Search
péntek 19 április 2024
  • :
  • :

Bartók Plusz

Bartók Plusz Operafesztivál 2018 Miskolc

Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg június 8 -17 között Miskolcon a Bartók Plusz Operafesztivált. A programot sajtótájékoztató keretében ismertették Budapesten, melyen részt vett Krucsainé Herter Anikó az EMMI kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára, Kriza Ákos Miskolc város polgármestere, Kesselyák Gergely fesztiváligazgató, Lőrinczy György az Operettszínház igazgatója, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke, Rosta Mária producer, a Zikkurat Színpadi Ügynökség vezetője és Szörényi Levente zeneszerző, zenész, István, a király alkotója.

1KesKesselyák Gergely, fesztiváligazgató elmondta, hogy az Operafesztivál elindításának egyik célja az volt, hogy Miskolcot is rátegyék az ország kulturális és turisztikai térképére, ami sikerült is, a fesztivál már több éve telt házas, és a rendezvény alatt alig lehet a városban szállást találni.

A másik cél, hogy megkedveltessék és közelebb hozzák ezt a műfajt a közönséghez, mert az opera műfaját úgy találták ki, hogy mindenki értse, mára azonban nehezebben jut el még a színházba járó közönséghez is.

1KrucsaiKrucsainé Herter Anikó kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár, EMMI kiemelte, a Bartók Plusz Magyarország egyetlen Operafesztiválja, ami meghatározza Miskolc helyét és szerepét a kulturális értékek palettáján. Céljai közé tartozik Bartók örökségének ápolása, minél szélesebb közönségréteg megszólítása, a műfaj népszerűsítése. Az állam idén 320 millió forinttal támogatja a rendezvényt, ezen belül a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 20 millió forinttal járul hozzá a megvalósításhoz.

Kriza Ákos, Miskolc város polgármestere elmondta, az Operafesztivál minden évben újat és újat mutat, olyan értéket képvisel, amely a város fejlődését is segíti, és felhelyezi azt Európa kulturális térképére. A kezdetekhez képest mára nagyon komoly eredményeket ért el a fesztivál. Az első rendezvények annak a jegyében indultak, hogy a zene várost épít, amire szükség is volt, hiszen ez tartotta fenn a kulturális erőteret sok éven át. Az Operafesztivál túlélte a gazdasági válságot, felnőtt lett, idén már tizennyolc éves. A város kulturális életének már nem ez az egyetlen zászlóshajója, számos rangos eseménnyel büszkélkedhet Miskolc. A polgármester a közelmúlt kulturális eseményei közül a megemlítette például a Herman Ottó Múzeumban a napokban véget ért Seuso-kiállítást, vagy a számos értékes festményt magában foglaló Kövesi-gyűjteményt. Komoly kulturális értéket képvisel a Miskolci Szimfonikus Zenekar, illetve a Miskolci Nemzeti Színház is, amely nemrégiben elnyerte az ország legjobb előadásának a díját.

A fesztiváligazgatótól megtudtuk, a Bartók Plusz fesztiválon nem csak klasszikus opera feldolgozásokkal találkozhatunk, hiszen az egyik cél éppen a kortárs opera népszerűsítése is. Ehhez kapcsolódik a fesztivál újdonsága a Semmelweis és A rivális (La Rivale) két kortárs zeneszerző darabjának magyarországi ősbemutatója. 2018-as év Semmelweis-emlékév. Raymond J. Lustig amerikai zeneszerző írt egy operát Semmelweis Ignác magyar orvosról, aki éppen idén ünnepelné kétszázadik születésnapját. Az operát tavaly szeptember 11-én már bemutatták New York-ban, a magyarországi ősbemutató Miskolcon lesz június 9-én.

Lustig küldött egy videó üzenetet is, amiben elmondta, mielőtt felkérték volna az opera megírására, soha nem halott még Semmelweis Ignácról. Amikor azonban beleásta magát az életébe, egészen lenyűgözte, hogy egy ilyen egyszerű felfedezéssel mint a kézmosás, mekkora forradalmat csinált, mégsem hitt neki az életében senki. A szövegkönyv írója Matthew Doherty, aki azt akarta hangsúlyozni, hogy amit ma igazságnak hiszünk, az egy nap alatt teljesen megdőlhet.

1VendegekA közös produkcióról Lőrinczy György az Operettszínház igazgatója elmondta, hogy a zenei nyelve a musical és az opera közötti mezsgyét képviseli, a szövegeket pedig nagy örömükre Szabó T. Anna fordította magyarra. Mint mondta, Semmelweis Ignác élete az alkotók szerint annyira különleges, hogy azon csodálkoznak, miért nem dolgozták fel azt regényekben, drámákban, zenés alkotásokban.

A fesztivál másik nagy eseménye az István, a király koncertváltozata lesz. A rockoperának az elmúlt 35 évben sok feldolgozása született, legutóbb éppen Alföldi Róbert és Novák Péter értelmezte újra a művet, idén azonban az István, a király beáll az operák közé. Bár hagyományos rockénekesek adják majd elő, de szmokingban, egy hangverseny előadás keretében, az Óbudai Danubia Zenekar kíséretében. A bemutató június 11-én lesz a Nagyszínházban.

1SzorenyiLeventeSzörényi Levente a sajtótájékoztatón azt mondta, annak idején nem gondolták volna, hogy ilyen magasságokba jutnak ezzel a művel. „Mindig is meg voltam győződve róla, hogy ha a beat műfaj nem is, de más könnyűzenei stílusok rendkívül alkalmasak arra, hogy komolyabb mondanivalót hordozva a színpadra kerüljenek. És miután a Jézus Krisztus Szupersztár ezt bebizonyította nekünk, nekiláttunk. Emlékszem, Nemeskürty István tanár úr előtt előadtuk az elképzeléseinket, aki elbambulva az ablak felé, azt mondta: Szent István dalra fakad? Ez akkora képtelenség, hogy az csak zseniális lehet. Nem volt egyszerű, de mégis megvalósult.”

1JulcsiKeselyakA bartóki örökség ápolására külön is hangsúlyt fektető Operafesztivál számára különleges év 2018 mert száz évvel ezelőtt, 1918-ban mutatta be a Magyar Királyi Opera Bartók egyetlen operáját. Az első, 2001-ben megrendezett Operafesztivál óta 20 alkalommal hangzott fel a Bartók Pluszon a kékszakállú herceg vára.

A névadó Bartókot idén sem nélkülözzük az Operafesztiválon. A Bartók Plusz a Kékszakállú 100 programmal – Michał Znaniecki világhírű rendező három Bartók-feldolgozással, Gastón Solnicki díjnyertes Kékszakállú filmjével és a Kékszakállú 100 című kortárs képzőművészeti kiállítással – tiszteleg Bartók Béla géniusza előtt.

Látványos lesz Mozart Don Giovanni című operájának modern feldolgozása is, amit Rock Giovanni néven az Avas kilátó tövében adnak majd elő. A darab rendezője Vlad Troickij új megvilágításba helyezi az áthangszerelt darabot. A kiemelt hangversenyprogramban ismét koncertet ad a fesztiválon az I Musici (di Roma).

A Bartók Plusz Operafesztivál értékőrző és értékteremtő szellemi műhely. Missziója, hogy az opera ne váljék múzeumi tárggyá, hanem ugyanaz az eleven műfaj maradjon, ugyanúgy széles rétegekhez szóljon, és ugyanúgy merítsen kora szórakoztató zenéjéből, mint Mozart vagy Puccini korában. A fesztiválon ezért egyszerre van jelen az opera a műfajok királynőjeként, és előttünk születő, folyton alakuló kísérletként.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.