Search
csütörtök 28 március 2024
  • :
  • :

YOKO ONO kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

YOKO ONO kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

“A háborúnak vége! Ha akarod”

L. Simon László főigazgató az ünnepélyes megnyitón kiemelte, hogy a Yoko Ono-kiállítás a béke fontosságára hívja fel a figyelmet. A kiállítás jegybevételéből a haszon összegét a múzeum az ukrajnai háború kárpátaljai áldozatainak támogatásra fordítja. Majd hozzátette: az embereknek, a világnak nincs szüksége háborúra, mert annak soha nincsenek igazán nyertesei, csak súlyos vesztesei vannak, az etnikai konfliktusokat, gazdasági kérdéseket nem lehet fegyverekkel megoldani. Most szomorú apropó, hogy magyar sorsok is érintettek az értelmetlen fegyveres konfliktusban, amelyben több száz kárpátaljai magyar vesztette életét vagy menekült el saját otthonából. A főigazgató véleménye szerint a tárlat témáját és célját tekintve minden békeszerető, a kárpátaljai magyarságért aggodó ember közös ügye lehet.

Yoko Ono eredeti elképzelése szerint ez egy interaktív kiállítás, több alkotás a közönség közreműködésével és aktivitásával kel életre. A főigazgató abban bízik, hogy a jelenleg tiszta fehér  „Menekülthajó” alkotás, illetve az „Az én anyukám gyönyörű” című fal, a látogatók ráírt üzeneteivel egyre színesebbek lesznek és a kiállítás végére, teljesen máshogy fognak kinézni. Az embereket arra kéri, hogy ne csak egyszer jöjjenek el megnézni a kiállítást.

Gulyás Gábor kurátor a kiállítás címével kapcsolatban emlékeztetett, hogy ötvenkét évvel ezelőtt New Yorkban jelentek meg War is over! If you want it (A háborúnak vége, ha te is akarod) felirattal szórólapok. A Yoko Ono kezdeményezésére indult projekthez később csatlakozott John Lennon is, akkor a vietnámi háború ellen tiltakoztak.

A kurátor köszöntőjében a háborúk súlyos következményeiről beszélt, az ukrajnai háborúról szólva pedig kiemelte, hogy közelségéből fakadóan sokkal erősebben érezzük a hatásait. Yoko Onóról szólva elmondta, hogy a japán képzőművész híres pacifista, békeaktivista művész, korszakos jelentőségű, a 20 század meghatározó alkotója.

Yoko Onó jövő februárban tölti be a 90. életévét. A világhírű performansz- és kortárs művész tárlatán több mint 30 fontos alkotása látható, interaktív és performatív művek, festmények, szobrok és rövidfilmek. Ennyi műve még soha nem szerepelt együtt Magyarországon.

Az alkotások közül felhívta a figyelmet az múzeum előcsarnokában álló, „Kívánságfa a békéért” elnevezésű installációra, amelyre a látogatók az ukrajnai béke eléréséhez szükséges kívánságokat, üzeneteket helyezhetik el jegyváltás nélkül is. A fára felakasztott üzenetek a kiállítás után Izlandra kerülnek, a Képzeld el a békét! elnevezésű torony tövébe, a Kollafjördur-öbölben lévő Videy-szigeten.

Szücs Nelli Kiváló- és Érdemes művész, Jászai Mari-díjas színművész, a támogatási akció nagykövete személyes érintettségéről beszélt, elmesélve, hogy magyar apától és orosz anyától született, ukrán iskolába járt. Lakóhelyüktől 120 méterre volt a határ, nagymamája, aki soha nem költözött el a faluból, négy ország állampolgára volt.

Nemzeti Színház művésze köszöntőjében arra biztatott mindenkit, hogy minél többen, minél többször látogassák meg a kiállítást, hogy minél nagyobb támogatási összeg jöjjön össze, hisz nagyon sokan várnak Kárpátalján segítségre. Egy kárpátaljai magyarnak sokat jelent -mondta, ha tudják, hogy a magyarok segítenek, ha valaki imádkozik értük, az segít, hogy könnyebben vészeljék át ezt a nehéz időszakot. Szavai szerint a kiállítás élni fog, így építeni tudjuk együtt a menedéket, melynek fundamentuma viselje azt a címet, hogy „Csak háború ne legyen”, a ház, amely felépül rá, pedig a „Béke” nevet.

Szombathy Bálint szépségkutató köszöntőjében Yoko Ono életművét méltatta, szólt a japán művész arisztokrata, szamurájoktól való származásáról, fordulatos művészi útjáról. Hangsúlyozta, hogy Yoko Ono már az ötvenes években művészeti akciókat, performanszokat vitt nyilvánosság elé, ezeknek közös jellemzője a zene erőteljes jelenléte volt. Művészi hatása Magyarországra évtizedes késéssel gyűrűzött csak be. Munkásságáról szólva kiemelte, hogy Ono nem csak alkotóként volt lázadó, hanem a nők jogaiért is kiállt. Nagyon jelentős békeaktivistaként hallatta és hallatja a szavát, az általa alapított és John Lennon nevével fémjelzett békedíjat eddig huszonhétszer osztották ki. “A háborúnak vége van! Ha te is akarod” című multimédiás kiállítás egy olyan válogatás a béke melletti kiálló alkotásiból, amelyek gondolkodásra ösztönöznek. Szavai szerint a fő üzenet, hogy: Adj esélyt a békének, Adjunk esélyt a békének.

A megnyitót tárlatvezetés követte a nagyszámú közönség részére, és közben kezdetét vette a performansz sorozat első előadása. A Levágott darab (Cut Piece) című performansz a művészettörténetben az egyik legelső, közismertté vált művészeti akció volt. Yoko Ono először 1964-ben a tokiói Sogetsu Art Centerben mutatta be, az előadás során a ruhájából vághatott le egy-egy darabot a közönség, a művész ezzel hívta fel a figyelmet az egymástól való elidegenedésre.

Levágott darab című performansz előadás Trill Zsolt színművész részvételével – Otaka Masato japán nagykövet vág le egy darabot az ingből.

A „részvétművészet” klasszikusának számító performansz repríze több alkalommal kitűnő emberek szereplésével valósul meg a múzeumban, előre meghirdetett időpontokban.

A békevágy és a béke témájához kapcsolódó alkotásokat bemutató rendhagyó tárlat 2023. február 18-ig látogatható.