Search
csütörtök 28 március 2024
  • :
  • :

Anyák Háza

Anyák Háza Országos Program

Az SCA Hygiene Products Kft., a Bethesda Kórház Alapítvány és a Magyar Gyermekorvosok Társasága sajtótájékoztató keretében mutatták be az Anyák Háza Országos Programot.

1OnodiA sajtóesemény résztvevői: Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán, egészségügyért felelős államtitkár, EMMI, Dr. Németh László, főigazgató, Állami Egészségügyi Ellátó Központ, Joó Kinga, elnökhelyettes, Nagycsaládosok Országos Egyesülete, Dr. Velkey György, elnök Magyar Gyermekorvosok Társasága, Bencze János, diakónia igazgató, Bethesda Kórház Alapítvány, Molnár László, divízió igazgató, SCA Hygiene Products Kft.

A Bethesda Gyermekkórház 2012-ben belevágott a kórház udvarán lévő, régen diakonissza szállás felújításába, hogy a korházban kezelt gyermekek hozzátartozóinak méltó körülmények között szállást biztosítson. Az Égéscentrumba jellemzően az ország legtávolabbi pontjairól is érkeznek családok, ahol a gyermekeket sokszor hónapokig is kezelik. A családok túlnyomó része a nagy távolság miatt és nem utolsósorban az anyagi lehetőségek híján, nem tudták Budapestre elkísérni a sokszor súlyosan égett gyermeket.

2015. november 19-én, az SCA Hygiene Kft. és még sok más vállalat és magánadakozó szíves támogatása mellett, közel 60 millió forintos beruházás eredményeképpen került átadásra az Anyák Háza, ami azóta 200-nál is több család számára jelentett megoldást a szükség idején. A családok sokszor súlyos tragédián mennek át, így az Anyák Háza szállás mellett lelki támogatást is ad. Az elmúlt öt év tapasztalatai alapján a Bethesda Kórház Alapítvány és a Magyar Gyermekorvosok Társasága úgy döntött, hogy szeretné a felhalmozott tapasztalatok alapján az ország más pontjain, más kórházakban is ösztönözni a családok méltó elhelyezését.

Az Anyák Háza Országos Program keretén belül az SCA Hygiene Kft. a Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Bethesda Kórház Alapítvány pályázatot írt ki 2017-ben egészségügyi intézmények, alapítványok és civil szervezetek részére.

3AnyakHazajoA pályázatra a szervezők olyan terveket vártak, melyek a gyermekek és családjuk méltó tartózkodását segítik a kórházi kezelés idején. Sok jó pályázat érkezett az ország különböző részeiből, nem volt könnyű kiválasztani a legjobbakat. Végül november 27-én díjátadó ünnepség keretében kiosztották a két, bruttó 5.000.000 Ft összegű fődíjat, és a két különdíjat.

A karcagi Kátai Gábor Kórház nyerte el az egyik fődíjat, amit 3 kórteremben 7 férőhelyes anyaszállás kialakítására fognak felhasználni. A nyereményből ezen termek felújítását, a hozzátartozó mellékhelységek festését, elektromos hálózat javítását, vizesblokk cseréjét finanszírozzák majd.

A szintén Észak-Alföld régión belüli, kisvárdai Felső Szabolcsi Kórház nyerte el a másik 5.000.000 Ft-os fődíjat. Itt a már meglévő „mamaszoba” padlócseréjét, festését, fürdőszoba felújítását, ágyak és fotelek cseréjét tervezik, valamint a kórterem átalakítását, szülőággyal, zuhanyzóval és wc-vel felszerelve, kézfertőtlenítést és megfelelő kézmosási lehetőséget biztosítva. Mindemellett közösségi teret is kialakítanak a nyeremény összegéből.

A különdíjasok az SCA Hygiene Kft. által 2018-as évben összegyűjtésre kerülő adományt kapják meg, ami várhatóan hasonló összegű lesz, mint a 2017-es fődíjak. A különdíjak adományozásáról az SCA Hygiene Kft. önállóan döntött, döntésük oka a pályázati anyagok magas színvonala, valamint a pályázatok indokoltsága volt.

Az egyik különdíjas a Békés Megyei Központi Kórház – Pándy Kálmán Tagkórháza Gyulán, ahol a PIC részlegben (Perinatális Intenzív Centrum: Koraszülött Intenzív Centrum) és a gyermek intenzív részlegen a szülők kényelmesebb elszállásolását valósítják meg a nyereményből.

A másik különdíjas a budapesti Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány, ahol a koraszülött gyermekek szüleinek váró ill. pihenőtér kialakítását szeretnék megvalósítani.

A zsűri tagjait az EMMI Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága, az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK), a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) valamint az SCA Hygiene Kft. delegálta.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.