Search
csütörtök 18 április 2024
  • :
  • :

88. Magyar Örökség

88. Magyar Örökség díjátadó MTA, 2017

1ElnoksegjoJuhász Judit, a Bizottság alelnöke a díjátadó előtt szeretettel köszöntötte Mádl Dalma asszonyt, Dr. Vízkelety Mariann igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkárt, a Bizottság jelenlévő tagjait, a díjazottakat, a vendégeiket, a laudátorokat, a korábbi Magyar Örökség-díjazottakat …

Dr. Hámori József neurobiológus, agykutató, az MTA rendes tagja, a Bizottság elnöke köszöntötte a résztvevőket majd megnyitotta a díjátadó ünnepséget.

Kihirdetésre kerültek a díjazottak: Kalotaszegi Református templomépítészet. Laudátor: Maksay Ádám építőmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök, műemlék felújítás-tervező és szaktanácsadó (Kolozsvár). Vincze Minya István, a Kalotaszegi Református Egyházmegye esperese vette át a díjat. Átadó: Veres Kovács Attila.

1TorleyMR. Törley Mária szobrászművészete. Laudátor: Dr. Tulassay Tivadar gyermekorvos, egyetemi tanár, az MTA r. tagja. Átadó: Dr. Hámori József.

A Királyfiakarcsai Petőfi Baráti Társulás Magyarságszolgálata. Laudátor: Batta György költő, publicista, színműíró (Révkomárom). Erdős Péter, a királyfiakarcsai Petőfi Baráti Társulás elnöke vette át a díjat. Átadó: Dr. Rókusfalvy Pál. 1PetofiBarati

A Sárközi Család irodalmi és közéleti munkássága. Laudátor: Osztovits Ágnes újságíró, egyetemi oktató. A Londonban élő Sárközi Mátyás író, kritikus, műfordító vette át a díjat a család képviseletében. Átadó: Poprády Géza.

1PereliZsPéreli Zsuzsa kárpitművészete. Laudátor: Dr. Csorba László történész, egyetemi tanár. Átadó: Kernács Gabriella.

Varga Csaba sokrétű életműve. Laudátor: Mészáros Géza festőművész, művészettörténész, ábrázolás kutató. A díjat átvette: Baranyi Krisztina, Varga Csaba özvegye, Varga Barnabás, Varga Csaba jelenlévő fia.

10KituntetettA Fasang család zenei kultúrában betöltött szerepe. Laudátor: Dr. Tóthpál József kultúrakutató, c. főiskolai tanár. Fuchsné Fasang Márta, Dr. Szentkirályi Aladár, a Fasang Árpád Zenei Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, id. Fasang Árpád, ifj. Fasang Árpádné, ifj. Fasang Árpád és Fasang Zoltán fuvolaművész és fia Fassang László orgonaművész vették át a díjat. 1FasangCs

A rendezvény támogatói: Magyar Tudományos Akadémia, Emberi Erőforrások Minisztériuma – Nemzeti Kulturális Alap.

Kalotaszegi népdalokat hallhatunk Sinkó Péter és Balázs Andrea előadásában, furulyán kísért Juhász Zoltán.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.