Search
péntek 29 március 2024
  • :
  • :

Tánc világnapja – Szakmai díjak

 TÁNC VILÁGNAPJA – SZAKMAI DÍJAK

(Fotó: Kaszner Nikolett)   

A Tánc világnapi sajtótájékoztatón Mihályi Gábor Harangozó Gyula-díjas, érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője, a Magyar Táncművészek Szövetsége elnöke bejelentette, április 29-én 40. alkalommal tisztelegnek a táncművészet és a táncosok előtt, a „balett Shakespeare-jének” tartott Jean-Georges Noverre születésnapján.

A táncművészet legnagyobb ünnepére a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház közös gálaműsorra készül, melynek a művészeti produkciók mellett része, a szakma ünneplése is: díjat kapnak a növendékek, elismert művészek, táncpedagógusok és neves alkotók. Kiosztásra kerül többek között: Az évad legjobb férfi-női táncosainak-díja. A Roboz Ágnes-díj – az évad legjobb végzős növendékei számára. Az évad legjobb alkotója-díj. Az Életműdíj. A Táncművészetért-díj, és a 2022-es táncszakmai díjak. Továbbá sor az Imre Zoltán Alapítvány, az ifj. Nagy Zoltán Alapítvány díjainak átadására is.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és Tardy Anna, a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója ismertették a Haragozó Gyula-díjas művészeket és a Fülöp Viktor Táncművészeti Ösztöndíjasokat.

A Tánc Világnapja Gálaest közreműködői a hagyományokhoz hűen a korábbi év díjazottai, többek között a Duna Művészegyüttes, a Gangaray Dance Company, a Győri Balett, a Magyar Állami Népi Együttes, a Magyar Nemzeti Balett, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Magyar Táncművészeti Egyetem és a Miskolci Balett lép színpadra. A rendező idén Juhász Zsolt, Harangozó Gyula-, és Imre Zoltán-díjas táncművész, koreográfus, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője.

Kiss János, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész, a Magyar Táncművészek Szövetsége társelnöke ismertette a hazai táncszakma programnaptárját, kiemelve a XVII. Magyar Táncfesztivált, a V. Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált, a XVI. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozóját, a X. Nemzetközi Monotánc Fesztivált, a XXIV. Duna Karnevál Nemzetközi Kortárs Fesztivál, a XXVII. Duna Karnevál Nemzetközi Kulturális Fesztivált, a Flamencofest Hungaryt, a XVI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót, a XI. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivált, a V. Infinite Dance Festivalt és a SŐT7-et.

Ertl Péter a Nemzeti Táncszínház igazgatója bemutatta a Nemzeti Táncszínház programjait kiemelve, hogy előző nap, április 28-án indult a Budapest Táncfesztivál, és egészen május 11-ig két helyszínen, három neves külföldi együttessel és nívós hazai előadásokkal várják a tánckedvelőket. Hozzátette továbbá, hogy a Nemzeti Táncszínházban a május a premierek hónapja, 11 bemutatóval készül az intézmény, de nyáron sem áll meg az élet a teátrum falai között, és folytatódik az elmúlt évek sikerprogramja a TáncPark, mely újra könnyed, nyáresti kulturális élményt kínál, a kikapcsolódásra vágyó közönség számára.

A Nemzeti Táncszínház és a Balaton Kongresszusi Központ és Színház szeptember 8-11. között rendezi meg a 20. keszthelyi Táncpanorámát. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is három napra Keszthely lesz a Balaton táncfővárosa.

Az igazgató bejelentette, hogy szeptemberben újraindulnak a felnőtt és gyermekbérletek is, melyek összeállításánál a sokszínűségre törekedtek, így segítve közönségüket abban, hogy még teljesebb képet kapjanak a táncművészet jelenkori kínálatából.

A 2022-2023-as évad a Társulatok Éve, a Nemzeti Táncszínház ebben az évben a társulatokat helyezi fókuszba, melyhez nagyszabású kampányt indított. Kör alakban jennek meg a táncegyüttesek, az egységet, teljességet szimbolizálva, új értelmezést, egyfajta szimbiózisban értelmezve a Táncszínház már jól ismert kört formáló jelképét, logóját. A következő évad során számos új bemutatóra és budapesti premierre készül a táncszínház. A Magyar Állami Népi Együttes Az élet és a szerelem ünnepei címmel tűzi műsorra legújabb darabját, a Pécsi Balett a Zorba című koreográfiáját mutatja be, a GG Tánc Eger két premierrel is érkezik – Hosszúhajú veszedelem és a Szerelem címmel – míg a 65 éves Duna Művészegyüttes A Duna balladái, táncok és imák a Duna-mentén című előadást állítja színpadra. A Székesfehérvári Balett Színház az Un Ballo – Slice of time című darabját viszi színre, az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat Márquez klasszikus művét, a Szerelem kolera idején-t mutatja be, valamint a Bozsik Yvette Társulat Kristályvilág címmel készít új előadást.

DÍJAZOTTAK

ROBOZ ÁGNES-DÍJ – AZ ÉVAD LEGJOBB VÉGZŐS NÖVENDÉKE balett: Cserháti Gergely Miklós – egyetemi hallgató, Magyar Táncművészeti Egyetem balett: Fülöp Anna – egyetemi hallgató, Magyar Táncművészeti Egyetem modern-kortárs: Tran Viktória – egyetemi hallgató, Magyar Táncművészeti Egyetem színházi táncos: Karsai Lúcia – végzős táncművész, Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium.

AZ ÉVAD LEGJOBB PÁLYAKEZDŐ TÁNCMŰVÉSZE balett: Topolánszky Vince Tamás – balettművész, Magyar Nemzeti Balett modern-kortárs: Frank Edina – táncművész, karakterszólista, Pécsi Balett modern-kortárs: Rácz Réka – szabadúszó táncművész, Kulcsár Noémi – Tellabor színházi táncos: Forczek Janka – táncművész, GG Tánc Eger

AZ ÉVAD LEGJOBB FÉRFI TÁNCMŰVÉSZE balett: Daichi Uematsu – balettművész, magántáncos, Győri Balett modern-kortárs: Darabont Áron – táncművész, Bozsik Yvette Társulat néptánc: Kiss Balázs – táncművész, táncos szólista, Magyar Állami Népi Együttes, Junior Prima-, és Aranysarkantyú-Díjas néptánc: Tókos Attila – táncművész, táncos szólista, koreográfus, Magyar Nemzeti Táncegyüttes, Harangozó Gyula-, és Junior Príma Díjas.

AZ ÉVAD LEGJOBB NŐI TÁNCMŰVÉSZE balett: Matuza Adrienn – balettművész, magántáncos, Győri Balett modern-kortárs: Dowidat Sára – táncművész, Inversedance I Fodor Zoltán Társulat néptánc: Szabó-Kenéz Enikő – táncművész, táncos szólista, Duna Művészegyüttes színházi táncos: Opiczerné Kelemen Dorottya – szabadúszó táncművész, a GG Tánc Eger alapító tagja, művésztanár, Magyar Táncművészeti Egyetem.

AZ ÉVAD LEGJOBB ALKOTÓJA: Lukács András – táncművész, koreográfus, a Győri Balett művészeti vezetője, Seregi László-, és Harangozó Gyula-díjas Sághy Alexandra – táncművész, koreográfus, a Budapest Táncszínház művészeti vezetője, Harangozó Gyula-díjas Zachár Lóránd – táncművész, koreográfus, Harangozó Gyula-díjas.

A TÁNCMŰVÉSZETÉRT DÍJ: Cziegler Balázs – díszlettervező, Junior Prima Díjas Kovács Lászlóné – vezető művészeti menedzser, Nemzeti Táncszínház.

A TÁNCOKTATÁSÉRT DÍJ: Kovács Zsuzsanna – balettművész, táncpedagógus, a Pécsi Balett próbavezető balettmestere, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium balettmestere Moldován Zsuzsanna – balettművész, balettmester, művésztanár, címzetes egyetemi docens, Magyar Táncművészeti Egyetem, Lőrinc György-díjas

A TÁNCTUDOMÁNYÉRT DÍJ: Dr. Pónyai Györgyi – táncelméleti szakíró, tánckritikus, Magyar Táncművészeti Egyetem ÉLETMŰDÍJ: Lovas Pál – balettművész, balettmester, Liszt Ferenc-díjas, érdemes és kiváló művész Neuwirth Anna Mária – néptáncpedagógus, a Bihari János Művészeti Iskola igazgatója, Príma Primissima díjas

AZ IMRE ZOLTÁN ALAPÍTVÁNY DÍJA IMRE ZOLTÁN-DÍJ:

Hégli Dusán – koreográfus, rendező, a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház művészeti igazgatója

AZ IFJ. NAGY ZOLTÁN ALAPÍTVÁNY A TÁNCMŰVÉSZETÉRT DÍJAI A NAGY ALAKÍTÁSÉRT DÍJ:

Balázsi Gergő Ármin – balettművész, principál, Magyar Nemzeti Balett, Junior Prima Díjas

A NAGY ALAKÍTÁSÉRT HALLGATÓ DÍJ:

Németh Lili – táncművész szak, klasszikus balett szakirány növendéke, Magyar Táncművészeti Egyetem HARANGOZÓ-DÍJ 2021-ben – Harangozó-díjban részesült: Csermely György – táncművész. táncpedagógus, producer, a Váci Jeszenszky Balett alapító igazgatója Zachár Lóránd – szabadúszó táncművész, koreográfus ifj. Zsuráfszky Zoltán – táncművész, koreográfus, Magyar Állami Népi Együttes HARANGOZÓ-DÍJ 2022-ben – Harangozó-díjban részesült: Barka Dávid – táncművész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncos szólistája, Jekli Zoltán – balettművész, magántáncos, a Győri Balett táncművésze, Vági Bence – a Recirquel Újcirkusz Társulat alapítója, művészeti vezetője, koreográfusa.

A FÜLÖP VIKTOR TÁNCMŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ:

Klasszikus balett kategória: Kelemen Ágnes Anna – balettművész, Magyar Nemzeti Balett Kortárstánc kategória: Balogh Csongor – táncművész, Pécsi Balett Bódi Bianka – táncművész, Inversedance I Fodor Zoltán Társulat Kancsó Luca Janka – szabadúszó táncművész Nyeste Adrienn – szabadúszó táncművész Raj Martin – táncművész, Kecskemét City Balett, Badora Társulat Safranka-Peti Zsófia – táncművész, művésztanár, Magyar Táncművészeti Egyetem Néptánc kategória: Mir Dávid Hessami – táncművész, táncpedagógus, koreográfus, Fitos Dezső Társulat, Aranysarkantyú díjas Tóth Alma – táncművész, Magyar Állami Népi Együttes, Zorándi Mária-díjas, Gyöngygalléros és Aranygyöngyös táncos Koreográfus kategória: Dányi Viktória – szabadúszó táncművész, koreográfus Tánctudományok kategória: Kovács Márk Jenő – táncművész, táncpedagógus, Duna Művészegyüttes Táncpedagógia kategória: Sáfrán Balázs – táncművész, táncpedagógus, Duna Művészegyüttes, Junior Prima Díjas, Ezüstpitykés és Aranysarkantyús táncos.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Főszerkesztő: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.