Search
csütörtök 28 március 2024
  • :
  • :

Online kiskereskedelem

Online kiskereskedelemről – GKI Digital – Árukereső.hu


A forintban kifejezve mintegy 310 milliárdos az Online piac. 2016-ban arányaiban háromszor gyorsabban bővült a teljes hazai kiskereskedelemnél. A jelenlegi növekedési ütem korlátai azonban már látszanak – tudtuk meg a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozatának idei első felméréséből.

OnlineA tájékoztatót Rácz Csaba ügyvezető és Madar Norbert üzletágvezető tartották.

A teljes magyar kiskereskedelmi forgalom 3,9%-a már internetes értékesítésből származik. Miközben a kiskereskedelem egésze 2016-ban csak hozzávetőleg 6%-kal bővült, addig az online piac 18%-kal tudta növelni bevételeit. A növekedési korlátok jelei azonban már látszódnak, így a szektor 2017-ben minden eddiginél nagyobb kihívások és változások elé néz.

A webáruházak több mint 80%-a 2016-ban eredményesebb évet zárt, mint egy évvel korábban. Ebben nagy szerep jutott az utolsó negyedév kiemelkedő teljesítményének, mely az egész éves, összesített online kiskereskedelmi forgalom 36%-át jelentette és a forgalmazott termékek körétől függetlenül minden szektorban az év legerősebb időszakának számított.

Az áruházak közel 2/3-a úgy véli, hogy saját piacára 2016-ban erősödő koncentráltság volt jellemző, és egyre nehezebb kitűnni a „legnagyobbak” árnyékából. Erre jó példa a tavalyi „Black Friday”, mely mindössze a webáruházak 32%-ánáltudta hozni az előzetes forgalmi várakozásokat. Igazán kiemelkedő eredményeket pedig csupán a legnagyobb márkaismertséggel és eléréssel rendelkező áruházak tudtak elkönyvelni: a limitált készletek és az erős média-zaj miatt maguk a vásárlók is az ismertebb, és ezért többet is hirdető kereskedők oldalait látogatták ezen a kiemelt napon.

OnlinJulcsiA vásárlókat a rendszeres és kellően „hangos” marketinggel fűszerezett, valódi akciókkal lehet a virtuális kosarakhoz csábítani, amire az állandó tétemelés okán tömegesen leginkább már csak a piacvezető szereplők voltak képesek. A webáruházak több mint harmada (35%) saját bővülését részben az online kiskereskedelmi piac természetes bővülésének tudja be, több mint 50% ítélte meg úgy, hogy a 2016-os eredménye elsősorban a saját marketingtevékenysége sikerétől függött.

2017 során a kereskedők többség új termékkategória bevezetésével szeretné még vonzóbbá tenni kínálatát, de egy komoly promóciót bírni kell szerverrel és logisztikai kapacitással is

Az állandó akciók és a vásárlásösztönző promóciók kényelmesebbé teszik a vásárlókat és az ingerküszöbüket is megemelik. A tavalyi ünnepi időszakban, egészen november végéig az „akció-várás” jellemezte a vásárlókat, ezt pedig a kereskedők ki is használták: ha nem is ugyanazon a napon, de sok webáruház november utolsó hetére időzítette az év végi szezon rajtját. Ezzel viszont együtt járt, hogy a korábbi években 2-3 hónap alatt egyenletesen bővülő karácsonyi kereslet 2016-ben 1 hónapra, és azon belül is 1-1 kiemelt akciós napra összpontosult.

A megváltozott piaci környezet és a promóciós dömping a kereskedők részéről az eddigieknél pontosabb célzást és ügyfélismeretet, míg a vásárlók részéről tudatosabb és sokszor lojálisabb magatartást eredményez. A rutinosabb, (gyakorlottabban rendelő) vásárlói kör által elvárt magas szintű kiszolgálás, a fizetési lehetőségek sokszínűsége, valamint a legszélesebb logisztikai paletta ma már alap elvárás a kereskedők felé, sőt ez sok esetben már a talpon maradáshoz is kevés. Az egyénileg célzott kampányok, a folyamatosan fejlődő és változóvásárlási, internetezési szokások lekövetése a minden korábbinál szélesebb termékpaletta és az erre épített, rendszeres kedvezmények együttese mára a növekedés alappillére helyett hosszútávon a túlélés feltételévé lépett elő.

A törvényt fogadtak el, mely szerint az ismételt jogsértést elkövető webáruházak a korábban 15.000 forintos minimális büntetési tétel helyett, már minimum 200.000 forintos bírsággal sújthatók, amely további lépés a piac még rendezettebbé válásához.

Készítette: Krónika Videómagazin. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Közéleti Gazdasági Krónika.