Search
vasárnap 18 augusztus 2019
  • :
  • :

Múzeumok Éjszakája – Szombathely

Idén Szombathely a Múzeumok Éjszakája kiemelt helyszíne

Június 22-én a Múzeumok Éjszakáján újonnan nyíló kiállítások, változatos témájú előadások, bemutatók, játékok és gyerekfoglalkozások várják az érdeklődőket. Idén az ország egyik legrégebben alapított városa, Szombathely lesz a Múzeumok Éjszakája kiemelt helyszíne, ahová szakújságírók részére study tourt szervezett a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Szombathelyen nyolc helyszínen kínálnak élményt az érdeklődőknek. A múzeumok közül a Savaria Múzeum, a Szombathelyi Képtár, az Iseum Savariense és a Smidt Múzeum ad helyet a programoknak, de csatlakozik hozzájuk a levéltár, a bíróság és a vasút is. Most először a város szimfonikus zenekara is fogadja a látogatókat az egykori zsinagógából kialakított épületében.

A meghívott szakújságíróknak dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere mutatta be a várost, amelyre mint mondta, nagyon büszke. Dr. Fazekas Márta MTÜ szakértő elmondta, hogy a Múzeumok Éjszakája idei témái az utazás és a digitalizáció, amelyek valamilyen formában minden helyszínen előkerülnek majd.

Kassai Hajnal, az EMMI Múzeumi Főosztály vezetője az újdonságokról beszélt.

Csapláros Andrea a Savaria Múzeum igazgatója a Múzeumok Éjszakája kiemelt eseményeit ismertette. Pap Ildikó Katalin régész bemutatta a Változó kultúrák a változó tájban című állandó kiállítást, amely Vas megye és Sabaria népvándorlás- és középkori történetébe engedett bepillantást.

Látogatást tettünk a Bartók Teremben a Savaria Szimfonikus Zenekar próbáján és megnéztük az egykori zsinagóga épületét. Megtudtuk Kiss Barna igazgatótól, hogy a koncerttermen kívül, a zenekar számára kialakított helyiségek a Múzeum Éjszakáján lesznek először megtekinthetők.

Tárlatvezetést kaptunk az Iseum Savarienseben, az Isis savariai otthona és a Varázslás és csillaghit című kiállításokon. Sosztarits Ottó, intézményvezető-helyettes, régész muzeológus több évtizede kutatja Szombathely római múltját. Az Ő nevéhez fűződik Szombathelyen a Fő téri ásatás, amely az ókori Savaria hétköznapi életéről is fontos adatokkal szolgált. A legalaposabban ismeri Pannonia provincia, benne Savaria vallási szokásait, így nem véletlen, hogy nekünk is nagy lelkesedéssel, elhivatottsággal beszélt Isis Szentélyéről.

Az Isis istennő tiszteletére épült szentély, az Iseum a legismertebb ókori építészeti emlék Szombathelyen.
A Kr.u. 1. században a savariai épületegyüttest az egyiptomi Isis istennőnek szentelték. A leletek szerint a 4. századig működött, ezt követően a templomot elbontották, a köveit más építkezéshez használták fel, a helyén temető létesült. Az Iseum rekonstrukcióját 2008-ban kezdték meg az Európai Unió támogatásával, a fókuszban a központi szentélyépület és a vallástörténetet interaktív módon bemutató kiállítótér kialakítása állt.

A Múzeumok Éjszakáján a római és a középkori utakról is szó esik az Iseum Savariense történelmi és mitológiai utazásra csábító programsorozatában. Ókori épületek 3D-s rekonstrukciói ejtik majd ámulatba a közönséget. Egy asztalhoz ül majd a régész, az építész és a digitalizációs szakember, hogy kiderüljön, hogyan teszik érzékelhetővé a ma már romokban álló régi épületek egykori méretét és szerkezetét. A kézműves-foglalkozáson csillagképet, színes mozaikot készíthetnek a gyerekek.

Megtudtuk, hogy a Smidt Múzeumban nyílik meg az Egy szelet Szombathely című kiállítás, amely a kiegyezést követő évtizedek szombathelyi kávéházaiba és cukrászdáiba kalauzolja a látogatókat. A Múzeumok Éjszakáján ez lesz az „édes élmények” helyszíne: nevezetes tortákról és süteményekről, korabeli receptekről és ehető virágokról hallhatnak, emellett édességeket készíthetnek és díszíthetnek is a látogatók. A gyerekekből erre az estére cukrászinas válhat, míg a felnőttek leckét vehetnek a tarokk-kártya szabályaiból. A látogatók zárás előtt elemlámpás éjszakai tárlatvezetésen fedezhetik fel az épület rejtett zugait és egyes műtárgyak kalandos történetét.

Ezen az estén a Szombathelyi Képtárban performance fogadja az érkezőket, majd a kortárs vizuális művészet digitális eszközei kerülnek fókuszba. Megnyílik a harminc év alatti művészek kamara kiállítása, az előadásokon pedig az alkalmazott grafika, az iparművészet/design, a modern textilművészet, a reklámfilmek digitális megoldásai, a filmművészet digitális háttérmunkái és az elektronikus zene kerülnek fókuszba. Mobilapplikáció segítségével egy izgalmas, nyomozós nyereményjátékba is bekapcsolódhatnak a látogatók. Ezen az estén a közösségi alkotás is szerepet kap: beszőhetik a Képtár kerítését, sőt, ezúttal a graffiti is megengedett az intézmény küszöbönálló felújítása miatt!

A Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltárában előadások lesznek. Nem marad el a népszerű „cellatúra” sem, amelynek keretében az egykori vármegyei börtön pincéjében „kipróbálhatók” a korabeli kínzóeszközök. A levéltárosok vezetésével a máskor látogatóktól elzárt raktárakat is be lehet járni. A múzeumi éjszaka megfáradt vándorai szakmai idegenvezető kalauzolásával tehetnek virtuális utazást a 18–19. századi Szombathely körül.

Humoros epizódokban sem lesz hiány azokon az interaktív bírósági tárgyalásokon, amelyeket a Szombathelyi Törvényszék szervez a látogatóknak. Vádlott vagy tanú bárkiből lehet, minden más olyan lesz, mint a valóságban. Előadások elevenítik fel a középkori boszorkányperek és a Tanácsköztársaság idején túszul ejtett bírák történetét. A bíróság folyosóján lézerlövészet növeli az izgalmakat, de bemutatják azt is, hogyan dolgoznak a vasi helyszínelők. Kiállítás nyílik távközlési eszközökből. Az Áldozatsegítő Központ pedig az internetes zaklatásokról szervez tematikus programot.

A MÁV és a GySEV megnyitja mozdonyjavító műhelyét és a legkorszerűbb technikával felszerelt forgalomirányító központját. A régi és a legújabb mozdonyokra is fel lehet szállni, az üzemirányító központban pedig egy mini vasúttörténeti kiállítás röpíti vissza a látogatót a vonatközlekedés múltjába. A székház pincéjében az ókori város magtárának maradványait lehet megtekinteni.

A Savaria Szimfonikus Zenekarnak ezen az esten bárki „dirigálhat”, vagy akár a zenészek közé is beülhet. Interaktív minikoncertet a közönség bevonásával többször is rendeznek. A zenészek megmutatják hangszereiket, és körbevezetik a látogatókat az egykori zsinagógában, és többször hallhatók majd a rézfúvósok, akik „toronyzenét” adnak.

Aki teheti, ezt az estét ne hagyja ki!

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.