Search
kedd 3 december 2024
  • :
  • :

Miskolci Szimfonikus Zenekar 2024-2025 évada

Meghirdette következő évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar

Török Levente személyében új művészeti vezetőt ismerhet majd meg a zenekar közönsége a következő évadban és ezzel párhuzamosan a bérletek összeállítása és elnevezése is a megújulást tükrözi majd.

Két bérletet és egy kamarahangverseny-sorozatot kínál a Miskolci Szimfonikus Zenekar a tisztelt nagyérdemű számára az új évadban, melyek egyesítik a régi koncertsorozatok erényeit a Németországból haza érkezett fiatal karmester friss látásmódjával.

A nyolc koncertet tartalmazó nagy bérlet mostantól MAESTRO néven érhető majd el, míg a négy hangversenyt magába foglaló kisebb bérlet a CAPRICCIO elnevezést kapta. Egy régi-új hangverseny-sorozattal, a BELVÁROSI ZENEI ESTÉKKEL pedig Miskolc talán legpatinásabb koncertjeit, a legpatinásabb helyszínen, a Zenepalotában szeretnék újra elérhetővé tenni az érdeklődők számára.

MAESTRO Bérlet közreműködői között mindenekelőtt kiemelendő, hogy két világhírű zenekar koncertmestere is elfogadta a Miskolci Szimfonikus Zenekar felkérését. A Drezdai Staatskapelle koncertmestere, Gyenge Tibor tolmácsolásában Brahms, míg a Milánói Scala koncertmestere, Francesco De Angelis előadásában Hacsaturján  hegedűversenyét élvezheti majd a sorozat közönsége. Ez utóbbi hangversenyt a világ leghíresebb Operaházait is megjárt karmester, Rico Saccani vezeti majd, aki nem mellesleg hosszú éveken keresztül volt első vendégkarmestere a Magyar Állami Operaháznak.

Egy igazi karmester doyen, a venezuelai Carlos Riazuelo is ellátogat majd Miskolcra, de vendégkarmesterként láthatják majd vezényelni a hangverseny-látogatók Kovács Lászlót, a miskolciak talán legszeretettebb karmesterét, valamint többek között Héja Domonkost a Magyar Televízió IX. Nemzetközi Karmesterversenyének győztesét.

Vendégegyüttesként a Debreceni Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus, valamint a Cantemus Vegyeskar is megfordul majd Miskolcon. A neves szólisták sorából pedig érdemes kiemelni egy igazi különlegességet, amikor is Pál István Szalonna és Bandája tolmácsolásában csendülnek majd fel az eredeti népi dallamok, amire a Bartók és Kodály általi feldolgozások reflektálnak majd a Miskolci Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában.

A bérletek már elérhetőek a zenekar hivatalos oldalán: https://www.mso.hu/berleteink