Mautner Zsófia: A falusi konyhám
A vidék szakácsművészete városi kreativitással
Mautner Zsófi eddigi legszemélyesebb kötetében beinvitálja az olvasót egy napfényes kunmadarasi nagyszülői házba, ahová annyi ízemlék köti. Ahová mindig visszatér nemzetközi gasztronómiai felfedezőútjairól. És ahol hagyomány és kitekintés egyedülálló kombinációja élteti a konyhát. Egyszerre valós és jelképes a hely, amelyet úgy nevez: A falusi konyhám
Ebben a gyönyörű kiállítású könyvben Zsófi évszakról – évszakra, receptről – receptre vonja be az olvasót egy szebb, nyugalmasabb és talán nem túlzás állítani: etikusabb élet mindennapjaiba. Az elvarázsolódás közben pedig vár ránk egy felismerés. Az évszakok ritmusát követő, takarékos és ötletes vidéki konyha a ma legdivatosabb elveket követi. Helyi termékek és termények, gyűjtögetés és tartósítás, a drága húsfélék takarékos használata, rengeteg növényi eredetű fogás – mindez végig itt volt az orrunk előtt.
Mautner Zsófia így vall a kötetről: „Egész nyarakat töltöttem gyerekként a nagyszüleim kunmadarasi házában. Saját élményem van arról, hogy milyen volt néhány évtizede egy vidéki, önfenntartó konyha, hogy milyen az alföldi évszakok ritmusa, mikor milyenek a falusi fények és illatok, és hogy milyen az íze egy olyan meggybefőttnek, amit a saját termésű, tökéletesen érett meggyből tett el a nagymamám. Nagyjából tíz éve kezdtem el visszajárni az egykori nagyszülői házba. Gyerekkorom nyári helyszíne évről évre egyre több tartalommal és emlékkel telt meg, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy a ház egyet jelent számomra a nyugalommal, az alkotással, később az alföldi, falusi élet és életmód mélyebb megismerésével, majd a nagykunsági vidék és a környék alapanyagainak, hagyományainak, termelőinek felfedezésével. A házban szinte minden olyan, mint a nagypapám és nagymamám életében. A bútoroknak, tárgyaknak, edényeknek itt más súlyuk van, mint a városban, érzelmes állandóságot jelképeznek, és a családi örökség folytonosságát. Ami a városban az enyészeté lenne, az falun személyes emlékeket, múltat, gyökereket jelent. Itt nem ódon módon áll meg az idő, hanem megy tovább a maga természetességében a következő generáció kezeiben. A ház ura nagy formátumú nagypapám volt – csupa karizma és életerő, sokan ismerték. A konyha azonban csendes, dolgos nagymamám birodalma volt, a főzéshez, étkezéshez használt tárgyakat, edényeket, terítőket ő választotta, és a mai napig kifogástalan állapotban vannak. A könyvben szinte kizárólag ezeket használtuk. Hogy milyen a falusi konyhám, két nemzedékkel később, a huszonegyedik században? Nem tartok tyúkokat, és nincs saját veteményesem. Tiszteletben tartom a hagyományokat, de ez nem egy hagyományőrző receptgyűjtemény.
A fénycsipkés ház és a körülötte lévő vidék, az ott termő növények, a helyi szokások, szeretet koptatta tárgyak és a környékbeli emberek minden elevensége megjelenik a kötetben. A receptek annyiban követik a hagyományos, vidéki főzési szokásokat, hogy szerzőjük ragaszkodik a friss alapanyagokhoz, a legjobb minőséghez, és az évszakok által kínált lehetőségeket intenzíven kihasználja. Annyiban viszont igenis modernek, hogy az ételek egyszerűen beszerezhető hozzávalókból készülnek, praktikusak, takarékosak, gyorsan, lazán tányérra varázsolhatóak akár egy városi konyhában is.
