Search
kedd 8 október 2024
  • :
  • :

Balaton Boat Show

Balaton Boat Show – formában a hazai hajós piac

A hazai hajós piac ismét találkozóra hívja a hajózás és vízi életforma iránt érdeklődőket. A Kenese Marina-Port kikötőben szeptember 2-4 között rendezik meg Magyarország egyetlen vízen és vízparton rendezett hajókiállítását. A Balaton Boat Show közel 70 kiállítót és 90 hajót vonultat fel. Bár ezt az ágazatot sem kerülik el az idei év hozta kihívások, kínálat van, a készletből most lehet a legjobb áron hajót venni!

A 27. alkalommal megrendezésre kerülő Balaton Boat Show minden évben kiemelt helyet foglal el a hajósnaptárban. A hazai hajós főszezon a végéhez közeledik szeptemberben, a Balaton Boat Show viszont egy jó alkalom arra, hogy megkezdődjön a felkészülés a következőre. Egyúttal egy remek nyárzáró program a hajósok és vízisportok iránt érdeklődők számára és persze mindenkinek, aki szereti a vízparti időtöltést – mondta Rápolthy Edit, a kiállítás igazgatója.

A kiállításszervező elmondta a piaci szereplőktől gyűjtött tapasztalatait: A felkészülés és az időben történő tájékozódás azért is indokolt, mert Magyarországon is érezteti hatását az a világszerte és szinte minden iparágban jelentkező tendencia, mely a szállítási idők növekedését, a termékek árának gyakori változását és a készletek gyors kifogyását eredményezi. Világszinten továbbra is élénk a kereslet a hajók iránt, a gyártási folyamatok viszont lassulnak az alkatrészek beszállítási idejének növekedése miatt. Az értékesítést nehezíti a hajóépítéshez használt anyagok és alkatrészek árának folyamatos változása is. A kiállítóktól származó információk alapján elmondható, hogy azoknak a vevőjelölteknek, akik mihamarabb szeretnének új hajójukkal vízre szállni, idejében lépniük kell. Könnyen előfordulhat, hogy aki idén ősszel nem adja le a megrendelést, az csak 2024. év vége felé jut hozzá a hajójához és az is kérdés, hogy milyen áron. Tény, hogy a háború okozta gazdasági bizonytalanság nehezíti a gyors vásárlási döntést.

Majd hozzátette: Sokan továbbra is a hajózásban látják azt a biztonságos szabadidő eltöltési lehetőséget, amit szeretnének megvalósítani, vagy tovább folytatni. Számukra jó hír az, hogy vannak azért készleten hajók a gyártóknál és forgalmazóknál, akár már 2023. tavaszi szállítással is, de ami még ennél is fontosabb, ezek a hajók érhetők el most kiszámíthatóan fix áron.

A kiállítók az idén is kitettek magukért. 90 hajóból áll a Balaton Boat Show flottája, ennyi hajó lesz “kiállítva”. A kínálat körülbelül 40%-át teszik ki a különböző vitorlások: a 45 lábas nagyhajóktól kezdve, a közepes méretű 35-38 lábas hajókon át, egészen a sportvitorlásokig szinte a teljes hazai vitorláshajó kínálat felvonul. A már jól ismert hazai és nemzetközi márkák újdonságai mellett több új márka is bemutatkozik, láthatunk például olyan, az itthoni vizeken kevésbé jellemző, 45+ lábas katamaránt is, melynek dimenziói már tényleg egy tágas nyaraló érzését adják, de hasonló tereket tapasztalunk a modern egytestű vitorlásokba lépve is.

A kiállításon látható hajók többsége motoros vagy elektromos meghajtású, széles választékot találunk a gumicsónakoktól kezdve, a 25-27 láb körüli elektromos hajókon át, egészen a 40+ lábas jachtokig. A szervezők elmondása szerint évek óta növekszik a motoros és elektromos hajók aránya, az idei év pedig különösen széles skáláját vonultatja föl a hazai kínálatnak. Ez egyrészt amiatt van, mert a Balatonon egyre nagyobb volumenű az elektromos hajók jelenléte, másrészt pedig a Balaton Boat Show mára már nem csak a Balatonon használható hajók kiállítása, sokkal inkább a hajós piac számára kiemelten fontos esemény. Évről évre egyre többen látogatnak el olyanok is, akik folyókra, vagy épp a Tisza-tóra keresnek motoroshajókat.

A hajódömping mellett találkozunk lakóautókkal is, de a hajózási kiegészítők, műszaki felszerelések, ruházat és egyéb vízi sporteszközök széles tárháza ugyanúgy “felvonul” a kiállításon. Utóbbira érdemes még kitérni hiszen ezek körében is egyre nagyobb teret hódít az elektromos meghajtás, több víz felett repülni is képes, úgynevezett e-foil deszka is megtalálható lesz a kínálatban. Ezek vízi bemutatóját a Marina-Port Beach Bár napozóágyairól meg is nézhetik a kilátogató vendégek.

A kiállítás exkluzív autós partnere a BMW Group Magyarország, a BMW Leier Autóval együttműködésben. Az új BMW X1 és BMW iX M60-as modellek a legnagyobb vízparti seregszemlén a hajós közönségnek mutatkoznak be, amelyeket közelebbről is megismerhetnek Walter Csaba, BMW instruktor segítségével. A BMW Lounge-ban 3 napon át igazi mediterrán hangulatot varázsolnak Budapest rezidens DJ-i. A kiállítás ideje alatt a BMW Lifestyle shop mellett számos BMW és MINI modell valamint BMW motorkerékpár tesztvezetésével is várják a látogatókat!

Kiállítói lista: https://balatonboatshow.hu/kiallitoi-lista/

A kikötő komplexum számos szolgáltatása is élvezhető. A hajókiállításon felvonulók megtekintése mellett, étterem, grillterasz, beach bár is várja a látogatókat. Családdal is érkezhetünk, hiszen a szálloda parkjában a strand mellett, egy igazi hajós játszótér, az éttermekben gyermekmenü és hajós kézműves foglalkozás is várja a legkisebbeket.

Nyitvatartás szeptember 2-án és 3-án 10 – 18 óráig, 4-én 10 – 17 óráig.

Cím: Kenese Marina-Port, 8174 Balatonkenese, Kikötő utca 2-4.

Látogatói információk: https://balatonboatshow.hu/latogatoi-informaciok/

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Főszerkesztő: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.