Search
péntek 21 június 2024
  • :
  • :

Zöld városok Európában

Díjazták a Zöld városokat

Nemzetközi díjátadón kiderült, hogy a  dán “Basecamp Lyngby” projekt nyerte el idén az első díjat. A második helyet Franciaország, a harmadikat pedig Hollandia kapta.

A 13 országból érkezett pályázatok közül a 3 nyertes projekt november 7-én vehette át a díjat Brüsszelben. Számos Európai Parlamenti képviselő is részt vett a díjátadó ünnepségen, ahol közelebbről megismerhették a városok zöldítésére irányuló sikeres projekteket.

DÁNIA

A nyertes projekt Koppenhága egyik külvárosában létesült diákok és idősek lakónegyedének kialakítására. A zsűri elsősorban az építészeti és kertépítészeti megoldások harmóniáját és a projekt fenntarthatóságát értékelte.  A társadalmi kohézióra (a lakók találkozását elősegítő térkialakítás) és a biológiai sokféleségre (sok, gyakran őshonos növény használata) adott válaszok is a projekt mellett szóltak. 

FRANCIAORSZÁG

Franciaország egy nagyszabású városfejlesztési projekttel nyerte el a második helyet. A Montreynaud kerület Saint Etienne-ben egy társadalmilag hátrányos helyzetű területet volt, amely a zöldítés hatására élhető területté vált. A zsűri a szociális érzékenységet, a gazdasági vonatkozást és a klímaváltozásra nyújtott megoldásokat tartotta a projekt fő erősségének.

HOLLANDIA

Utrecht érdemelte ki a harmadik helyet a hollandok számára. Három nagy léptékű zöldítést megvalósító projekt kombinációján keresztül mutatták be, hogy a város miként váltja zöldre és kékre (parkokra és vízfelületekre) a régi vasúti síneket és útfelületeket. A forgalmas utak helyét természetbe ágyazott gyalogos sétányok, bicikliutak vették át.  A zsűri az ember és a természet kapcsolatának, illetve az emberi kapcsolatoknak helyet adó megoldásokat, valamint a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást és az idegenforgalom ide vonzását értékelte.

A 15 tagú zsűrinek nehéz feladata volt, hiszen mind a 13 projekt sikeres példája a városi zöldítésnek. A zsűri tagjait a résztvevő országok, illetve az Európai Kertépítők Szövetsége és a Tájépítészek Nemzetközi Szövetsége delegálták.

INSPIRÁCIÓ ZÖLDEBB VÁROSOKHOZ

A Több Zöld Várost Európának díj minden évben inspirációként szolgáló városi zöldítési projekteket választ ki. Ezek példát adnak a növények használatára, zöld megoldásokra a klímaváltozás elleni küzdelemben, a biológiai sokféleség megőrzésére, a társadalmi kohézió növelésére és a városi élet minőségének javítására.

A Több zöld várost európának kampányról

Az Európai Faiskolák Szövetsége (ENA – European Nurserystock Association) és a Több Zöld Várost Európának kampányban résztvevő 13 tagország kezdeményezte az Európa Zöld Városa díj létrehozását. A kampány célja a Zöld Város koncepciójának népszerűsítése, a városokban létrehozott zöld felületek hozzáadott értékének megismertetése és a következő 13 ország szakembereit szólítja meg: Belgium, Bulgária, Dánia, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Magyarország, Portugália, Németország, Olaszország és Svédország.

A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete

2020-ban csatlakozott ahhoz a nemzetközi összefogáshoz, amelynek keretében széles körű tájékoztató kampányt indított települési felületek zöldítése, fenntarthatóbb működtetése érdekében. A Szervezet ezzel is szeretne hozzájárulni a klímaváltozás elleni küzdelem gyakorlati kezeléséhez.

A nemzetközi Green Cities kezdeményezés magyarországi tagjaként a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete szakmai partnereivel közösen szervez ismeretterjesztő és akadémikus előadásokat, valamint a lakosságnak, kisebb-nagyobb közösségeknek szóló, közérthető és a társadalmasítást célzó workshopokat. Ezáltal a települési környezetben elősegíthetjük a ZÖLD felületek megsokszorozását, a klímavédelemben is hasznos ZÖLD szolgáltató infrastruktúrát hozhatunk létre közös erővel.