Search
kedd 15 október 2024
  • :
  • :

Jubileumi Régi Zenei Napok Vácon, Unikum a Zeneakadémián

40 éves a Régi Zenei Napok

Az évről évre nagy népszerűségnek örvendő Régi Zenei Napok idén lesz kereken 40 éves, mondták el a Zeneakadémián tartott sajtótájékoztatón, ahol felhívták a figyelmet, érdemes lesz együtt ünnepelni a hazai és nemzetközi régizenejátszás élvonalával!

Az eseményen részt vett Dr. Karasszon Ágnes, a KIM Kultúráért Felelős Államtitkárság Művészeti Főosztályának vezetője, Vashegyi György, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus művészeti vezetője, Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója és Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója.

Negyvenedik alkalommal rendezi meg idén nyáron a Filharmónia Magyarország a Régi Zenei Napokat. A többhelyszínes zenei rendezvény egy héten keresztül ragyogja be Vác kulturális életét. A korhű muzsikálás magyar mesterei közül jelen lesz a Purcell Kórus, az Orfeo Zenekar és a Capella Savaria, akik többek között Johann Sebastian Bach örökségét ünneplik majd. De nem csak Vácon vár ilyen különleges élmény: az Unikum bérlet a Zeneakadémián több koncerten is megidézi a régizenei hangulatot a 2024-2025-ös évadban – jelentette be Szamosi Szabolcs.

Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő zenei historizmus egy relatíve újkeletű dolog, mely során a klasszikus zene korábbi évszázadait idézik meg korhű hangszerek, hangolás és előadásmód segítségével.

A rendezvényt támogatja a KIM Kultúráért Felelős Minisztérium is, mondta el a Művészeti Főosztályának vezetője Karasszon Ágnes.

A Vácon megrendezett Régi Zenei Napok idén is ezt a korhű módon előadott muzsikát ünnepli egy héten át – vette át a szót Vashegyi György. Mint mondta, a Haydneum Magyar Régizenei Központ társszervezésévben megvalósuló nyitó- és a zárókoncerten a magyar régizene krémjét üdvözölhetjük olyan híres szólistákkal a nemzetközi színtérről, mint Ella Smith, Elisabeth Scholl, Paulin Bündgen, vagy Drew Santini. 

Június 29-én érkezik a Fehérek Templomába az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus, a program pedig Johann Sebastian Bach és Dietrich Buxtehude művei köré épül majd.

A Régi Zenei Napok egyben továbbképzési fórum is, hiszen mesterkurzusokat szerveznek  a nyolc országból (pl. India, Törökország, USA) érkező, több mint 50 hallgató számára. Pedagógus továbbképzés is lesz általános- és középiskolai, illetve zeneiskolai tanároknak. Külön érdekesség, hogy a professzorok ugyanúgy hangversenyt adnak majd, mint a hallgatók, így tehát nemcsak a professzorok tesznek tanúbizonyságot a szakértelmükről, de a hallgatók is kamatoztathatják frissen szerzett tudásukat a mesterkurzusokat záró koncerten.

Július 3-án “Régizenei kalandozások”-ra invitálnak a szervezők: a Püspöki Palotában tartott pódiumbeszélgetésen Vashegyi György lesz Kecskés Barbara vendége, akik izgalmas kulisszatitkokat osztanak meg a régizenével kapcsolatban. Július 4-én pedig egy ritkán hallható, viola da gamba együttes ad koncertet két kurzusvezető professzor, Nagy Réka és Vittorio Ghielmi vezetésével.

Július 6-án a szombati zárókoncerten Bart Van Reyn, belga régizenei szaktekintély vezényletével Johann Sebastian Bach h-moll miséjét adja elő a Capella Savaria és a Purcell Kórus. A szerző életművének egyik csúcspontjaként is aposztrofált mű különlegessége, hogy egyes részeit éppen 300 esztendővel ezelőtt komponálta.

Azonban nemcsak Vácra érkezik ilyen különleges régizenei élmény. Az Unikum bérlet a Zeneakadémián 5 csodálatos koncertet hoz el az értő közönség számára. A nyitókoncert a Zeneakadémiával együttműködve jön létre, három másik koncert pedig a Haydneummal karöltve.

November végén az Orchestre Philharmonique Royal de Liège érkezik Madaras Gergely dirigálásával és Liszt Ferenc dallamaival, decemberben és februárban pedig jön az Orfeo Zenekar és Purcell Kórus Vashegyi György vezényletével és Johann Sebastian Bach, Joseph Haydn, és Ludwig van Beethoven zsenialitásával. Az újévben kerül sor egy igazán különleges előadásra a Capella Savaria és Purcell Kórus részvételével, szintén Vashegyi György dirigálása mellett: George Frideric Händel “Belshazzar” című művébe egyszerre komponálta bele operai ábrázolóképességét és szakralitás iránti tiszteletét.

A bérlet utolsó koncertje az idén is hatalmas sikerrel lezajlott Orgonák éjszakája része lesz. Ezen a hangversenyen három nagyszabású, ünnepélyes, orgonát és zenekart is felvonultató mű hangzik el három nemzetközileg elismert orgonaművész előadásában.

Az Unikum bérlet összeállításakor az vezet minket, hogy ritkán hallható programok, különleges fellépők és változatos, ugyanakkor magas minőségű̋ előadások részese lehessen a közönség. A megérdemelt pihenés órái ünnepi percekké válhassanak mindannyiuknak – mondta Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezetője.

Részletek: https://filharmonia.hu/fesztivalok/regi-zenei-napok/programok

és https://filharmonia.hu/filharmonia-berletek/unikum-berlet-budapest