Search
csütörtök 18 április 2024
  • :
  • :

ECHO NYÁRI AKADÉMIA

Echo Nyári Akadémia

Idén hetedik alkalommal rendezik meg az Echo Nyári Akadémiát július 17-től  24-ig a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban – alapítója és művészeti vezetője Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész – amely egy hét elmélyült és intenzív műhelymunkára ad lehetőséget a fiatal zenészeknek, esténként pedig izgalmasnak ígérkező koncertekkel várja az érdeklődőket.

A Károlyi-kastély tágas termeiben az elmúlt hat év folyamán kialakult a „menetrend”: minden nap reggeltől kora délutánig Kováts Péter Bartók-Pásztory díjas hegedűművész a díszkönyvtárban, Varga István gordonkaművész a kastély kápolnájában, Fülei Balázs pedig a Főispán teremben tanít.

A vonós kurzusokon közreműködnek a Liszt-díjas Kovalszki Mária és Dani Imre zongoraművészek. A résztvevők a hangszeres órák mellett kamaraórákat is kapnak, és itt gyakran a tanáraikkal is együtt játszhatnak.

A nyári akadémia egyik fontos alapelve, hogy mindenki játszhasson koncerten. Aki késznek érzi a produkcióját, az a délutáni kávékoncerteken léphet fel, a záróhangversenyen pedig a kurzus minden résztvevője színpadra állhat. Az esti koncertek nyolc órakor kezdődnek.

A nyitóhangversenyen Kováts Péter, Varga István, és Fülei Balázs „Nyolcszemközt Mendelssohnnal” címmel ad koncertet, Mendelssohn zongorás trióinak egyes tételei között pedig a Kossuth-díjas színművész, Blaskó Péter olvas fel részleteket a zeneszerző családtagjainak írt leveleiből.

Július 19-én az Oláh Kálmán Jr. Quartet koncertezik a kastélyban, 20-án a friss Bartók-Pásztory díjas zeneszerző-orgonaművész, Virágh András Gábor szerzői estjét rendezik meg. Július 21-én délután Széll Rita táncpedagógus a historikus táncokról tart kurzust, amelyen mindenki a saját hangszerével vehet részt. Este pedig színpadra lép a Fanfara Complexa. A kortárszenei, jazz, és népzenei koncertek után az érdeklődők pódiumbeszélgetésen vehetnek részt a fellépőkkel.

Július 22-én egy zenei különlegesség, egy viszonylag ritkán hallható darab hangzik el a kastélyban: Messiaen Kvartett az idők végezetére című darabját a nyári akadémia három tanára az erre a koncertre vendégként érkező Rumy Balázs klarinétművésszel játssza.

Három napon keresztül – július 20-án, 21-én, és 22-én – a délután 3 órakor kezdődő kávékoncerteken a közönség a kurzuson résztvevő fiatal muzsikusok egy-egy friss produkcióját hallhatja.

A nyári akadémia zárókoncertjét július 23-án este rendezik, itt egy változatos műsor foglalja majd össze az egy héten át tartó közös munka eredményét.

Fülei Balázs elképzelése szerint a koncertek és a hangszeres órák mellett az együtt töltött idő és az inspiráló beszélgetések adják az Echo Nyári Akadémia lényegét. A hallgatók és a tanárok is a kastélyban laknak, közösek az étkezések, gyakorolni az épületben szinte bárhol lehet, de gyakran a kastélyparkból is zene szól. Hagyományszámba megy már, hogy minden évben van borkóstoló a csipketeraszon – idén a Fülei Pince készül borbemutatóval és látványkonyhával – és a tematikus mesterkurzusok is az állandó program részét képezik.

Az Echo Nyári Akadémia minden programja nyilvános, egész héten át szeretettel várják az érdeklődőket. Információ: www.echosummeracademy.hu

Készítette: Közéleti Gazdasági krónika. Főszerkesztő: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.