Search
kedd 28 szeptember 2021
  • :
  • :

Art-Mozi

NYITNAK AZ ART MOZIK

Az Art-Mozi Egyesület tagmozijai, amelyeknek köszönhetően az európai, egyetemes és magyar művészfilmek eljutnak a hazai nézőkhöz, a féléves bezártság után országszerte megnyitják kapuikat.

Egyes filmszínházak – köztük a budapesti Művész, Toldi és Kino Café Mozi – már a május 1-jei hétvégén megnyitnak, amelyeket május 7-én az Uránia Nemzeti Filmszínház, és a szolnoki Tisza pART mozi is követ.

Rövidesen megnyílnak Miskolcon a Művészetek Háza, Szegeden a Belvárosi Mozi termei és Debrecenben az Apolló is, s május végéig várhatóan az ország art mozijainak mind az 56 moziterme újra várja a nézőit.

A védettségi igazolványokat a mozik munkatársai kötelesek ellenőrizni, a nézőtereken viszont már maszk nélkül mozizhat a közönség.

Filmekben nem lesz hiány, a forgalmazók egymás után jelentik be a májusban bemutatásra szánt alkotásokat. Hamarosan láthatják a nézők az eddig dobozban várakozó új magyar filmeket, köztük Felméri Cecília – Spirál,

Gothár Péter – Hét kis véletlen,

Kocsis Ágnes – Éden,

Nagy Viktor Oszkár – Becsúszó szerelem című alkotását.  Megérkeznek a mozikba a sokak által várt, friss Oscar-díjas filmek, mint A nomádok földjén, az Ígéretes fiatal nő, vagy a Lelki ismeretek, és olyan ínyencségek is műsorra kerülnek, mint az Oscar jelölésig jutott, Joaquin Phoenix produceri közreműködésével készült, szavak nélküli fekete-fehér dokumentumfilm, a Gunda, vagy Kovásznai György 1980-ban bemutatott formabontó pop-art musical rajzjátékfilmje, a Habfürdő, amely a Nemzeti Filmintézet által teljes körűen felújított kópiáról látható majd.

Támogatói segítségével a népszerű Cirko-Gejzír Filmszínház is átvészelte a kritikus hónapokat, ők valószínűleg júniusban tudnak majd nyitni a jelenleg folyó felújítási munkák miatt, ám előtte, május végén premier előtti filmek fesztiváljával jelentkeznek, amelyet országszerte több art moziban is láthatnak majd a filmrajongók.

Az újranyitott artmozik műsora: https://artmozi.hu
A Corvin mozié: https://corvinmozi.hu

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.