Search
kedd 8 október 2024
  • :
  • :

Így látják a magyarokat

Dr. Kiss Róbert Richard: Így látják a magyarokat a világban

Külföldön kicsit másképp látják Magyarországot, mint azt itthon gondolnánk. Erről, és a magyarok többi néphez való viszonyáról több felmérés is született már, a legkülönbözőbb szervezetek közreműködésével. Különösen érdekesek a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és az Európai Folklór Központ kutatásai.

A felmérés szerint hosszú ideig a lengyeleket tartottuk a hozzánk legközelebb állóknak, az új generáció rokonszenv-listáján viszont már a németek vannak az első helyen, majd az osztrákok, az olaszok, az angolok, a franciák, és az amerikaiak következnek. Egyre kedveltebbek a szlovákok, a fiatalokat nem érdeklik a régi problémák – ez kölcsönösen igaz – mondta Kiss Robert Richard a könyvbemutatón.

A kötet írója 178 országban járt. Interjúkat készített olyanokkal, akik találkoztak már magyarokkal, beszélgetett olyanokkal akik régóta közöttünk élnek, és olyanokkal is, akik csak hírből ismernek minket. Ebből a könyvből megtudhatjuk, hogyan látnak minket a világban.

Az osztrákok például büszkének tartanak minket, a törökök pedig kedves rokonnak. Sok külföldi egyetért abban, hogy pesszimisták vagyunk és jobban tudunk sírni, mint örülni. Továbbá rosszul öltözködünk, és a párkapcsolatokat illetően is van még mit tanulnunk.

Észak-Amerikában alig hallottak rólunk, akik mégis, azok lovasokra, végtelen sztyeppékre gondolnak. Nem egyedi példa, amikor a tengeren túli csoport tagjai utazás előtt megkérdezik, hogy itt még mindenki lovon jár-e, mert ők, sajnos nem tudnak lovagolni és akkor mi lesz.

Érdekes, hogy néhány Latin – Amerikai országban és Kubában viszont ismerik a magyar ételeket, a magyar  bokszolókat, és felidézik a régi magyar focit.

Azt is megtudjuk, mit gondol a világ a magyar nyelvről, mi az igazi hungarikum, hogy verik át a magyar turistákat, és azt is, hogy mi se vagyunk angyalok.

A könyvben albánok, amerikaiak, angolok, ausztrálok, bolgárok, brazilok, dánok, egyiptomiak, finnek, franciák, görögök, grúzok, horvátok, izraeliek, japánok, kínaiak, lengyelek, mongolok, németek, norvégok, olaszok, oroszok, osztrákok, portugálok, románok, spanyolok, svájciak, svédek, szerbek, szlovákok, törökök, ukránok … mondják el, hogyan látnak minket.

Ez a könyv elsősorban szórakoztató olvasmány, felmérések, kutatások, impressziók, hiedelmek furcsa kavalkádja.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Főszerkesztő: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.