Search
péntek 19 április 2024
  • :
  • :

Kamaratárlat a Pesti Vigadóban

Kamaratárlat nyílt a Pesti Vigadóban

A Magyar Művészeti Akadémia feladatának tekinti a hazai alkotóművészek megbecsülését, támogatását és ösztönzését, mind a már számottevő életművel rendelkező középgeneráció, mind a fiatal, pályájuk elején álló tehetségek körében. Ezért minden tagozat évente két-két díjat adományoz saját művészeti ága kiemelkedő képviselőjének, és 2019. évig két-két ösztöndíjat a negyven év feletti és alatti művésznemzedék jeles tagjainak.

Vigado

A Képzőművészeti Tagozat minden évben megrendezi azt a kiállítást a Pesti Vigadóban, ahol az így elismert alkotók bemutatkozhatnak a közönségnek néhány alkotásukkal.

SulyokMiklosAz idei kamaratárlat a 2018–2019. évben az MMA Képzőművészeti Tagozata Művészeti ösztöndíjában részesített Ütő Gusztáv és Zsemlye Ildikó képzőművészek, Jagicza Patrícia Linda és Kuti Botond Fiatal művészeti ösztöndíjat elnyert alkotóművészek, valamint Bereznai Péter és Molnár Péter az MMA Képzőművészeti Tagozat 2018. évi díjazottjai munkáit mutatja be.

A kamaratárlat kurátora Sulyok Miklós művészettörténész, az MMA levelező tagja.

A tárlat 2020. december 6-ig látogatható a Vigadó Galéria V. emeleti kiállítóterében.

Bereznai Péter Munkácsy Mihály-díjas festőművész (Mezőberény, 1955)

1975-től él Szentendrén, ez évtől tagja a Szentendrei Vajda Lajos Stúdiónak. A festészet mellett sokszorosító- és alkalmazott-grafikával is foglalkozik.

Jagicza Patrícia

Jagicza Patrícia festőművész (Budapest, 1986)

Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíjas, a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat MANK Díját nyerte el, valamint az MMA Fiatal művészek Ösztöndíjasa (2018).

Kuti Botond képzőművész (Marosvásárhely, 1984)

Festőművész édesapja mellett már kisgyermek korától közvetlen kapcsolatban áll a művészet világával. 2006-óta tagja a Barabás Miklós Céh (BMC) erdélyi képzőművészeti egyesületnek, 2016-ban felvételt nyert a Romániai Képzőművészek Országos Szövetségének tagjai közé. Jelenleg szabadúszó képzőművészként Szovátán él és alkot.

Molnár Péter festőművész, grafikus (Budapest, 1943)

Kezdetben dekoratőrként dolgozott, majd a Kecskeméti Rajzfilmstúdió munkatársa lett. Számos rajzfilm elkészítésében vett részt, könyvillusztrátori tevékenysége is figyelemre méltó. Akvarellel, grafittal, illetve olajfestékkel készített képeit meditatív elmélyültség hatja át. 1979 óta az általa kikísérletezett, apró betűkből felépülő faktúraképzés fontos alkotói módszerévé vált.

Ütő Gusztáv festőművész, grafikus (Sepsiszentgyörgy, 1958)

Nagyméretű alkotásai nonfiguratív művek, a performansz elkötelezett híve. A sepsiszentgyörgyi Népművészeti iskola tanára; az Európai Idő című hetilap grafikai szerkesztője.

Zsemlye Ildikó Munkácsy Mihály-díjas szobrász (Budapest,1969)

Derkovits-ösztöndíjas, a XIV. Országos Kisplasztikai Biennále, valamint a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének díjazottja. A XVII. Országos Kisplasztikai Biennále fődíjasa. Bronzban valósítja meg kisplasztikáit, gyakran élő növényzettel, mohával ötvözi a konstrukciót.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.