Search
szombat 7 december 2019
  • :
  • :

37. Sajtófotó

37. Sajtófotó Kiállítás

A budapesti Robert Capa Fotográfiai Központban hatvannyolc fotográfus több mint négyszáz képét mutatják be a 37. Magyar Sajtófotó Pályázat anyagából – tudtuk meg a sajtóbeharangozón. Bánkuti András, a pályázatot és a kiállítást szervező MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke elmondta, hogy a pályázat anyagából a hagyományoknak megfelelően idén is fotóalbumot jelentetnek meg. A 37. Magyar Sajtófotó Kiállítás május 12-ig látható a Nagymező utcai Capa Központban.

Erős anyag érkezett idén a Magyar Sajtófotó Pályázatra, így a kiállításon is számos kiváló felvétellel találkozhatnak a látogatók – mondta el a tárlat sajtóbejárásán Szlukovényi Tamás, a pályázat zsűrijének elnöke. A sajtófotósok jelentős többsége még mindig férfi, de ezúttal sok női fotográfus is díjat nyert. Érdekes lehet megtekinteni a kiállításon, mennyiben más a fotográfiában a női látásmód – hívta fel a figyelmet a zsűri elnöke.

Szigeti Tamás, a tárlat kurátora elmondta, hogy az anyagban a pályázat mind a 42 kategóriájának első három díjat elnyert felvételei és sorozatai kaptak helyet, összesen több mint 250 fotográfia. Ezek mellett a kurátor számos nem díjazott, de kiváló felvételt is beválogatott a kiállításba, a látogató így mintegy 410 képpel találkozhat.

A MÚOSZ Nagydíját Radisics Milán (szabadfoglalkozású) nyerte, Hogyan formálja a víz a Földet című képsorozatával. A sorozat elnyerte a Természet és tudomány kategória egyik első díját is.

Az André Kertész Nagydíjat, amelyet a legjobb emberközpontú pályaműnek ítél oda a zsűri, Bődey János (Index.hu) nyerte, ”Ha nekünk mennünk kell, Niki is követni fog minket” című képsorozatával. A sorozat elnyerte a Mindennapi élet kategória 1. díját is.

A pályázat díjai mellett ekkor adták át a 2019-es Fotóriporteri Életműdíjat is, amelyet ebben az évben Szebeni András fotográfus, Érdemes Művész nyert el. Ugyancsak itt vehette át Bácsi Róbert László, Halász Gabi és Urbán Ádám az elmúlt év legjobb – fotókat felhasználó tipográfiai – tervéért járó Molnár István-díjat.

A 37. Magyar Sajtófotó Kiállítást Vámos Miklós író nyitotta meg. A kiállítás kurátora Szigeti Tamás.

Különdíjak: Escher Károly-díj, a legjobb Magyarországon készült hírképért: Mónus Márton (MTI/MTVA). Munkácsi Márton-díj a legjobb kollekcióért: Kurucz Árpád (Magyar Idők). A megyékben dolgozó legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter: Török János (Délmagyarország). Szalay Zoltán-díj, a legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotográfusnak: Mónus Márton (MTI/MTVA külső munkatárs)

Dícséretben részesítve: Sóki Tamás (MTI/MTVA külső munkatárs): Délibáb. Komka Péter (MTI/MTVA): Ferences Szegénygondozó Nővérek. Török János (Délmagyarország): Éjszakai behúzás

Hír-, eseményfotó: 1. díj: Mónus Márton (MTI/MTVA): Lufi. 2. díj: Koszticsák Szilárd (MTI/MTVA): Látogató. 3. díj: Huszti István (Index.hu): Oszlatás. Képriport: 1. díj: Zsolnai Péter (Bors): Rabszolgatörvény. 2. díj: Balogh Dávid (szabadfoglalkozású): Magyar Nemzet utolsó napja. 3. díj: Mónus Márton (MTI/MTVA): Élet a halál után. Mindennapi élet (egyedi): 1. díj: Reviczky Zsolt (HVG): Színes álom. 2. díj: Sándor-Tóth Zsuzsanna: Fejés az esztenán. 3. díj: Marosfalvi Péter (Zsaru Magazin): Egyetemre megy a ló. Mindennapi élet (sorozat): 1. díj: Bődey János (Index.hu): Ha nekünk mennünk kell, Niki is követni fog minket. 2. díj: Kölcsey Sára (szabadfoglalkozású): Anyás reggel. 3. díj: Ajpek Orsolya (Index.hu): Pontos napirend nélkül könnyen szétesik a valóság. Emberábrázolás – portré (egyedi): 1. díj: Bődey János (Index.hu): Ha nekünk mennünk kell, Niki is követni fog minket. 2. díj: Kölcsey Sára (szabadfoglalkozású): Anyás reggel. 3. díj: Ajpek Orsolya (Index.hu): Pontos napirend nélkül könnyen szétesik a valóság. Emberábrázolás – portré (sorozat): 1. díj: Kállai Márton (Szabad Föld): Gyásztörés. 2. díj: Ladjánszki Máté: Politikus portrék. 3. díj: Marjai János (24.hu): Hasznos holmik. Művészet – műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása, fotóriporteri eszközökkel (egyedi): 1. díj: Csudai Sándor (Origo): Konfetti. 2. díj: Nagy András (MTI/MTVA): Hosszabbítás. 3. díj: Nagy Szabolcs: Szeletel, menetel, dobozol – Kolorádó fesztivál, Nagykovácsi, 2018. június 14. Művészet – műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása, fotóriporteri eszközökkel (sorozat): 1. díj: Kurucz Árpád (Magyar Idők): Konferencia pillanatok. 2. díj: Kurucz Árpád (Magyar Idők): Üres formák.3. díj: Kállai Márton (Szabad Föld): Werk. Sport (egyedi): 1. díj: Ifj. Lőrincz Ferenc (szabadfoglalkozású): Pillangó. 2. díj: Kurucz Árpád (Magyar Idők): Valentino Rossi. 3. díj: Illyés Tibor (MTI/MTVA): Vízfüggöny mögött. Sport (sorozat): 1. díj: Zoltai András (szabadfoglalkozású): Az esély – Posztszovjet sportörökség Örményországban. 2. díj: Varga Dzsenifer (szabadfoglalkozású): Vakfoci. 3. díj: Fekete István (szabadfoglalkozású): A Tabánból az NB2-be. Természet és tudomány (egyedi): 1. díj: Ifj. Lőrincz Ferenc (szabadfoglalkozású): Nylon. 2. díj: Kovács Norbert: Lendület. 3. díj: Tökölyi Csaba: Köntös. Természet és tudomány (sorozat): 1. díj: Máté Bence (Fotonatura Kft.): Fények és árnyak. 2. díj: Radisics Milán (szabadfoglalkozású): HowWaterShapesEarth. 3. díj: Barabás Ákos (Székelyhon.ro): Medvekrízis Székelyföldön. Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi): 1. díj: Giampiero Assumma (szabadfoglalkozású): Hajléktalanként élni Budapesten. 2. díj: Reviczky Zsolt (HVG): No go zóna. 3. díj: Röhrig Dániel (Adathír.hu): Választás 2018. Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat): 1. díj: Révai Sára (Nlcafe.hu): A remény útja, Ózd–Brüsszel retúr. 2. díj: Cséfalvay Á. András: Ágnesék. 3. díj: Sivák Zsófia (szabadfoglalkozású): Hajnalhasadásig.

Gratulálunk a győzteseknek!

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.