Search
péntek 29 március 2024
  • :
  • :

Edison tér Angyalföldön

Edison teret avattak Angyalföldön

1EdisonterA Váci út – Fiastyúk utca – Madarász Viktor utca – Föveny utca által határolt terület a XIII. kerület és Budapest gazdasági fejlődése szempontjából kiemelkedő jelentőségű. Itt bérel tömbnyi irodát a Váci Greens irodaépületekben a General Electric (GE) vállalat, amelyet 1890-ben Thomas Alva Edison (1847–1931), minden idők egyik legnagyobb feltalálója alapított.

Ez adta az ötletet, hogy az újonnan kialakított közterület az Edison nevet vegye fel. A XIII. Kerületi Önkormányzat képviselő-testülete kezdeményezte, és a Fővárosi Közgyűlés döntött.

Thomas Alva Edison az innovációs gondolkodás megtestesítője: 1093 szabadalom kapcsolódik a nevéhez. Volt olyan időszaka, amikor ötnaponta jelentett be egy-egy új találmányt. 1876-ban új laboratóriumot nyitott New Jerseyben, s ebből a laboratóriumból származik talán a legismertebb felfedezése, az elektromos izzólámpa. 1890-re Edison a különböző üzleteit az Edisori General Electric (GE), Companyban egyesítette.

1EdisoncimAz Edison teret január 21-én ünnepélyes keretek között avatták fel. Beszédet mondott Dr. Tóth József polgármester és Dr. Ascsillán Endre, a General Electric (GE) Magyarország alelnöke. Az avató ünnepséget vezette dr. Palatka Lívia, a Közszolgáltató Zrt. vezérigazgatója.

A Váci Greens irodakomplexum az elmúlt évek egyik legmeghatározóbb és legsikeresebb budapesti megaprojektje. Elsőként nyerte el a BREEAM „Excellent” minősítést 2011-ben kimagasló színvonalú, zöld, ergonomikus munkakörnyezetével. A négy épület által közrefogott Edison téren a cserjék és évelők összmennyisége megközelíti a 40 ezret. Hatalmas zöldfelület pihenőkkel. A víz utánpótlását öntözőrendszer, a vízellátást az épületekhez tartozó kutak és esővíztartályok biztosítják.

Az eseményen részt vett Hiszékeny Dezső országgyűlési képviselő, Holopné Schramek Kornélia és Borszéki Gyula alpolgármesterek, önkormányzati képviselők, meghívott vendégek, a kerület lakói, a GE munkatársai, újságírók …

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.