Search
péntek 14 december 2018
  • :
  • :

Siemens

Siemens – ITM Partnerségi megállapodás

A duális szakképzés reformjára és az ezt előkészítő program indítására négy évre szóló partnerségi megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Siemens Zrt. 2018. augusztus 6-án. A sajtótájékoztatón a megállapodást Palkovics László miniszter és Dale A. Martin elnök-vezérigazgató írta alá.

Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója az eseményen kiemelte, a programban naprakész piaci szaktudást adnak át, amely segíti a gazdaság és a társadalom fejlődését. Az ipar dinamikus fejlődése új fajta tudást igényel, és büszkék arra, hogy a magyar duális műszaki szakképzésben a Siemens élen jár. Olyan leendő kollégákat, munkavállalókat képeznek, akik a legfrissebb tudással rendelkeznek, és mindenütt megállják a helyüket.

Palkovics László, ITM miniszter az aláírási ünnepségen elmondta, hogy a megállapodás alapján induló pilot program magában foglalja a pályaorientáció, a felvételi rendszer, a képzési tartalmak, a tanulószerződés, a szakképzési vizsgarendszer fejlesztését, kiterjed a szaktanárok és oktatók továbbképzésére a legkorszerűbb ipari folyamatokhoz kapcsolódó területeken.

3PalDelA 2018-2022 között zajló program mintegy 40 iskolát, 6400 tanulót és felnőttet, 400 tanárt, vizsgatagot érint. Az itt szerzett tapasztalatokat figyelembe veszik a szakképzés szabályozásában, az eredmények elsőként a gépipari ágazatokban, majd további iparágakban hasznosulnak.

A 2 milliárd forint értékű projektre a megállapodás megkötése után a Siemens támogatási igényt nyújt be a Nemzeti Foglalkoztatási Alaphoz.

Palkovics László szerint a magyar szakképzési rendszer a gazdasági elvárásokhoz igazodva megújul a munkaerőpiaci-jelzések és a vállalati együttműködések révén.

A kormány idén júniusban döntött arról, hogy támogatja a partnerségi megállapodás megkötését a Siemens céggel, amelynek fő célja a szakképzés népszerűsítése, minőségbiztosítása, a duális képzés tartalomfejlesztése, annak gyakorlati kipróbálása.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.