Search
hétfő 10 december 2018
  • :
  • :

Heineken

Heineken – Folyamatos megújulásra van szükség a fesztiválokon – A jövő fesztiváljain a zene csak egy lesz a sok élményforrás közül …

Már hagyományszámba menő kerekasztal beszélgetéssel és az év fesztiválfotósainak díjazásával zárta a 2017-es fesztiválszezont a HEINEKEN Hungária. A résztvevők elmondták, még több vizuális élményre és még több meglepetésre van szükség a hazai fesztiválokon ahhoz, hogy továbbra is állják a sarat a nemzetközi versenyben. Folyamatos megújulásra van szükség a programok, a gasztronómia, így a fesztivál italkínálata terén is.

1FesztivaljoLöbenwein Norbert, a Sziget, VOLT és Balaton Sound fesztiválok főszervezője is egyetértett azzal, hogy bár a fesztiválok egyre több embert vonzanak és népszerűek, nem kényelmesedhetnek el, évről-évre meg kell újulniuk. A mai fesztiválozók teljes élményre vágynak, ezért ma már a fesztiválok korántsem csak a zenéről szólnak. A vizuális élmény például egyre meghatározóbb eleme a szórakoztatásnak. A látvány és az élmény sok tízmillió forintos kiadással járhatnak ugyan, de a látogatói elégedettség mérésből kiderül, hogy utólag is megtérülő befektetésnek bizonyulnak.

Mülhauser Ádám, a HEINEKEN Hungária fesztivál szponzorációért felelős vezetője azt mondta, a fesztiválok szponzorai a szervezők partnerei az innovációban. Közös érdekük, hogy emlékezetes élményt nyújtsanak a fesztiválozóknak. Erre remek eszközök a már-már ikonikusnak számító márkamegjelenések, mint például a HEINEKEN Stage a Balaton Sound-on, vagy a Soproni Dóm a VOLT-on, melyek a fesztiválok kiemelkedő látványosságai és egyben találkozási pontjai is. Elmondta, hogy az idei fesztiválszezonban most először kínáltak komplex portfoliót a sörös pultokban: A fesztiválozók igénylik a választékot! Az idei év slágerei a legújabb fejlesztések közül kerültek ki: a 100%-ban magyar fejlesztésű Soproni Óvatos Duhaj IPA mellett a Beers of Europe válogatás prémium sörei, különösen a belga lambic sör, a Mort Subite hódítottak. A sörök mellett idén is hódítottak a ciderek, különösen a csapolt változat, amelyek fogyasztása 2015 óta stabilan, idén is kétszámjeggyel növekedett.

Az eseményen José Matthijsse, a vállalat vezérigazgatója is jelen volt. Ő is megerősítette, hogy az elmúlt fesztiválszezon legnagyobb sikere az idén bevezetett Soproni „Óvatos Duhaj” IPA minden előzetes várakozást felülmúló fogadtatása volt. Meggyőződésük, hogy a folyamatos innovációval továbbra is emlékezetes pillanatokat fognak szerezni a magyaroknak a fesztiválokon és az év minden más szakaszában.

Gosztonyi Zsolt az RTL Klub szerkesztő riportere – aki rendszeresen a legnagyobb magyar és külföldi fesztiválról tudósít – arról beszélt, hogy a magyar fesztiválok kimagasló kulturális értéket képviselnek, amelyre már külföldön is felfigyeltek. A legtöbb fiatal, akikkel Európában találkozik, a Szigetről és a Balaton Soundról ismerik Magyarországot. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy lépést kell tartani a magyar rendezvényeknek egy-egy referenciapontnak számító ikonikus külföldi fesztivállal is.

3FesztivalMajorKatajoA fesztivál Hungarikumnak tekinthető, idén nyáron is több ezer rendezvény volt az országban. Az elmúlt évek leginkább szembeötlő változása az, hogy a fesztiválokon a fiatalok mellett egyre nagyobb számban jelen van az idősebb korosztály is. A fesztiválozás mára elfogadott életformává vált.

Ezúttal is a rendezvény keretében díjazták a HEINEKEN Fesztiválpillanatok sajtófotó pályázat győzteseit. Összesen 186 amatőr fénykép és közel száz sajtófotó közül az év hivatásos fesztiválfotósának járó elismerést Major Kata nyerte el.

Az amatőr kategória győztese Pályi Péter lett. A fotók a Bartók Béla úti HADIK Kávézóban még októberben megtekinthetők, ezt követően a képek országos turnéra indulnak: az év hátralévő részében Székesfehérvár, Sopron, Debrecen, Pécs sörözői adnak majd otthont a kiállításnak. 2FesztivalKalloPeter

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.