JORDAN B. PETERSON: 12 SZABÁLY AZ ÉLETHEZ
A 12 szabály az élethez – című bestseller szerzője Dr. Peterson több évtizeden keresztül dolgozott klinikai pszichológus professzorként a Harvardon és a Torontói egyetemen. Hivatásos provokátor, aki könyvével az egész világot zavarba hozta.
Bevallom, kis fenntartással vettem kezembe a könyvet – címére és írójára tekintettel – de már az első oldal, mint a centrifuga beszippantott. A szerző izgalmas témát boncolgat – Így kerüld el a káoszt – melyet lehengerlő stílusban mutat be. Szívből ajánlom a könyvet elolvasni mindenkinek – jobb emberekké válunk tőle.
A professzor szerint az ember és a társadalom legfontosabb tennivalója, hogy elkerülje a káoszt és ugyanakkor a diktatúrát, hogy rend legyen az életben és a fejekben. Ehhez az ősi hagyomány igazságait ötvözi az élvonalbeli tudományos kutatások legújabb felfedezéseivel, majd nyers empátiával saját tapasztalataival egészíti ki.
Azt állítja, hogy az életünket elborító káoszt elsősorban a hazugság okozza. Ha hazug módon cselekszünk, nagyon keveset látunk a hazugság igazi mibenlétéből. Úgy kell gondolnunk rá, mint valamire, ami él, és cselekszik, mert a hazugság mindenhez kapcsolódik.
Először egy kis hazugság, majd számos újabb, hogy az előzőket alátámassza. Utána következik a torz gondolkodás, amely megvéd a hazugságok okozta szégyentől, azután néhány újabb hazugság, hogy leplezzék a torz gondolkodás következményeit. Majd még szörnyűbb jön: most már a szükséges hazugságok a gyakorlat útján átalakulnak ösztönös, egyedi, rendszeres, neurológiailag megjelenő „tudat alatti” felfogássá és viselkedéssé.
Ezután következik az arrogancia és a felsőbbrendűség, amelyek elkerülhetetlenül együtt járnak a sikeres hazugságokkal. Ez az egyik legnagyobb veszély: a jelek szerint mindenkit átverünk, tehát mindenki ostoba, kivéve minket. Bármit megtehetünk, amit csak akarunk. Ilyen egy személy, vagy állam szerkezete, amikor összeomlik egy ártó erő befolyása alatt. És az élet visszafejlődik!
Ellenszere az igazság. Lássuk meg, mondjuk ki! Ha igazat mondunk, azzal a valóságot hozzuk Létre! Az igazság építményei évezredekig fennmaradnak. Az emberek bonyolultságát egyszerű szavakra redukálja, ezáltal ellenség helyett társat csinál belőle. Ez a nemzetek vagyona és biztonsága. Az igazságnak köszönhetően a múlt valóban múlt marad, és a jövő lehetőségei a lehető legjobban ki vannak használva. Ha az életünk nem olyan, mint lehetne, próbáljunk igazat mondani! Az igazság kimeríthetetlen természeti forrás, fény a sötétségben.
Dr. Peterson szerint az igazi gondolkodás ritka, akár az igazi hallgatás. Amikor gondolkodunk, önmagunkat hallgatjuk, ami nehéz. Egyszerre legalább két embernek kell lennünk. A gondolkodás egy belső párbeszéd, két vagy több eltérő világnézet között. Az egyik nézőpont olyan mint egy avatáré egy szimulált világban. Megvannak a maga elképzelései múltról, jelenről, jövőről, és arról, miképpen viselkedjen. Néha több avatár is létezik, akik harcolnak az életben maradásért. Jobb ha meghallgatjuk őket, különben démonoká válnak és gyötörni fognak minket. Ha gondolkodunk nem állíthatunk egymással szemben gyenge szalmabábokat, mert az nem gondolkodás. Az utólagos racionalizáció. Olyankor egy gyenge ellenféllel állítjuk szembe azt amit akarunk, hogy ne kelljen meggondolnunk magunkat – ám ez nem más, mint propaganda. Kettős mérce! A következtetéseinkkel akarjuk igazolni a bizonyítékainkat. Rejtőzünk az igazság elől.
Az igazi gondolkodás bonyolult és megerőltető. Jó beszélőnek és figyelmes, hozzáértő hallgatónak kell lennünk egyszerre. Konfliktussal jár. Mit tegyünk, ha nem megy a gondolkodás, ha nem tudunk egyszerre két ember lenni? Keressünk valakit, aki meghallgat. A hallgatóságunk a kollaboránsunk és az ellenfelünk.
A könyvből megtudhatjuk miért emelték az ősi egyiptomiak a gondos figyelmet isteni magasságokba? És azt is, miért érdemes békén hagynunk a gördeszkázó fiúkat, milyen borzalmas sors vár azokra, akik mindenkiben a hibát keresik, és miért kellene minden macskát megsimogatnunk az utcán. Mit taníthat nekünk az egyszerű homár idegrendszere a sikeres életről? Miféle szörnyű útra térnek azok, akik megkeserednek, arrogánsak és bosszúra szomjaznak?
Dr. Peterson kitér a fegyelem, a szabadság, a kaland és a felelősség értékeire, hogy aztán tizenkét praktikus és átütő szabályban foglalja össze világunk életbölcsességeit. A 12 szabály az élethez szétzúzza a tudomány, a hit és az emberi természet modern közhelyeit, miközben átformálja sok olvasó lelkét és elméjét.
Közel 40 ország vásárolta meg a 12 szabály az élethez kiadás jogait és tarolt a világ sikerlistáin.
A könyv több mint ötmillió példányban kelt el.
Néhány idézet a könyvből:
„A legnagyobb mitológiai hősök gyakran érkeznek a világra a legelőnytelenebb körülmények között.”
„Egykor minden szabály kreatív tett volt, amelyik megszegett más szabályokat.”
„Soha ne tedd, amit gyűlölsz.”
„Nemcsak az vagy, ami, hanem az, amivé válhatsz.”
„Bármilyen játék igazi győztese az, aki tisztességesen játszik.”
„Felelősség hiányában boldogság sincs.”
„Ne tagadd meg magadtól az életet.”
„Amikor a hanyagság elpusztítja a kultúrát, jönnek a szörnyetegek.”
„Nem te választod ki, mi érdekel, az választ ki téged.”
„Ha olyan keményen munkálkodsz egy dolgon, ahogy csak tudsz, megváltozol.”
„Az igazi tekintély korlátot szab a hatalom önkényes gyakorlásának.”
„A létezés értelmének valódi oka: a nehézségre szükség van.”
Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.