Search
hétfő 7 október 2024
  • :
  • :

Régi Zenei Napok francia módra

Régi Zenei Napok francia módra

A Filharmónia Magyarország fesztiváljának középpontjában idén a francia barokk zene áll. Az esemény a Versailles-i Barokk Zenei Központ társrendezésével valósul meg Vácot, július 2. és 9. között – mondta Szamosi Szabolcs, a Filharmónia ügyvezető igazgatója. Majd hozzátette, mindenki úgy élvezze a zenét a 38. Régi Zenei Napokon, mintha a Napkirály idejében a Versailles-i palota kápolnájában ülne.

A régizene pontos meghatározása nem könnyű, hiszen egyrészt a középkortól a barokkig terjedő időszakot öleli fel, ugyanakkor azt is jelenti, hogy a művek korhű hangszereken, korabeli hangolási rendszerrel, az adott időszakra jellemző technikával játszva szólalnak meg: úgy, ahogyan például Bach hallgathatta őket.

„Az elmúlt korok autentikus előadása a szó igazi értelmében egy örök vágyálom, hiszen erre csak azok az emberek képesek, akik saját koruk zenéjét játszák” – mondja a különleges korszakról Paulik László, aki több világhírű professzor mellett idén is szárnyai alá veszi a 14 országból érkező kurzushallgatókat. A fesztivál nem csak az elmélyült szakmai munkáról szól, hanem koncertek is várják a hallgatókat és a közönséget július 2. és 9. között.

Július 2-án a szombati nyitókoncerten a régizenélés legautentikusabb hazai szereplői, vagyis Vashegyi György és két együttese, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar, nemzetközileg elismert szólistákkal kiegészülve Lalande népszerű műveit szólaltatják meg. A grand motet – mint francia barokk emblematikus egyházi zenei műfaj – zenekart, kórust és szólistákat felvonultató „nagy motettát” jelent.

Július 4-én a Piarista Gimnázium dísztermében a csembalójáték titkaiba a New York-i Julliard professzora enged betekintést. Béatrice Martin Francia variációk című műsora és Couperin darabjai garantálják a nyáresti kikapcsolódást a hangversenyen.

Július 9-én két hangversennyel zárul a 2022-es Régi Zenei Napok. A délutáni ingyenes kurzuszáró koncerten a mesterkurzusok hallgatói mutatkoznak be, az este folyamán pedig a fiatalokból álló Ensemble Les Surprises zenekar és kórus ad koncertet a Fehérek templomában, neves szólistákkal és Louis-Noël Bestion de Camboulas vezényletével. Műsoron Charpentier és Desmarets darabjai.

A váci lakcímmel rendelkezők számára a koncertjegyek árából 50% kedvezményt biztosítanak. Jegyek válthatók Vácon, a Tourinform-irodában, a programok előtt a helyszíneken, valamint a www.jegymester.hu weboldalon.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Főszerkesztő: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.