Search
csütörtök 30 május 2024
  • :
  • :

Budapesten találkoznak Európa zenei szakemberei

A klasszikus zenéé a főszerep

Három eseményre közel 200 zenei szakember érkezik Budapestre szerte a világból: az 50 éves jubileumát ünneplő Európai Zenei Tanács szakmai fóruma, a Bach 2 Future klasszikus zenei konferencia, valamint a JMI workshopja és három jelentős nemzetközi szervezet elnökségi ülése is a fővárosban lesz június 5 – 12 között a Magyar Zenei Tanács és a Papageno szervezésében.

Bach 2 Future konferencia 2019 óta minden évben izgalmas témákkal csábítja Budapestre a klasszikus zene jövőjét kutató szakembereket. A rendezvény idén három nemzetközi szervezettel – ICMA, IMZ, Kreatív Európa – együttműködésben az online közvetítések lehetőségeit, a nyomtatott és online magazinokat, klasszikus zenei rádiókat érintő átalakulásokat és az európai zenei hálózatokat állítja középpontba június 6–7-én a Müpa Előadótermében.

A részletes program és regisztráció elérhető a konferencia honlapján.

Az enCORE Accelerando fiatal klasszikus zenei menedzsereknek szóló workshop a Zeneakadémián lesz június 4–5-én, szervezője pedig a világ legnagyobb ifjúsági zenei szervezete, a 60 országban aktív Jeunesses Musicales International. A rendezvény Berlin és Varsó után Budapesten talált otthonra, a tíz országból érkező fiatalok két napon át öt szakember segítségével készülnek fel azokra a prezentációkra, amelyet a Bach 2 Future konferencia közönsége előtt tartanak meg.

European Forum on Music (EFM) a zenei szakma legfontosabb európai rendezvénye: az Európai Zenei Tanács (EMC) ernyőszervezetként nemcsak a tagországok zenei tanácsait tömöríti, de az egyes részterületeket – fesztiválok, zenekarok, rádiók, zeneiskolák stb. – képviselő nemzetközi szervezeteket is. A rendezvényt nem csupán az EMC 50 éves jubileuma teszi különlegessé, de az is, hogy a 2019-es párizsi fórum óta először kerül sor élőben a találkozóra. A Sustain Music alcímet viselő konferenciának június 8–10. között Magyar Zene Háza ad otthont. A konferenciát követően sor kerül az Európai Zenei Tanács tisztújító közgyűlésére is.

„Idén ötven éve, hogy az Európai Zenei Tanács megalakult és húsz éve, hogy önálló szervezetként működik bonni székhellyel. Nagy öröm számunkra, hogy ebben a gyönyörű városban ünnepelhetjük ezt a jubileumot, és fontos alkalom, hogy a pandémia óta első ízben személyesen egyeztethessünk a legszélesebb körben a zenei szektor újjáépítéséről” – húzta alá a konferencia jelentőségét Victoria Liedbergius, az EMC elnöke.

„Nehéz túlbecsülni annak a jelentőségét, hogy Budapest ad otthont a zenei szektor legfontosabb európai rendezvényének – ráadásul az első élő találkozónak a pandémia óta és éppen az EMC kettős jubileumának évében. Nagy öröm, hogy az egymáshoz kapcsolódó rendezvényeknek és számos nemzetközi partnerünknek köszönhetően olyan széles szakmai kört szólíthatunk meg, amely európai összevetésben is kivételesnek számít” – nyilatkozta a szervezők nevében Zsoldos Dávid, a Magyar Zenei Tanács elnöke, aki 2018 óta az Európai Zenei Tanács elnökségének is tagja.

A részletes program és regisztráció az Európai Zenei Tanács honlapján érhető el. A rendezvény a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával valósul meg.

A konferencia záróeseménye a World Youth Choir (Ifjúsági Világkórus) koncertje június 10-én este a Zeneakadémia Nagytermében lesz. A legkiválóbb énekesekből összeválogatott kórus látogatása az Európai Kórusszövetség (ECA), a JM Hungary és a VEB 2023 együttműködésében valósul meg. World Youth Choir másnap Veszprémben is koncertet ad.

A nyilvános hangversenyre a jegyek már kaphatók.

A fenti rendezvényekhez kapcsolódva három jelentős szervezet, az Európai Zenei Tanács (EMC), a Nemzetközi Zenei Tanács (IMC) és a Jeunesses Musicales International (JMI) is Budapesten tartja elnökségi ülését a Magyar Zene Házában és az Operaházban.