Search
csütörtök 6 október 2022
  • :
  • :

36. Mesterségek Ünnepe

36. Mesterségek Ünnepe

Fókuszban a faművesség, díszvendég Dél-Korea

 A Budai Vár polgárvárosi részének terein és hangulatos utcáiban több mint nyolcszáz magyar és közel százötven külföldi kézműves részvételével rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét augusztus 19 – 21 között. Nem csak megcsodálni és megvásárolni lehet a népi kézműves portékákat, de a közel száz látványműhelyben ismerkedhetnek a látogatók az ősi szakmák rejtelmeivel, és a Kárpát-medence kézműves közösségeink munkájába is bepillantást nyerhetnek. A rendezvény idei díszvendége Dél-Korea, a fesztivál kiemelt témája a faművességhez kapcsolódó mesterségek lesznek.

A Mesterségek Ünnepe az ország legnagyobb családi fesztiválja, ahol a felnőtteket divatbemutatóval, táncházzal és Folk-kocsmával várják a Budai Vár polgárvárosi részén, a Tóth Árpád sétányon, a Táncsics Mihály és Tárnok utcában és a Szentháromság téren keresztül a Dísz térig.

A fesztivál kiemelt témája a faművességhez kapcsolódó mesterségek lesznek, mint kopjafa-faragás, teknő, fakanál, szék, furulya és kéregedény készítés, kapuoszlop faragás és zalai pásztorlegyező faragás. Bemutatják a különböző fafaragó díszítő technikákat, az ékrovásos technikát, spanyolozást, a domború faragást, és a karcolozást.

A fesztiválon hazánk legkiválóbb népzenészei, világzenészei és néptáncegyüttesei lépnek fel. A Szentháromság téri nagyszínpadon többek között Navratil Andrea és zenekara, Szokolai Dongó Balázs, valamint a MazsiMó – GipsyMó ad koncertet, A falu című műsorát mutatja be a Fitos Dezső Társulat.

A Hagyományok Háza Dísz téri Fabatka Porta népi játszótéren bábszínházzal, játékokkal, mesemondókkal, gyerekkoncertekkel, tánctanítással és kézműves-foglalkozásokkal várják a legkisebbeket.

A Tóth Árpád sétányon pedig egész nap kikiáltók, gólyalábasok, mutatványosok teremtenek utánozhatatlan vásári hangulatot a Budai Várban a népi mesterségek Kárpát-medencei seregszemléjén.

A Mesterségek Ünnepének középpontja augusztus 20-a, amikor kenyéráldással és a mesterek felvonulásával köszöntik Szent István napját és az új kenyér ünnepét.

A Koreai Kulturális Központ alapításának 10. évfordulója alkalmából a Koreai Köztársaság lesz a Mesterségek Ünnepének díszvendége. A koreai kézműves mesterek műhelyeiben a hagyományos népi mesterségekkel: kalligráfiával, templom- és népi festészettel, koreai foltvarrással, pirográfiával, kerámiaművészettel és papírfonással ismerkedhetnek meg a látogatók.

Az ecsettel készült kalligráfiai alkotások mellett az érdeklődők megcsodálhatják a koreai palotákat és templomokat díszítő dancheong (dáncshán) festést. A mesterek bemutatják a selyem és hócsalán anyagok szabásánál keletkező hulladék hasznosításának évszázados technikáját, a jogakbo (csogakbo) foltvarrás művészetét, valamint a jiseungot (csiszung), azaz az eperfa kérgéből készült hanji (hándzsi) papírfonást. Produkciókkal is készül a Koreai Kulturális Központ: a nagyszínpadon naponta két alkalommal látványos showműsorral, tradicionális hangszerekkel, magukkal ragadó táncokkal és ritmusokkal varázsolják el a dél-kelet ázsiai ország rajongóit. A divat iránt érdeklődők divatbemutatón csodálhatják meg a szemet gyönyörködtető koreai népviseleteket, a hanbokokat. Akik pedig koreai gasztronómiai iránt érdeklődnek, azok a street food standokon kipróbálhatják az egyszerre csípős, savanyú, sós, keserű és édes fogásokat.

Az Állami Ünnepség programsorozat részeként a rendezvény ingyenesen látogatható! Részletes program:  www.mestersegekunnepe.hu

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Főszerkesztő: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.