Search
kedd 11 december 2018
  • :
  • :

Bőköz-Ormánság Fesztivál

Bőköz Fesztivál az Ormánságban …

1BokozlogoImmár harmadik alkalommal rendezik meg a Bőköz-Ormánság Fesztivált augusztus 23-26. között, koncertekkel, kiállításokkal, vadásznappal, gasztronómiai és gyermekprogramokkal, Magyarország egyik legszegényebb, de egyik legszebb tájegységében – jelentették be június 20-án a Műcsarnokban tartott sajtótájékoztatón. Művészeti igazgató: Szegő György.

Márta István fesztiváligazgató elmondta, a fesztivál fontos feladata a hídépítés a szomszédos kultúrák között. Huszonhét helyszínen hatvan program lesz, kétszáz amatőr és hivatásos művész lép fel négy faluban, Kémesen, Szaporcán, Tésenfán és Drávacsehiben, valamint az Ős-Dráva Látogatóközpontban. Az összművészeti rendezvény a falvak egyedi arculatára, jellegzetes hagyományaira, értékeire, a helyi aktivitásokra és az ökoturizmusra épül. Mint mondta, a szimbolikus cél megvalósulása érdekében hídkoncertet is terveznek a Dráván a magyar-horvát határon, magyar és horvát előadók közös fellépésével. A fesztivál karbonmentes, a levegőbe kerülő széndioxid elnyelésére a szükséges tízszeresét, negyven őshonos tájfajta gyümölcsfát ültetnek.

3Madaras ZoltánMadaras Zoltán, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, a fesztivál védnöke arról beszélt, hogy idén a Bőköz részeként jelenik meg a Kincses Baranya Fesztivál, amely a Baranya megyei Értéktárban összegyűjtött kulturális, történelmi és gasztronómiai különlegességeket mutatja be. Kiemelte: ezúttal a gasztronómia áll a középpontban, Szaporcán a bajai halászlétől a gőzgombócig számos ételkülönlegességeket lehet majd megkóstolni.

A fesztivál nyitórendezvényeként az augusztus 23-i nulladik napon Hobo (Földes László) ősszel megjelenő Hé, Magyar Joe című lemezének elő-bemutatóját tartja Szaporcán.

1SzorenyiA rendezvény fellépői között lesz a Vujicsics Együttes Szörényi Leventével és Tolcsvay Lászlóval, a Csík Zenekar, Bereményi Géza és Másik János, a Sebő Együttes, Hobo, a Muzsikás Együttes, a Talamba Ütőegyüttes, Rákász Gergely orgonaművész, Szirtes Edina Mókus „hangkertész”, a Hagyományok Háza táncosai és zenészei, a Vivat Bacchus Énekegyüttes, a Hoppál Mihály Band, Csernik Szende mesemondó, a Filharmónia Magyarország és mások.

A Magyar Állami Operaház szólistái, kórusa és zenekara a Gördülő Opera projekt keretében a Bőköz Fesztivál zárónapján, augusztus 26-án vasárnap Donizetti Szerelmi bájitalát adja elő egy nyilvános főpróba keretében Toronykőy Attila rendezésében, Cser Ádám vezényletével.

A fesztiválon tárlatot rendez a Janus Pannonius Múzeum, Péreli Zsuzsa textilművész, Szurdi Éva keramikus, a Pécsi Tudomány Egyetem Műszaki és Informatikai Kara, jelmez- és fotókiállítása lesz a Nemzeti Színháznak, a Konfuciusz Intézet segítségével pedig a szaporcai Kínai Házban a kínai művészetekkel lehet ismerkedni. A helyi értékeket a kémesi Falumúzeumban, a szaporcai Eperfa tájházban és a tésenfai Hagyományok Őrző Házában lehet megtekinteni. Lesz bútorfestés, halászati eszközök tárlata és játszóház is.

Nagy Vasárnapi Vadásznapnak ad otthont az Ős-Dráva Látogatóközpont, a Diabelli Alapítvány tehetségnapot rendez, a baranyai magyar és horvát polgármesterek pedig találkozót tartanak.

Hoppál Péter parlamenti képviselő a fesztivál fővédnöke, aki a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy augusztus 24-én Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere is ott lesz a fesztiválon azon a kerekasztal-megbeszélésen, amelyen a kulturális alapellátás feladatairól lesz szó. Elmondta, hogy az elmúlt időszakban a tájegységben nyolc festett fakazettás templomot újítottak fel és új bicikliutak is épültek. Mondandóját azzal fejezte be, hogy az Ormánságba el kell zarándokolni, meg kell fürdeni az ott rejlő kincsestárban.

2BokozA sajtótájékoztatón jelen volt és beszámolt a települések életéről a négy érintett polgármester – Szolykó Gabriella (Kémes), Pál Csaba (Szaporca), Hideg József (Tésenfa) és Németh Tamás (Drávacsehi).

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.