Search
vasárnap 6 október 2024
  • :
  • :

Budapest-nyitány

Budapesti Fesztiválzenekar – Budapest-nyitány

Megvan a BFZ és a Főváros közös zeneszerző-pályázatának győztese! A Budapesti Fesztiválzenekar és Budapest Főváros Önkormányzatának közös zeneszerző-pályázatán a Junior Prima díjas Oláh Patrik végzett az első helyen. A második helyezett Bánkövi Gyula zeneszerző-zenei szerkesztő, a harmadik pedig a Virtuózokból is jól ismert Szüts Apor lett.

A pályázat díjazottjainak az okleveleket Karácsony Gergely főpolgármester, Erdődy Orsolya, a Budapesti Fesztiválzenekar menedzser-igazgatója és Tihanyi László zeneszerző-karmester, a zsűri elnöke adták át a Zeneakadémián. A pénzjutalommal járó verseny zsűrijének tagjai Farkas Zoltán zenetörténész, a Bartók Emlékház igazgatója, és Serei Zsolt zeneszerző-karmester voltak.

A győztes pályaművet, Budapest nyitányát szeptember 2-án mutatja be a Budapesti Fesztiválzenekar egy nagyszabású, ingyenes szabadtéri koncerten a Hősök terén, így ünnepelve meg Budapest 150. születésnapját.

A zeneszerzőverseny fontos kitétele volt, hogy a beküldött zeneművek méltó módon idézzék meg a 150 éves Budapestet, a három város egyesítését és a főváros összetett kulturális-történelmi-urbanisztikai identitását. A született pályaművek műfaja nagyzenekarra írott komolyzenei mű, ünnepi nyitány. A szakmai zsűri elnöke, Tihanyi László a versenyről és a beérkezett alkotásokról így nyilatkozott: „Szép és nemes gesztus, hogy Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Fesztiválzenekar a város egyesítésének 150. évfordulójára zeneszerzőversenyt hirdetett, egy, a fővárost mai zenei eszközökkel reprezentáló, új, nagyzenekari mű megírására. A beérkezett, közel 40 pályamű mutatja, hogy a lehetőség beindította a zeneszerzők fantáziáját. Nem volt könnyű döntést hozni, mert sokféle elképzelés, stílus, zeneszerzői gondolkodásmód jellemezte a kompozíciókat, és a feladat speciális jellegét is figyelembe kellett venni. Megnyugtató, hogy a zsűri végül szinte teljesen egyhangú döntésre jutott. A magam részéről őszintén remélem, hogy a főváros, és vele a művészi zene kedvelői egy új, értékes zeneművel gazdagodtak.”

A nyílt, jeligés pályázat győztese Fusion – „off-white” jeligével beadott pályaművével Oláh Patrik Junior Prima díjas zeneszerző lett, aki több országos és nemzetközi versenyen ért már el kiemelkedő eredményt, műveinek alapját az autentikus cigányzenéből ismert alkotóelemek képezik. A 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson bemutatták a zenetörténet első lovári nyelvű miséjét is, amit ő írt, és amelynek szövegét Ferenc pápa személyesen hagyta jóvá.

A második helyezett az Erkel Ferenc-díjas és Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas Bánkövi Gyula zeneszerző, az MTVA vezető szerkesztője, aki a „Budapest-Horizont – 2023” jeligéjű alkotásával pályázott. A zeneszerzés szak elvégzése után zenei rendezést és szerkesztést tanult szintén a Zeneakadémián. Ezután került a Bartók Rádióhoz, ahol jelenleg programszerkesztői munkája és műsorai (Lemezelő, Hang-fogó) mellett a kortárs zene felelőse is. Műveiben kiemelt helyen szerepel az elektroakusztika, és érdeklődik a zenei folyamatok különleges térbeli elhelyezése, az új hangszerek, valamint a szokatlanul izgalmas hangzások iránt.

Budapest Festival Overture – „to me it’s my birthplace” jeligével beadott pályaművével Szüts Apor karmester, zongoraművész, zeneszerző, a Budafoki Dohnányi Zenekar zongoristája és zeneszerzője végzett a harmadik helyen, aki számára a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató verseny hozta meg az országos ismertséget. 2014-ben a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál operaíró versenyének Tehetség-díjasa lett A hallei kirurgus című operájával. 2020-ban különdíjat szerzett a Bartók Világverseny vonósnégyes zeneszerzésversenyén, 2022-ben a bécsi Vienna Classical Music Academy nemzetközi zeneszerzésversenyén kiemelt 1. díjat szerzett. Korábban állandó résztvevője volt az MTVA Hangvilla című zenei ismeretterjesztő sorozatának Batta András zenei illusztrátoraként.