Search
csütörtök 28 március 2024
  • :
  • :

5. Indiai Filmhét

INDIAI FILMFESZTIVÁL BUDAPESTEN  1Indiaiplakat

Az Indiai Nagykövetség és az IFFW (Indian Festival Worldwide) közös együttműködésével immár 5. alkalommal rendezik meg az Indiai Filmhét elnevezésű eseményt Budapesten, melynek helyszínét idén a MOM Park Bevásárlóközpontban található Cinema Pink biztosítja. A hamisítatlan boldogság terjesztését célzó, ikonikus indiai filmipar egy újabb szeletét mutatják be a nagyközönségnek október 7-13 között.

3IndiaiA vibráló színeiről is ismert indiai filmművészet olyan nagyszabású emberi erényeket, mint szerelem, kötődés, románc és az emberi érzelmek széles skáláját festi meg a filmekben szereplő dalokon – táncjeleneteken – zenén keresztül, az élet egészét felölelő és talán még azon is túlmutató mozivásznon.

Az idei Indiai Filmhét programjának összeállításában Captain Rahul Sudesh Bali (a fotón középen), az esemény kurátora úttörő indiai filmek bemutatására kötelezte el magát. Miközben arra törekedett, hogy népszerűsítse az indiai és a magyar művészetet, kultúrát, egyben hosszú távon erősíti is a két ország közötti baráti kapcsolatokat.

Ennek szellemében 13 különböző indiai nyelven készült filmet mutatnak be, olyan díjnyertes indiai színészek és filmgyártók jelenlétében mint Raima Sen, Umesh Shukla, Rahul Mittra és Dr. Rajinder Chadha, valamint a magyar filmvilág, művészeti és kulturális élet képviselőinek társaságában.

1Cimlap

Őexc. Kumar Tuhin, India magyarországi nagykövete így nyilatkozott a rendezvényről: „Az Indiai Filmfesztivál eseménynaptárunk szerves, kiemelkedő része, mely meghatározó szerepet játszik az India és Magyarország közötti kulturális eszmecsere és a két ország filmművészetének kölcsönös nagyrabecsülése terén. Nagy örömömre szolgál, hogy az elmúlt évek során a Fesztivál új utakat nyitott meg az országaink között fennálló kétoldalú kapcsolatok további bővítésére és, természetesen az India iránti lelkesedés és rajongás erősítésére”.

Az esemény kapcsán Rahul Sudesh Bali a következőket mondta: „Mi, az IFFW-nél őszintén hiszünk abban, hogy a kultúra terén folytatott együttműködések előbb-utóbb, de kivétel nélkül kereskedelmi együttműködéshez vezetnek. A magyarországi Indiai Filmfesztivál a kezdetektől fogva egy meghatározó eseményként működik a kulturális együttműködés előmozdítása érdekében, míg a filmművészet médiumán keresztül megismerteti közönségét India szépségével, az ország esszenciájával. Izgatottan várjuk az idei eseményt is, mely számos kooperáció és kulturális találkozás színtereként arra hivatott, hogy az India és Magyarország közötti barátságot a következő szintre emelje”.

2Poster

Az Indiai Filmhét ünnepélyes megnyitójára október 7-én kerül sor a CINEMA PINK bemutatótermében, a MOM Park Bevásárlóközpontban. A Filmhét megnyitójának alkalmából számos magyar és indiai ünnepelt közéleti személyiség sétál majd végig a vörös szőnyegen. Az IFFW és az AMRITA SHER-GIL Kulturális Központ pedig gondosan megtervezett, szórakoztató és interaktív programokkal készül a 7 napig tartó fesztivál idejére Budapesten.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.