Search
kedd 28 szeptember 2021
  • :
  • :

XIII. Kerület – közösségi költségvetés

Közösségi költségvetés: Elindult a szavazás

Csaknem 100 lakossági javaslatra lehetett voksolni!

A XIII. Kerületi Önkormányzat 2021-ben az éves költségvetésében helyet ad a közösségi költségvetésnek: összesen 60 millió forinttal támogatja – választókerületenként 4-4 millió forinttal – a lakosság kerületfejlesztési ötleteit.

Több mint 500 javaslat érkezett be 2021. március 1-jéig, közülük csaknem 100 projektterv felelt meg a szakmai kritériumoknak, azaz: közérdekű célt szolgál, kerületi önkormányzati feladat- és hatáskörbe tartozik, belefér a választókerületenkénti 4 millió forintos keretösszegbe, nem generál jelentős működtetési költségeket a megvalósítás után, területileg behatárolható, kreatív.

Ezekre a javaslatokra május 1-jétől egy hónapon át, június 1-jéig lehet szavazniuk a kerületi polgároknak. Az eredményhirdetés június 15-én lesz.

A közösségi költségvetésből – a tervek szerint – még idén, év végéig megvalósulnak a fejlesztések. A közösségi költségvetés folyamata teljesen transzparens, alább olvasható a szavazási folyamat.

A közösségi részvétellel az önkormányzat az itt élőket közös gondolkodásra, párbeszédre, tervezésre ösztönzi, bevonja őket a költségvetési folyamatba, s rájuk bízza a közösségi erőforrás elosztását.

A közösségi költségvetés révén a kerületi polgárok, civilek konstruktívan és értékteremtő módon maguk is tehetnek a közösségért.

Minden egyes önkormányzati választókerület 4-4 millió forintot kap, és a helyi polgárok, helyi közösségek maguk dönthetik el, mire költik ezt a keretet három kategóriában: közterületi, intézményi, szolgáltatási. Közösen gazdálkodnak a megítélt pénzből a saját környezetükben. A közösségi költségvetés alapelve a konszenzuson alapuló demokratikus gondolkodás.

A szavazási folyamat: Lehetőség van online és a papír alapú szavazásra. Online módon a www.bp13.hu honlapon belül létrehozott XIII. kerületi közösségi költségvetés aloldalon lehet szavazni.

Papír alapon az előre elkészített szavazólapon lehet voksolni az erre a célra kihelyezett gyűjtőládákba bedobva a szavazólapot az alábbi intézményekben:

* 10 Idősek klubja, * Prevenciós Központ Tüzér u. 56-58, * RaM, * AJAMK, * Tücsöktanya, * Újlipótvárosi Klub Galéria, * Polgármesteri Hivatal ÜSZI, * Szegedi út és Visegrádi u. szakorvosi rendelők, * Lehel Csarnok.

A javaslatok választókerületenként és kategóriánként csoportosítva kerülnek szavazásra.

Szavazásnál (mind az online felületen, mind papír alapon) meg kell adni a nevet, lakcímet (állandó, vagy tartózkodási).

Egy személy nemcsak a lakóhelye szerinti választókerületi projektekre szavazhat, hanem bármelyikre, ami számára szimpatikus. Ugyanakkor egy személy egy projektre csak egyszer szavazhat.

A szavazási határidő: 2021. június 1.

A szavazást követően a szavazatokat választókerületenként összesítik. A végeredmény a közösségi költségvetés oldalán és a helyi médiumokban is nyilvános lesz.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.