Search
péntek 13 december 2019
  • :
  • :

MAPEI

25 éves a Mapei Kft. Az 1937-ben, Milánóban alapított Mapei Csoport a világ 5 kontinensén 31 országban tevékenykedik, 71 leányvállalatból és 66 gyártóegységből áll. A nemzetközi cégről Veronica Squinzi, a Mapei Csoport stratégiai igazgatója számolt be a Hotel Ariaban.

 

3MapeiFace1A cég elnöke:Giorgio Squinzi. A MAPEI Csoport éves forgalma 2,3 milliárd Euro, melyet 7500 munkavállaló hoz létre.

25 éve segítjük az építőket és építtetőket a jövő épületeinek megalkotásában. A hazai leányvállalat elmúlt 25 évéről és a 2016. évi tervekről, az 1993-ban kinevezett igazgató Markovich Béla számolt be. Mint elmondta hat fővel indultak, bérelt irodában és bérelt raktárban. Az árbevételük akkor 240 millió forint körül alakult, amely 1997-től intenzíven, évente több mint 40 százalékkal nőtt.

Fel kellett építeni a márkát, kialakítani a csapatot, és rögzíteni a működés feltételeit mondta el Markovich Béla – úgy gondolkodtunk, a lehető legmagasabb minőséget kell nyújtanunk, amire csak a vevőinknek szüksége van.

Ahhoz, hogy egy márka erőssé váljon, kell egy karizmatikus vezető, aki kijelöli a fejlődés irányát, és mellé teszi a szükséges módszert, valamint kellenek emberek, akik számára az a legfontosabb, hogy jót tegyenek másoknak.

A Mapei sikerének a titka a munkatársakban rejlik: az emberekben, akik termelni akarnak, jót cselekedni, és a céljuk, hogy segítsenek másoknak jól élni. Az első és legfontosabb feladatunk, hogy jót tegyünk valakivel, mert akkor fogunk mi magunk is jól járni.

A Mapei Kft. tartós, környezetbarát termékeivel, megoldásaival és minden tudásával segíti az építőket és építtetőket a jövő épületeinek megalkotásában. Felelős vállalatként kiemelt szerepet vállal a szakemberképzésben, valamint a hazai építőipari kultúra fejlődésének segítésében.

Az elmúlt 25 év számokban: 87 Mrd Ft forgalom, 50-féle hazai gyártású termék, 600 Mapei-pont országszerte, , 458 E tonna legyártott termék, 1200 szerződött ügyfél, 85 ezer oktatásban részt vett szakember.

146 munkatársuk van, több mint 9,3 milliárd forint az éves forgalom. 2006-ban és 2015-ben is elnyerték a Legjobb Munkahely címet. 2015-ben megalapították a Mesterek Mestere díjat, melynek célja elismerni a magas színvonalú építőipari szakemberek munkáját, segítve ezzel a hazai építőipari kultúra fejlődését.

Hadat üzentek 2016-ben a szakemberhiánynak is. A Mapei Kft., megrendezi 2016-ban az Első Magyar Országos Építőipari Szakemberek Találkozóját 2016. Június 11-én – jelentette be Markovich Béla.

A sajtótájékoztatón részt vett a cég több vezető munkatársa is: László Andrea, Pálfy Levente, Adriana Spazzoli, Markvich Vanda, Tóth Csaba, Bere Mario, Fábián Zoltán, Ipacs András, Novák Péter, Nagy Sándor Mészáros Attila, Kopacz Tamás, Szautner Csaba, Tóth Csaba, Kovács Szilárd, Mészáros Szilvia …

Készítette: Krónika Videómagazin. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Közéleti Gazdasági Krónika.