Search
csütörtök 28 március 2024
  • :
  • :

Nemzeti Ünnep – Balog Zoltán

Nemzeti Ünnepen

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket adott át 2016. március 11-én, a Pesti Vigadóban.

A szabadságharc és a kiegyezés a magyar történelem azon vezérfonala, amelyet napjainkban is követünk. Az 1848-49-es szabadságharc teremtette meg a szabadság és az összetartozás távlatait a magyarságnak, amelynek alapján új nemzet születhetett. A szabadságharcot passzív ellenállás, majd a kiegyezés követte, amely lehetővé tette, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia ismét nagyhatalommá válhasson.

Ha a nemzet érdekérvényesítése miatt szükséges, “vállaljuk a harcot, a konfliktusokat”, ugyanakkor “készen állunk mindenkivel együttműködni, aki a kölcsönös tisztelet és értékek jegyében a kölcsönös előnyök és közös érdekek mentén hajlandó dolgozni velünk”.

Balog Zoltán a díjazottakat méltatva hangsúlyozta, a kitüntetést átvevők munkájukkal hitet, tudást és bizalmat adnak, továbbá képesek elhárítani az akadályokat és közösséget építeni. Az elismerés annak is kifejezője, “mennyi nagy teljesítmény tartja mozgásban a hazát”. “Önök a bizonyítékai ennek a nemzetnek a gazdagságára, hogy milyen jó állapotban van az emberi erőforrás” – hangsúlyozta Balog Zoltán, hozzátéve, a mai korban élők szerencsések, hiszen biztosított számukra az építkezés lehetősége, amelynek távlatait továbbra is a szabadságnak és az összetartozásnak kell alkotnia.

A kitüntetettekhez szólva elmondta: „Munkájukkal nemcsak önmaguk szűk körében nyitnak távlatokat és építik fel azokat, hanem egy seregnyi polgártársunknak, köztük egy seregnyi fiatalnak is.” A kitüntetettek hitet, tudást, bizalmat adnak, akadályokat hárítanak el, óvják a kultúrát, gazdagítják a tudományt, közösséget építenek, emberi kapcsolatok létrejöttében segédkeznek, kérdések és válaszok megszületésében szorgoskodnak. Mindaz, amit tesznek, egyszerre építi az egyéneket, a közösségeket és rajtuk keresztül az egész nemzetet.

A miniszter Márai Sándort idézte: „Az igazán fontos dolgok az életben legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok.” A kitüntetések mögött sokszor egy élet munkájával létrehozott, ha kell, elhordozott és összerakott türelemjátékok állnak. Ehhez egyszerre van szükség bátorságra, elkötelezettségre, kitartásra és hitre.

Készítette: Krónika Videómagazin. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Közéleti Gazdasági Krónika.

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést adott át:

ÁCS MARGIT, Babérkoszorú-díjas és József Attila-díjas író, esszéista, műkritikus, az MMA rendes tagja,
ARANY-TÓTH FERENC, nyugalmazott agronómus, az 1950-es években működő Magyar Ellenállási Mozgalom tagja,
Dr. BOGNÁR LÁSZLÓ, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Idegsebészeti Klinika igazgatója, egyetemi tanár, az Idegsebészeti Szakmai Kollégium elnöke,
Dr. CZÉDLI GÁBOR, a matematikai tudomány doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar egyetemi tanára, az egyetem Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskolájának vezetője,
CSEPIN PÉTER, a Bakonyi Poroszkálók Hagyományőrző- és Sportegyesület elnöke,
Dr. ERTL TIBOR, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának egyetemi tanára, gyermekgyógyász és neonatológus szakorvos,
Dr. FODOR ISTVÁN, a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója, régész-muzeológus,
FÜLÖPNÉ Dr. ERDŐ MÁRIA, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora,
Dr. HÜTTL KÁLMÁN, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika, Képalkotó Diagnosztikai Részlegének vezetője, egyetemi tanár,
Dr. KERÉNYI LAJOS, a budapesti Szent Kereszt Plébánia plébánosa,
Dr. KIRÁLY MIKLÓS, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja, a Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára,
Dr. KOLLÁR LAJOS, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Klinikai Központ Érsebészeti Klinikájának egyetemi tanára, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának volt főigazgatója,
MAROSI ILDIKÓ, irodalomtörténész, újságíró, szerkesztő,
Dr. MOLNÁR DÉNES, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának volt igazgatója, egyetemi tanár,
Dr. ŐZE SÁNDOR, az MTA doktora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Történettudományi Intézetének vezető egyetemi tanára,
Dr. PETRÓ BÁLINT, a műszaki tudomány doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar, Épületszerkezettani Tanszékének professor emeritusa,
Dr. REUSZ GYÖRGY, az MTA doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar, I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika részlegvezető egyetemi tanára, csecsemő- és gyermekgyógyász,
SOLYMOSI ZOLTÁN, Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Magyar Állami Operaház, a Holland Nemzeti Balett és a Brit Royal Ballet volt szólistája, a Magyar Táncművészeti Főiskola adjunktusa,
SUNYOVSZKY SYLVIA, Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes művész,
Dr. SVÉBIS MIHÁLY, a Bács-Kiskun Megyei Kórház, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórházának főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnöke,
TÓTH JÓZSEF, nyugalmazott hajókovács, az 1950-es években működő Magyar Ellenállási Mozgalom tagja,
TÓTH JÓZSEF, a magyar nemzeti válogatott volt labdarúgója, edző
TÓTH SÁNDOR, József Attila-díjas költő, író, műfordító, újságíró, nyugalmazott egyetemi docens,
Dr. ZOLTÁN ANDRÁS, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Szláv és Balti Filológiai Intézetének professor emeritusa,
METZGER MÁRTA, Liszt Ferenc-díjas táncművész, Kiváló és Érdemes művész, a Magyar Állami Operaház próbavezető balettmestere részére.
Kiemelkedő színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:
BÁBINÉ SZOTTFRIED GABRIELLA, védőnői szolgálatért felelős volt miniszteri biztos, volt országgyűlési képviselő és polgármester,
Dr. BAGOLY KATALIN, a pápai Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő osztályvezető főorvosa,
BAJÁRI LEVENTE, Harangozó Gyula-díjas balettművész, koreográfus, a Magyar Állami Operaház első magántáncosa,
Dr. BALOGH ZOLTÁN, reumatológus főorvos, az egykori Állami Gyógyfürdőkórház nyugalmazott főigazgató főorvosa,
Dr. BÁNÓCZYNÉ Dr. PALLER JUDIT, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatalának megbízott országos tisztifőorvosa,
BENCSIK ANDRÁS, újságíró, a Magyar Demokrata főszerkesztője,
BONIFERT KATALIN, Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Duna Művészegyüttes táncos szólistája, női tánckari asszisztense,
BOROSS CSILLA, a Magyar Állami Operaház szerződéses operaénekese,
BUDA ATTILA, irodalomtörténész, bibliográfus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Magyar Irodalom és Kultúratudományi Intézet Toldy Ferenc Könyvtárának vezetője,
Dr. CHARAF HASSAN, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar, Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense,
CZEBE TÜNDE, Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Pécsi Balett balettmestere,
Dr. CS. VARGA ISTVÁN, irodalomtörténész, író, szerkesztő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára,
Dr. CSELIK ZSOLT, klinikai onkológus és sugárterápiás szakorvos, a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum, Diagnosztikai és Onkoradiológiai Intézetének főorvosa,
Dr. CSEPLÁK GYÖRGY, nyugalmazott bőrgyógyász főorvos,
CSERTA JÓZSEF, Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Magyar Állami Operaház első magántáncosa,
Dr. DÚLL ANDREA MAGDOLNA, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Pszichológiai Intézet Gazdaság- és Környezetpszichológia Tanszékének vezetője, egyetemi docens,
ENDRÉDI JÓZSEFNÉ, a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium igazgatója,
FARKAS ZOLTÁN “BATYU”, Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének oktatója, a Budapest Kortárs Táncfőiskola tanára,
FEKETE MARIANNA, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány gazdasági igazgatója,
FUSZ GYÖRGY, Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész, szobrászművész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának dékánhelyettese, egyetemi tanár,
Dr. GÁLLA ZOLTÁN, belgyógyász szakorvos, háziorvos,
HALMAI LÁSZLÓ, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány szerzetese, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium nyugalmazott tanára és kollégiumi nevelője,
Dr. HEGEDŰS IDA, a Debreceni Egyetem Kardiológiai Intézet, Kardiológiai Klinika Ambulancia és Echokardiográfiás Laborának vezetője, egyetemi docens,
KARGER KOCSIS LÁSZLÓ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkári Kabinet sport-diplomáciai főtanácsadója,
KÉKESI MÁRIA, Liszt Ferenc-díjas táncművész, Kiváló és Érdemes művész,
LÁNG GUSZTÁV, József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus,
M. ROMÁN BÉLA, a Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola nyugalmazott igazgatója,
MENYHÁRT JÁNOS, gitáros, dalszövegíró, zeneszerző,
NAGY FERÓ, énekes, zeneszerző, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere,
NAGY GYULA, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar, Építőmérnöki Intézetének főiskolai tanára, a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok volt főszerkesztője,
Dr. NAGY KÁROLY, háziorvos,
Dr. NÉMETH ATTILA, a Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgatója, a Magyar Pszichiátriai Társaság volt elnöke,
Dr. PESTI FERENC, gyógyszerész, volt országgyűlési képviselő,
ROMÁNYI LÁSZLÓ, iparművész, belsőépítész,
Dr. SÁNTA SÁNDOR, háziorvos, Makó város volt polgármestere,
SERLEY ISTVÁNNÉ PATTANTYÚS ANNA MARGIT, Liszt Ferenc-díjas balettmester, a Budapesti Operettszínház koreográfus asszisztense,
SZABÓ RÓZA, az Oktatási Hivatal Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központjának vezetője,
SZALAYNÉ FARKAS JULIANNA, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója,
TÉGLÁSY FERENC, filmrendező, szerkesztő,
Dr. TEMESI MÁRIA, a Magyar Állami Operaház operanagykövete, Liszt Ferenc-díjas szerződéses operaénekese, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának tanszékvezető professzora,
TÓTH GY. LÁSZLÓ, politológus, publicista,
TÓTH JÁNOS, a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum igazgatója,
Dr. VAJDA ZSOLT, a Kaposvári Egyetem címzetes egyetemi tanára, az Egyetem Egészségügyi Központjának igazgatóhelyettese, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Idegsebészeti Klinikájának címzetes egyetemi docense,
VÁRADI ZITA, a Magyar Állami Operaház szerződéses operaénekese,
Dr. ZALAI KÁROLY, gyógyszerész, a Magyar Gyógyszerészi Kamara főtitkára, a Richter Gedeon Gyógyszergyár Rt. PR és kommunikációs főmunkatársa.
Balog Zoltán, magas színvonalú munkája és példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adott át:

ÁDÓK ISTVÁN, a csanádpalotai Kelemen László Művelődési Ház igazgatója,
Dr. ARATÓ ANTAL, a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár nyugalmazott címzetes igazgatója, a Vörösmarty Társaság alelnöke,
BÁLINT JÓZSEF, újságíró, szerkesztő,
Dr. BERCSÉNYI LAJOS, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház főigazgató főorvosa, önkormányzati képviselő,
BERECZKI SÁNDOR, a Pesti Magyar Színház főügyelője,
BERECZKY ILDIKÓ, a Harkány-Márfia Református Társegyházközség lelkésze,
BÍRÓ JÓZSEF, költő,
BORSINÉ ARATÓ ÉVA, akusztikus szakértő, az Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület Akusztikai Szakosztályának elnöke, a Magyar Mérnöki Kamara Akusztikai Tagozatának elnöke,
Dr. BUDAI LÁSZLÓ, az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola professor emeritusa,
BUHÁLY JÓZSEF, festő- és grafikusművész,
BURAI ISTVÁN, festő- és grafikusművész, a Művészek és Műpártolók Debreceni Egyesületének alapító tagja, a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének alapító tagja és alelnöke,
CSÁNYI JÁNOS, operaénekes, a Magyar Állami Operaház volt magánénekese,
Dr. CSERVENYÁK LÁSZLÓ, etnográfus, a mátészalkai Szatmári Múzeum igazgatója,
Dr. DIENES OTTÓ IMRE, író, képzőművész, a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium, a Teleki Blanka Gimnázium és a franciaországi Université Catholique de Lille volt tanára, a Vörösmarty Társaság elnökségi tagja,
FALUSI KÁROLYNÉ, a Budapesti Gazdasági Egyetem gazdasági igazgatója,
GÁL TIBOR MÁTYÁS, grafikusművész, portrékarikaturista,
Dr. GARA ISTVÁN, gyógyszerész, a Magyar Gyógyszerész Kamara alapító tagja, a Megyei Elnökök Értekezletének volt elnöke,
GYURÓKOVICS TIBOR, zenepedagógus, a barcsi Vikár Béla Állami Zeneiskola nyugalmazott trombita és kamarazene tanára,
HADOBÁS PÁL, az Edelényi Művelődési Központ, Könyvtár és Közérdekű Muzeális Kiállítóhely igazgatója,
HEROLD LÁSZLÓ, a Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium nyugalmazott igazgatója és tanára,
Dr. JÓZSA TIVADAR, nyugalmazott orvos, író, költő,
KEMÉNY ISTVÁN, a Budapest Bábszínház művésze,
KOPPÁNY ZSOLT, költő, író, kritikus, esszéista, a József Attila Szabadegyetem volt tanára,
LAKATOS ANDOR, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár vezetője,
LŐRINCZ GYÖRGY, író, a székelyudvarhelyi Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány alapító elnöke,
MAYER KÁROLY LÁSZLÓNÉ, nyugalmazott táncpedagógus, a Nagyatádi Fürjecske Néptánc Egyesület elnöke és művészeti vezetője,
NAGY BÉLA, a Magyar Sportlövők Szövetségének elnökségi tagja, a Technikai és Versenybíró Bizottság vezetője, a Budapesti Sportlövők Szövetségének főtitkára,
NÉMETH KATALIN, a Nemzeti Táncszínház vezető művészeti menedzsere,
OLÁH ANNA, fizikus, Bolyai-kutató, nyugalmazott tanár,
Dr. PÁLL ISTVÁN, a Sóstói Múzeumfalu nyugalmazott intézményvezetője,
PÉTER LÁSZLÓ, néptáncművész, koreográfus, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tagja,
Dr. SZALONTAI ÉVA, újságíró, az Egészség-Élet című újság alapítója, főszerkesztője,
SZEKERES JÁNOS, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum felnőttképzési vezetője,
SZÜLE TAMÁS, a Magyar Állami Operaház szerződéses magánénekese,
Dr. TAMÁS LAJOS, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszékének egyetemi tanára,
TURZÓNÉ LÁBADI GIZELLA, a Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnázium és Kollégiumának nevelőtanára,
VAVRINECZ ANDRÁS, népzenész, népzenetanár, népzenekutató, a Hagyományok Háza zenei könyvtárosa,
ZENOVITZ ZÉNÓ ZOLTÁN, a Magyar Állami Operaház festőművész részére.

Kimagasló színvonalú munkájáért Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
ÁCS IMRE, a Kecskeméti Szakképzési Centrum Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola tanára, mesterpedagógus,
HORVÁTH ANIKÓ, a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár gyermekkönyvtárosa,
HORVÁTHNÉ PŐR CSILLA, a Pannon Egyetem Georgikon Kar Könyvtár és Levéltárának igazgatója, a Dékáni Titkárság vezetője,
LŐRINCZ SÁNDOR, újságíró, író, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Megyei Kirendeltségének vezető főtanácsosa,
MAGONY ENIKŐ, a Pesti Magyar Színház korrepetítora és zongoristája,
MAGYARI LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Debreceni Javítóintézetének megbízott igazgatója,
PASZTIRCSÁK POLINA, a Magyar Állami Operaház operaénekese,
RÁCZNÉ WEISZ MÁRIA, a szolnoki Széchenyi István Gimnázium intézményvezető-helyettese,
SÁRKÖZI BÉLA, előadóművész, zenekarvezető, prímás,
WROCZYNSKINÉ Dr. MIHÓK OLGA, volt belgyógyász szakorvos, háziorvos,
SZEREDY KRISZTINA, operaénekes.
Magas színvonalú munkájáért Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
BORDÁS ISTVÁN, a Sárospataki Képtár vezetője,
CSALA JUDIT, előadóművész, magyar nóta- és népdalénekes,
GREKSA LÁSZLÓ, fuvolatanár, mesterpedagógus, közoktatási szakértő, a szegedi Király-König Péter Zeneiskola Fúvós Tanszakának volt vezetője,
GULYÁSNÉ DÓCZI LÍVIA, a Budapest Bábszínház bábkészítő csoportvezetője,
HAJDÚ GYÖRGYNÉ, Budapest Főváros XIII. kerületi Polgármesteri Hivatalának nyugalmazott köznevelési referense,
HIDVÉGINÉ CHLUMETZKY ILDIKÓ, fazekas népi iparművész,
KESZEINÉ TÓTH BERNADETT, a Győri Balett művészeti titkára,
PAÁL KRISZTINA, a Kispesti Alapfokú Művészetoktatási Intézmény táncpedagógusa,
SMIDT RÓBERT, fafaragó szobrászművész,
SZAKÁCSNÉ SZABÓ ZSUZSANNA, Tényő és Sokorópátka községek védőnője, a Sokorópátkai Vöröskereszt Alapszervezetének titkára,
LÓLÉ MIHÁLY, előadóművész, a Rajkó Művészegyüttes tagja,
RAB EDINA, táncművész, a Honvéd Együttes – Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncos szólistája.