Search
péntek 19 április 2024
  • :
  • :

Átadták az Év Széchenyi Vállalkozása 2022 Díjakat

Átadták az Év Széchenyi Vállalkozása 2022 Díjakat

Idén nyolcadik alkalommal került sor „AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA” díj átadására január 25-én Budapesten a Lipták Villában. A díj célja, hogy a gazdaság szereplőinek figyelmét felhívja mindazon örök értékekre és egyúttal megőrizze azokat, amelyek egykor a legnagyobb magyart, gróf Széchenyi Istvánt jellemezték. Becsület, méltóság, szorgalom és tenni akarás a közjóért.

Gróf Széchenyi István műveiben többször hangsúlyozza, hogy a magyar gazdaság fellendülését nem külső körülmények megváltoztatásával, hanem az azokban rejlő lehetőségek kiaknázásával, valós szükségleteknek a fogyasztók igényei szerint történő kielégítésével lehet elérni. A 21. században sincs ez másképp.

A rangos elismerést a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kezdeményezte 2015-ben azzal a céllal, hogy a családi hagyományt követve elismerje és felkarolja azokat a vállalkozásokat, amelyek tevékenységükkel nem csak a saját, hanem a nemzet boldogulását is szem előtt tartják – mondta Gróf Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke.

Az Év Széchenyi Vállalkozása 2022 Díj” fővédnöke Dr. Nagy István miniszter úr. Ebben az évben az Agrárminisztérium és az Alapítvány között létrejött stratégiai együttműködési megállapodás keretében közös díjak kiosztására is sor került.

A díj, olyan hazai gazdasági szereplőket céloz, amelyek teljesen, vagy többségi magyar tulajdonban vannak, nyitottak a megmérettetésre, és valamely területen kimagasló teljesítményt nyújtanak.

A díj odaítélésénél a vállalkozások teljesítményeinek három területét vizsgálták: termelékenység, társadalmi felelősségvállalás és az újítási készség. A beérkezett pályázatokat háromtagú független szakmai zsűri értékelte.

Gróf Széchenyi Tímea, az Alapítvány elnöke kiemelte, fontosnak tartja a kis- és középvállalkozások erkölcsi és anyagi elismerését, támogatását. A korábbi évek tapasztalati alapján, a “Az Év Széchenyi Vállalkozása Díj” minden nyertesnek jelentős társadalmi és szakmai elismerést jelent. Valamint Magyarország kulturális, szociális és gazdasági teljesítményének növelését szolgálja.

Az előző évek díjazottjai: a Híd Zrt., a Vill-Korr Hungaria Kft., a West End Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Kft, Irodamarket Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Budapest Taxi, Bonaventura Gold Kft., Globserver Kft., 3B System Kft., Sárvári Gyógyfürdő Kft., Neuron Szoftver Kft., Reálterv Építésziroda Kft. és a Béres Gyógyszergyár Zrt.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Főszerkesztő: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.