Search
kedd 3 december 2024
  • :
  • :

Idén is keresik az Év Lakberendezőjét

Idén is keresik az Év Lakberendezőjét

18. alkalommal hirdette meg az Év Lakberendezője pályázatot a Lakberendezők Országos Szövetsége (LOSZ). A legrangosabb hazai megmérettetésre a profik egy már megvalósult munkájukkal jelentkezhetnek, míg a pályakezdők egy megadott alaprajz és műszaki tartalom alapján bizonyíthatják tudásukat. Az Év Lakberendezője pályázatot november elejéig várják három kategóriában.

Ács Erzsébet, a LOSZ elnöke elmondta, a lakberendezés általánosságban érdekli az embereket, hiszen az életünk egyik legmeghatározóbb része az otthonunk. Ha az interneten, az újságban, vagy az ismerősünknél meglátunk valami izgalmasat, azt mi is azonnal szeretnénk megvalósítani.

„Azzal viszont csak később szembesül mindenki, hogy a rendelkezésre álló alapterület a lakásunkban teljesen más, ahogy bizonyos esetekben a technikai háttér is. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a XXI. században olyan dinamikusan változnak a technológiai és műszaki megoldások, olyan innovációk vannak, hogy a lakberendezőknek már nem elég a munkájához a szépérzék, napi szintű tanulásra, fejlődésre van szükségük ahhoz, hogy lépést tudjanak tartani az innovációval és a legújabb trendekkel” – mondta az elnökasszony.

Példaként említette: ma már egyáltalán nem idegen, ha tapéta van a fürdőszobában a zuhanykabinban, holott az néhány éve még elképzelhetetlen volt.

A pályázat főtámogatója a RAVAK. A pályázóknak a fürdőszobákat a RAVAK által gyártott fürdőszobai termékekkel kell berendezni. Vajányi László, a RAVAK Hungary Kft., cégvezetője arról beszélt, a dizájn trendek – így a RAVAK fürdőszobai termékek választéka, mind színekben, mind formákban oly mértékben bővült az elmúlt időszakban, hogy jelentős kihívások elé állítják a leendő használóikat a vásárláskor.

„A vásárlói elképzelés és a lakberendezési terv alapján egy olyan fürdőszoba kialakításnak kell születnie, melyben a színek és formák összhangban vannak, ugyanakkor a praktikusság és a kényelem biztosított. Ehhez az eredményhez kizárólag magas szintű szakmai tervezés vezethet. Olyan pályázatokat várunk, melyek a színes, dizájn RAVAK csaptelepekhez megfelelő színváltozatú és stílusú szanitereket, fürdőszobai berendezéseket és burkolatokat jelenítenek meg a fürdőszobában” – fogalmazott a cégvezető.

Ács Erzsébet elmondta, előzetes várakozásaik szerint idén sem lesz egyszerű dolga a szakmai zsűrinek, amely neves építészekből, belsőépítészekből és designerekből áll össze és egy előre meghatározott szempontrendszer alapján értékel. Minden pályázat név nélkül kerül be a kalapba, így a munkákról senki nem tudja, hogy ki áll mögötte. Erre a felügyelőbizottság és az etikai bizottság kiemelt figyelmet fordít.

A kategóriák győztesei az elismerés mellett értékes nyereményekkel is gazdagodnak majd, hiszen az Év lakberendezője pályázat támogatói további különdíjakat osztanak majd ki a verseny végén. Emellett közönségszavazást is rendeznek, ahol a laikusok adhatják le az általuk legjobbnak ítélt munkákra a voksaikat.

A lakberendezés egy komoly szakmává nőtte ki magát az utóbbi évtizedekben, a RAVAK főtámogatásával kiírt pályázat nyertesei számára pedig ugródeszkát jelenthet a cégektől és termékektől teljesen független elismerés.

Az ünnepélyes díjátadóra 2022. december 2-án kerül sor a LOSZ és a RAVAK közös szervezésében.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Főszerkesztő: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.