Search
szombat 20 április 2024
  • :
  • :

Fókuszban a kereskedelmi mérleg

Fókuszban a kereskedelmi mérleg – Export-import sikerek a nagyvilágban.

Nagy érdeklődés kísérte a HG-Media szervezte konferenciát, ahol Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt, hogy a Magyarországon is termelő nemzetközi cégek tevékenysége erősíti a magyar vállalkozásokat, ezért a kormány továbbra is támogatja a külföldről érkező befektetéseket és minél magasabb belföldi beszállítói arányt szorgalmaz.

2SzijjartoA jelenleg tárgyalás alatt álló 132 projekt közül rövid időn belül több is nemzetgazdasági jelentőségű beruházást eredményezhet. A kormányzati stratégiai partnerséghez már csatlakozott 76 vállalat a megállapodások alapján 55 százalékról 61 százalékra emelte a belföldi beszállítói arányát, ami euróban mérve is milliárdos nagyságrendű többlet árbevételt hozott a Magyarországon működő vállalkozásoknak.

Az állami hitelek támogatják a beszállítói tevékenységen túl a kis- és középvállalkozások nemzetközi versenyképességét és külpiaci megjelenését, valamint a kormányzati intézkedések a technológiai felkészültséget, innovációs készséget és munkaerő-mobilitást is.

A vállalkozások technológiai felkészültségét az ipar 4.0 mintagyári program és a modern vállalkozások programja erősíti, a magyar termékek és szolgáltatások külpiaci megjelenését szakmai tréningek és üzleti fórumok szervezésével segíti a kormány. Az állami hitel portfólióból egyre több kis cég részesül, mivel az idei első negyedévben kihelyezett 44 milliárd forintnyi Eximbank-hitel többségét, 57 százalékát már kis- és közepes vállalkozások kapták.

Az Eximbank továbbra is a külgazdasági tárca portfóliójában marad, a kormány arra törekszik, hogy fenntartsa a kisebb cégek részesedését a támogatottak között. A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) tevékenységi köre kibővül az ipari parkok felügyeletével, miután a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. beolvad a szervezetbe. Az új kormányzati ciklusban a Külgazdasági és Külügyminisztérium aktív jogszabály-kezdeményezőként kíván működni és nyitott a gazdasági szereplők visszajelzései iránt.

Dr. Dancsó József, az EXIM operációs vezérigazgató-helyettese az EXIM szerepéről beszélt az exportpiacon. Továbbá finanszírozási és biztosítási konstrukciókról, hitelezési, garanciavállalási és biztosítási termékekről. Beszállítói folyamatokról ….

Schőberl Márton nagykövet, a Külügyi és Külgazdasági Intézet igazgatója előre vetítette milyen lesz a világrend 2030-ban. Bemutatta a globális politikai, gazdasági és társadalmi trendek hatását a magyar gazdaságra.

Majd kerek asztal beszélgetések következtek, ahol igen hasznos témák kerültek terítékre.

Kereskedelmi és iparkamarák céges szolgáltatásairól. Amikor a kamarai tagság nem nyűg, hanem lehetőség: hogyan használjuk ki a kamarák kapcsolati hálóját? Oktatás, támogatás, üzleti kapcsolatépítés – mit kínálnak a kamarák? Hogyan váltható a kamarai tagság konkrét üzleti sikerre? A beszélgetés résztvevői: Krisán László, az MKIK alelnöke és a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója. Pavel Ilin, az Orosz Gazdaságfejlesztési Minisztérium Magyarországi Képviselet megbízott vezetője. Szakács Hedvig, DUIHK alelnöke, a ZIMBO Perbál Húsipari Termelő Kft. ügyvezető igazgatója. Takács János, a Svéd Kereskedelmi Kamara elnöke, Tóth Vazul, a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara elnöke. Moderátor volt Horváth Miklós, a Magyar Külgazdasági Szövetség elnöke.

Kína itt – Magyarország ott? Hogyan érhető el, hogy a térségből Magyarország legyen a Kínába irányuló legnagyobb exportőr, onnan pedig a legtöbb beruházást vonzza be? Milyen befektetést keresnek a kínaiak Magyarországon? Hogyan építheti ki üzleti kapcsolatait egy magyar vállalkozás Kínában? A beszélgetés résztvevői: Nádasi Tamás, Aquaprofit Zrt. elnök-tulajdonosa, Nagy Gábor, COSCO Shipping Lines kínai állami hajótársaság magyarországi vezetője, Pető Ernő, a ChinaCham elnöke, Vizi Balázs, a Tradeland Shanghai Trading Co. Kft ügyvezető igazgatója. Moderátor volt Dr. Becsey Zsolt, Károli Gáspár Református Egyetem Gazdaságdiplomáciai szaktanácsadó szakirányú továbbképzés szakfelelőse.

Gazdasági honfoglaló: magyar cégek térhódítása a Kárpát-medencében. Miben különbözik a magyar piactól a szlovák, a román, a szerb? Uniós és unión kívüli országok a térségben: előnyök és hátrányok Érdemes-e a térségi munkaerő miatt a Kárpát-medencét választani? Hol lehet elhibázni a terjeszkedést? Miben segítenek az állami intézmények. A beszélgetés résztvevői: Barkóczi István, a FUX Zrt. tulajdonosa, vezérigazgató. Bencze Tamás, Fővárosi Vízművek nemzetközi üzletfejlesztési igazgatója. Karsai Gábor, a GKI vezérigazgató-helyettese. Skapinyecz Péter, az MNKH Közép-európai Kereskedelem-fejlesztési Hálózat Kft. ügyvezető igazgatója. Moderátor volt Nagy Károly a Trend FM főszerkesztő helyettese

Magyarok a nagyvilágban. Lehet-e exportcikk a magyar oktatás? Miért küldik Magyarországra sok pénzért tanulni legjobb diákjaikat a világ neves egyetemei? Mit ér a magyar kockázatitőkés Kelet-Közép Európában? Magyar innovációk a határon túl. A beszélgetés résztvevői: Bojár Gábor, az Aquincum Institute of Technology alapítója. Dr. Greiner István, Magyar Innovációs Szövetség általános elnökhelyettese. Zsembery Levente, az X-Ventures vezérigazgatója és a HVCA elnöke. Moderátor volt Kutasi Judit a Trend FM főszerkesztő helyettese.

1KerekjoMegesszük az exportpiacokat! Mit ér a világpiacon az étel, ha magyar? Alapanyaggal vagy feldolgozott termékkel lehet hódítani? Minőségi elvárások az exportra szánt élelmiszerekkel szemben. Mennyiségben versenyképes-e a magyar élelmiszer? Hollandok a magyar tejpiacon. A beszélgetés résztvevői: Czibere Attila TVP-Gabona Kereskedőház Kft. ügyvezetője. Losó Adrienn, a Mirsa Zrt. vezérigazgatója, Kőrösi András, a Szatmári Malom Kft. kereskedelmi- és minőségirányítási vezetője. Moderátor volt Kutasi Judit a Trend FM főszerkesztő helyettese.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.