Search
péntek 19 április 2024
  • :
  • :

72. BÁV Művészeti aukció

72. BÁV Művészeti aukció

Sokszínű és rendkívül erős kollekcióval várja a műgyűjtőket és a műtárgy-befektetőket a BÁV május 15-én és 16-án megrendezésre kerülő 72. Művészeti aukcióján, amelyen két nap alatt, több mint 550 tétel kerül kalapács alá – tudtuk meg a sajtótájékoztatón Tölgyes Orsolya, kommunikációs vezetőtől. A beharangozó sajtótájékoztatón részt vett Varga Balázs, Tűzkő Péter, Kovácsné Racskó Szilvia, Nagy Tamás, és Szabó Krisztina.

A 72. Művészeti aukció festményszekciója a magyar piktúra történetének szinte teljes spektrumát felöleli. A romantikus tájképfestészet gyűjtői a Markó festőcsalád több tagja, így Markó Ferenc, Markó András és Ifj. Markó Károly művei közül is válogathatnak. Kiemelkedik közülük Ifj. Markó Károly Táj Firenze látképével című 1878-as alkotása, amelyre 9 millió forinttól lehet licitálni. Az aukció egyik nagy érdeklődéssel várt tétele az idealizálástól mentes új természetszemlélet emblematikus alkotása, Paál László Vihar után (Beileni táj) című festménye, amely 1870 és 1871 között a festő hollandiai tanulmányútja során született. A 18 millió forintért árverésre kerülő alkotás méltó párdarabja a Magyar Nemzeti Galériában őrzött Borús idő című képnek.

Az árverésen a nagybányai művésztelep alkotói is kiemelkedő kvalitású kollekcióval képviseltetik magukat. Az est egyik sztártétele minden bizonnyal Boromisza Tibor: Út a nagybányai kispiacra című 1909-ben keletkezett festménye lesz, amely 26 millió forintos kikiáltási árról indul.

1BorA mű Boromisza legértékesebb korai korszakának fontos alkotása, a századfordulós francia fauve és Nabis, valamint a magyar modernizmus szinte teljes horizontját figyelembe vevő, csodálatos erejű, múzeumi színvonalú darab.

A további remekművek sorát gazdagítják Zichy Mihály, Vaszary János, Csók István, Fényes Adolf, Kádár Béla, Huszár Vilmos és Gulácsy Lajos jelentős alkotásai, míg a kortárs művészeket többek között Fehér László, Hencze Tamás, Kokas Ignác és Bukta Imre művei képviselik.

Az ékszerkollekció a tavaszi színes drágakövek széles választékán túl, több befektetési célra is ideális, 4 karát feletti briliánssal ékített gyűrűt és nyakéket is bemutat. Az árverésre kerülő kvalitásos anyag összeállításában nagy szerepe volt a BÁV azon bejelentésének, hogy befektetőként is megjelenik a műtárgypiacon, és egymilliárd forint értékben vásárol fel műtárgyakat. Az anyag bővelkedik a színes drágaköves, üde, kortalan darabokban.

A zafír, a smaragd és a rubin mellett a legújabb trend, a fekete gyémánt, valamint a világ egyik legritkább drágakövének számító tanzanit is megjelenik az ékszerekben. Évről évre egyre nő a kereslet a gyöngy iránt, köszönhetően annak, hogy már valamennyi korosztálynak, és az alkalmi mellett a mindennapi öltözethez is ajánlják a stylistok. A tavaszi aukcióra két, nagyon kedvező árú tahiti és egy egészen kivételes, nagyméretű akoya gyöngysorral, valamint számos további gyöngyös ékszerrel készültek a szakértők. Az extravagáns kiegészítők kedvelői a nagymacskás ékszerek közül válogathatnak: figyelemreméltó darab az a tigrisfejjel díszített arany karkötő, amelyet 370 briliáns (összesen 7,4 karát) és további smaragdok ékítenek. Az ékszertípust a Cartier divatház indította világhódító útjára, amikor Wallis Simpson windsori hercegnének készítettek egy tigrises karkötőt.

Az ékszernap két legjelentősebb tétele: egy 4 karátos briliánssal ékített gyűrű, illetve egy 4,24 karátos brillel ékített neglizsé típusú, modern nyakék. A 6,5 millió forintról induló darabok a ragyogás és a luxus megtestesítői. A kollekció emellett olyan cégek márkázott luxusékszereit vonultatja fel kiváló áron, mint a Bulgari, a Fope vagy a Marco Bicego.

A műtárgyak között több, a magyar arisztokráciához köthető különleges tétel is szerepel, a kerámiáknál a nagy értékű Zsolnay fajanszokra kell odafigyelni, míg a keleti anyag többek között egy eredeti japán szamuráj páncélt és rövidkardot is felvonultat. A pazar szoboranyagból kiemelkedik Lorenzo Bartolini eddig lappangó márványszobra, amelynek gipszmodellje az Uffizi gyűjteményében található.

Az árverés jótékonysági tétele Hincz Gyula Érintés című grafikája lesz, amelynek bevételét a BÁV a Csodalámpa Alapítvány támogatására ajánlja fel.

Az aukció keretében az ékszerek és ezüst műtárgyak május 15-én, a festmények és műtárgyak május 16-án kerülnek Gundel Takács Gábor kalapácsa alá 18 órai kezdettel a MOM Kulturális Központban.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.