Search
péntek 19 április 2024
  • :
  • :

48. Kormányinfo

48. Kormányinfo – Lázár János és Kovács Zoltán


5KronikaLázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a május 5-i sajtótájékoztatóján a Parlamentben elmondta a brüsszeli javaslat antidemokratikus, mert el akarja vonni a tagállamok önrendelkezési jogát, az EU akarja megmondani, kik éljenek a tagországokban. És akár Magyarország demográfiai viszonyait érdemben befolyásoló betelepítés is történhet. Akik “meghívták” a bevándorlókat, miután “válogattak” közülük, most a “maradékot” szétosztanák. Embertelen is a brüsszeli terv, mert nem veszi figyelembe a bevándorlók szándékait, ők ugyanis nem Közép-Európába akarnak jönni, hanem Németországban akarnak maradni.

Európa legsötétebb éveit idézi, hogy emberekről megpróbálják megmondani, mennyit érnek származásuk alapján – fogalmazott arról az európai bizottsági tervről, amely szerint az uniós tagállamok fejenként negyedmillió euróért (77,7 millió forint) tagadhatnák meg a migránsok befogadását. Hangsúlyozta, az EU összes alapértékével ellentétes, és Magyarország – miként a V4 többi tagállama is – határozottan elutasítja, hogy meg akarják határozni, mennyit ér egy ember. Milyen képlet, számítási mód alapján határozták meg egy bevándorló “árfolyamát”? – kérdezte. A miniszter összességében durva zsarolásnak minősítette az Európai Bizottság javaslatát.

Méltatlan lenne Németországhoz, ha a világ egyik leggazdagabb országaként pénzt kérne például Magyarországtól a kérdés rendezéséért. A Kormány egyedül nem képes megállítani Brüsszelt, ehhez minden magyar összefogására szükség van. Ezért a kormány fontosnak tartja, hogy az Országgyűlés mielőbb határozzon a kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazás elrendeléséről. A várható részvételt firtató kérdésre jelezte, szerinte “a kormánynak érvényes és eredményes népszavazásra van szüksége”.

Orbán Viktor miniszterelnök a szükséges intézkedések azonnali megtételére kérte Pintér Sándor belügyminisztert amiatt, hogy Körmenden illegális bevándorlók kézilabdázó lányokat zaklattak. Az illegális bevándorlók elszállásolási pontja a rendészeti szakközépiskola területén van. Az intézmény tornacsarnokában kézilabdázó lányokat molesztálták, illetve zaklatták az ott elhelyezett bevándorlók, ezt ez ügyeletes tiszt figyelmeztetésére sem hagyták abba – ismertette Lázár János. Hozzátette, a rendőrség jelentése szerint betörték az ablakokat, ezért a lányoknak abba kellett hagyni az edzést. Elmondta, nyílt befogadó állomásról van szó, ahol 81 ember van a hétfői megnyitása óta.

A kormány felveszi a kapcsolatot Bebes István körmendi polgármesterrel, hiszen a város vezetői tiltakoztak a már szállás megnyitása miatt. Meg kell védeni a város lakóit. Csak ideiglenes és átmeneti jelleggel van nyitva a körmendi központ attól függően, mennyien érkeznek a határhoz.

A miniszter ismertette, hogy április 21-én 2771-en voltak valamilyen idegenrendészeti intézményben, idén összesen 10 567-en érkeztek a magyar határhoz. Közölte, a körmendi befogadó állomás kapacitása 300 fő; a Vámosszabadi nyitott intézményben 490-en, Bicskén 1120-an vannak. A kiskunhalasi zárt, őrzött befogadó központban 440-en, Nyírbátorban 28-an, Békéscsabán 153-an vannak – közölte. Jelezte, a parlament előtt van egy javaslat, miszerint nyolc kilométerben határoznák meg a határ védelmét biztosító zónát, ha ott kapnak el valakit, azonnal visszafordítják.

Az Európai Bizottság megfelelő jogi és pénzügyi garanciák mellett kész megállapodni a paksi atomerőmű-bővítési beruházás megvalósításáról, erről is egyeztetett Lázár János a hét első felében Brüsszelben folytatott tárgyalásain. A paksi beruházással kapcsolatos három brüsszeli eljárás egyike, amely a műszaki adatokra vonatkozó titkosítást érintette, lezárult. A kormány arra törekszik, hogy a másik két eljárás is mihamarabb megállapodással záruljon. Erre szerinte jó remény van. Az egyik eljárásban a tiltott állami támogatás kérdését vizsgálja Brüsszel, a másikban pedig azt, hogy Magyarország megállapodhatott-e Oroszországgal a beruházásról ahelyett, hogy piaci versenyt hirdetett volna.

Az Európai Unió Bírósága megerősítette a dohánytermékekről szóló uniós irányelv rendelkezéseinek érvényességét. Ezt figyelembe véve a kormány tárgyalja az egységes dohánytermék-csomagolás bevezetésének ütemét, és felmerül a mentolos, valamint a kapszulás cigaretták betiltásának lehetősége is.

Megszületett a döntés az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) átszervezéséről. A Kormány megbíz egy magas beosztású szakértőt, hogy segítsen szétválasztani az OEP feladatait a Magyar Államkincstár és az Emberi Erőforrások Minisztériuma között.

A Krónika Magazin munkatársa a falusi turizmus és vendéglátás engedélyezési nehézségeinek okaira kérdezett rá. A miniszter a 2004. évi EU csatlakozáskor nem kért könnyítések miatti fokozott NÉBIH ellenőrzéseket tartotta hátráltató okoknak, melyek felülvizsgálatát ígérte.

Készítette: Krónika Videómagazin: Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Közéleti Gazdasági Krónika.