Search
péntek 4 október 2024
  • :
  • :

Kormányinfo 35 – Lázár János, miniszter a BKV finanszírozásról

Lázár János, miniszter a BKV finanszírozásról

Március 26-tól a kormányüléseket követő csütörtökönként tartottak sajtótájékoztatót, ahol a kormány döntéseiről tájékoztatták a közvéleményt – a legtöbb kérdést a Hír TV tette fel – tudtuk meg Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztertől.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó 35-n, melyet Kovács Zoltán kormányszóvivővel közösen tartottak elmondta, hogy a mai Kormányülésen döntés született arról, hogy 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatást ad az állam mindazoknak a házaspároknak új lakás vásárlásához, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak. A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) keretében vissza nem térítendő támogatás mellett további 10 millió forintos hitelt is kaphatnak a három gyermeket vállaló családok huszonöt éves futamidőre, amelynek kamata nem lehet magasabb 3 százaléknál. Hogy minél biztosabb legyen az otthonteremtés, az új építésű lakások vásárlásakor a támogatás két gyermek esetén 2,6 millió forintra emelkedik. Akik eddig igényelték már a csok-ot vagy korábban szocpolt, azok a felvett összeggel csökkentett támogatást igényelhetnek. Arról még egyeztetnek, hogy akik nem tudják teljesíteni a vállalásokat, azoknak milyen feltételekkel kell visszafizetniük a támogatást. Az új lakások vásárlása esetében eltörölték a csok feltételei között szereplő négyzetméterár-korlátokat már egy gyermeknél is. Az igénylés felső életkori határa továbbra is 40 év lesz.

2016. január 1-jétől 27 százalékról 5 százalékra csökken az új lakásvásárlás ÁFA-ja legfeljebb 150 négyzetméteres lakások és 300 négyzetméteres házak esetében. Ezt a kormány azzal egészítette ki, hogy szintén január 1-jétől önerős építkezésnél 5 millió forintig visszaigényelhető lesz az áfa. Az építési engedélyezési eljárás bejelentésre változik a 300 négyzetmétert meg nem haladó lakóépületek esetében. 2016 januárjára további építésügyi reformcsomag is készül, ebben a társasházak építésénél is meghatározzák azt a négyzetmétert, amelynél hasonlóan könnyebbé válik a hatósági ügyintézés. Nemzeti mintaterv katalógus is készül, amelyben olyan tájkarakterrel rendelkező épületeket javasolnak – akár felújítás vagy építés esetére – amelyek gyorsan és hatékonyan megvalósíthatóak.

Az államigazgatás jelentős átszervezését javasolta Lázár János. Az állami tisztviselői kar létrehozása, egy béremelési program, a járási hivatalok megerősítése, valamint 91 központi államigazgatási szerv hatáskörének átadása a kormányhivataloknak, illetve betagozódásuk a minisztériumokba. 2016. július 1-jén a javaslat szerint létre jön az állami tisztviselői kar, amelybe első körben a járási hivatalok munkatársai tartoznak. A kar létrehozása egy új bértáblát is jelent: július 1-jén 30 százalékkal nőnek a bérek, a következő években pedig 5-5 százalékkal, egészen az 50 százalékos béremelés eléréséig. 2017. január 1-jén ezt kiterjesztenék a teljes kormányhivatali struktúrára, 2018-tól pedig az összes állami tisztviselőre.

Az új illetménytábla mellett új minőségi követelményeket és új képzési rendszert vezetnek be, továbbá megújulnak a munkavállalói feltételek is. Emellett 91 központi államigazgatási szerv – benne az összes országos főhatóság, minisztériumi háttérintézmény és hatóság, továbbá önálló intézmények, központi hivatalok és költségvetési szervezetek – átszervezését is kezdeményezi. A hatáskörök 2016. július 1-jén átkerülhetnek a kormányhivatalokhoz. Utóbbiak fogják ellátni a jelenleg az országos hatóságokhoz és hivatalokhoz tartozó másodfokú eljárásokat. Ami pedig az országos hatóságokból és hivatalokból marad” – “létszám-racionalizálás” után -, az betagozódik a minisztériumokba.

Az állami földek értékesítésével kapcsolatban Lázár János elmondta eddig 165 ezer hektárnyi földet árvereztek, és 102 ezer hektár talált belőle gazdára. A meghirdetett földterületek kikiáltási ára összesen 222 milliárd forint volt, az összes leütési ár 142 milliárd. A földművesek eddig 250 milliárd forintnyi hitelígérvényt kértek – sorolta az adatokat. Tíz külföldi földműves – közülük nyolc kettős állampolgár – vásárolt földet, összesen 725 hektárt.

Tarlós István főpolgármesternek a BKV finanszírozásával kapcsolatos szavaira Lázár János úgy látja, hogy ha a főváros nem tudja finanszírozni az agglomerációs közlekedést, akkor a kormány érdemben fog erről tárgyalni.

Szöveg: Szabados Julianna.
Megjelenik: Közéleti Gazdasági Krónika.