Search
csütörtök 28 március 2024
  • :
  • :

Kodály-év

Kodály-év záróeseménye a Zeneakadémián – Ötven év üzenete

1VighA1A Zeneakadémia fogta össze a 2017-es Kodály-emlékév eseményeit, amelynek keretében számtalan programot rendeztek világszerte Kodály zenéjének és pedagógiai módszerének népszerűsítésére. A záróeseményén nemzetközi konferenciát tartottak a Zeneakadémián, ahol levetítették azt az egy éven keresztül forgatott, Kodály mindenkié című 100 perces dokumentumfilmet, amely arról szól, hogy ma a világban hogyan értelmezik és hogyan valósítják meg, hogyan adják át a gyakorlatban a Kodály módszert. Egy olyan kincs van a kezünkben, amivel meg lehet fogni egészen kicsi korban a gyerekeket, és a maga természetes útján teljesebb embert tudunk faragni belőlük – mondta Vigh Andrea, Liszt Ferenc-díjas hárfaművész, a Zeneakadémia rektora.

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kiadványát az Ötven év üzenete – Kodály Zoltán zenepedagógiai öröksége Magyarországon és a nagyvilágban – című tanulmánykötetet is bemutatták.

KodalyFél évszázad telt el Kodály Zoltán halála óta. Művei felhangzanak a koncerteken, népzene-rendszerezői munkásságát folytatják korunk folklórkutatói. Összetett életművének harmadik nagy fejezete, a zenepedagógiai koncepció a legtöbb munkát adó örökség, hiszen mindazzal, amit Kodály a zenei nevelésről megfogalmazott, az emberiség sorsát kívánta jobbra fordítani. A Zeneakadémia kiadványa igyekszik képet adni Kodály zenepedagógusi tevékenységéről, a sokat emlegetett „Kodály-módszer” mibenlétéről, és persze célja a számadás is: bemutatni – legalább dióhéjban –, mi minden történt Kodály halála óta Magyarországon, az ő szellemében. Hogyan működik a Kodály Intézet, milyen feladatot töltenek be az úgynevezett mintaiskolák, milyen a magyarországi kóruskultúra, hogyan tárja a közönség elé a zeneszerző egykori otthonát a Kodály Múzeum, miként őrzi és dolgozza fel a komponista hagyatékát a Kodály Archívum, milyen új módszereket alkalmaznak Kodály szellemében a szórakoztatóipar hatásainak kiszolgáltatott fiatalság meghódítása érdekében az új zenepedagógus-generációk? 1Liszt1

A kötet végén – kitekintésként – elkötelezett külföldi zenetanárok vallanak arról, hogyan formálta át gondolkodásmódjukat a kodályi elvekkel való megismerkedés, és hogyan alkalmazzák a módszert hétköznapjaikban.

Vigh Andrea a hazai gyakorlatot ismertetve elmondta: több mintaiskolát indítottak el az országban, amely óvodáskortól kezdi felépíteni a Kodály-módszert. A pedagógiai program során figyelembe veszik a mai gyermekek környezetét, társadalmi viszonyait is. A kor igényeihez igazodva online felületet nyitottak, ahol a pedagógusok megtalálják a tanórákhoz kapcsolódó segédanyagokat, emellett létrejött egy songbook is, ami több mint ezer dalt tartalmaz diákok számára.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.