Search
kedd 15 október 2024
  • :
  • :

A MÁV Szimfonikus Zenekar és Cyprien Katsaris

A MÁV Szimfonikus Zenekar és Cyprien Katsaris

KAPCSOLÓDÁSOK

Cyprien Katsaris francia-ciprusi zongoraművész november 24-én a Zeneakadémián a MÁV Szimfonikus Zenekar vendége. Igazi világnagyság, aki 36 évvel ezelőtt játszott először a Zeneakadémián, és mindig nagy örömmel jön Magyarországra.

A zongoraművészt a MÁV Szimfonikus Zenekar szólistájaként 13 évvel ezelőtt láthattuk. Sok szállal kötődik Liszt Ferenchez, első zenekari hangversenyén, 15 éves korában Liszt, Magyar fantáziáját játszotta. 2006-ban pedig Weimarban, a zeneszerző hajdani lakóházában tartott mesterkurzust.

Az est karmestere Farkas Róbert, a MÁV Szimfonikus Zenekar vezető karmestere. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneakadémián végezte, majd a Berlini Zeneművészeti Főiskolán fejezte be. Németországban több város operaházaiban vezényel rendszeresen, de gyakran fellép itthoni zenekarok hangversenyein is.

Ez alkalommal Farkas Róbert karmester, három olyan nagy zeneszerzőtől választott műveket, akik azonos időkben éltek és alkottak.

Ezen az esten Beethoven „Athén romjai” nyitánya hangzik el. Ez nem valódi történetet feldolgozó dráma, hanem az abban a korban még divatos allegorikus színjáték, amelyhez Beethoven nyolc tételből álló, kórust és zenekart foglalkoztató kísérőzenét írt.

Liszt életművében nagyon sok olyan művet találunk, amelyben idősebb pályatársai és kortársai iránti tisztelete jeléül egyes műveikből feldolgozásokat készített és ezeket rendszeresen játszotta zongoraestjein. Izgalmas lesz meghallgatni az eredeti Beethoven Fantázia címet viselő parafrázisát, amely nem követi a színmű cselekményét, egyszerűen zenei alapanyagként használta egy rendkívül hatásos, virtuóz zongoraverseny-szerű műhöz, amely azonban bárhol és bármikor megszólal, ráirányítja a hallgatók figyelmét szülőhazájára.

Franz Schubert a korai romantika egyik legnagyobb zeneszerzője. Művei között találunk remek szimfóniákat, zongoraműveket, kamarazene műveket, igazi műfaja azonban a dal volt. Több, mint 600 dalt komponált. A vándor (Der Wanderer) című dala mind között az egyik legszomorúbb. 1821-ben komponálta Georg Philipp Schmidt német költő versére. Liszt Ferenc e dal nyomán alkotta meg virtuóz hangversenydarabját zongorára és zenekarra, mely ezen az estén a kitűnő Cyprien Katsaris zongoraművész közreműködésével hallható.

A hangverseny befejező száma Schubert utolsó szimfóniája, amelyet kevéssel halála előtt szerzett és amelynek nagyszerűségét azzal fejezi ki az utókor, hogy a darabot egyszerűen „A Nagy” C-dúr szimfóniaként emlegeti. Négytételes, szerkesztésében a hatalmas példakép, Beethoven példáját követi, harmóniavilágának változatosságában azonban ez a mű már a romantika jegyeit viseli. A szimfóniát halála után 10 évvel mutatta be Mendelssohn, a lipcsei Gewandhaus Zenekerral.

KAPCSOLÓDÁSOK

Zeneakadémia, 2022. november 24. csütörtök 19.00 óra

Műsor

Beethoven: Athén romjai – nyitány op. 113.

Liszt: Fantázia Beethoven Athén romjai c. művének témáira, zongorára és zenekarra

Liszt: Fantázia Schubert Der Wanderer c. dala nyomán, zongorára és zenekarra

Schubert: IX., C-dúr szimfónia D. 944 

Közreműködik: Cyprien Katsaris – zongora

Vezényel: Farkas Róbert

Jegyek: https://mav.jegy.hu/program/kapcsolodasok-e2-22-23-133726?lang=hu

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Főszerkesztő: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.