Search
péntek 29 március 2024
  • :
  • :

Fejlesztés és a versenyképesség

Fókuszban a fejlesztés és a versenyképesség

A HG által szervezett Gazdasági Konferencián szeptember 27-én a Fókuszban a fejlesztés és a versenyképesség volt a téma, amelyet Budapesten az elegáns New York Palotában tartottak. Az előadásokat nagy érdeklődés övezte.

Turóczy László, a Pénzügyminisztérium gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg a konferenciát. Előadásában arról beszélt, hogy a sikeres nemzetközi felzárkózási példák azt mutatják, az alacsony bérszintre építve nem lehet elérni fejlettebb gazdasági szintet. Azoknak az országoknak sikerült felzárkózni viszonylag rövid idő alatt a fejlettebb államokhoz, amelyek növekedési modellje képes volt elmozdulni az alacsony bérköltség által kijelölt pályáról, a tudás intenzív gazdasága felé. A versenyelőnyt nem az alacsony bérköltségnek, hanem a nagyobb tudásnak kell biztosítania. Ezt a folyamatot Magyarországon nehezíti az, hogy innovációs tevékenységet főként a multinacionális, termelékenyebb vállalatok folytatnak, míg a kis- és közepes vállalkozások lassan állnak át az új technológiák alkalmazására, illetve korlátozott szintű a nagyvállalati körből a kkv-k felé irányuló tudástranszfer is.

A hazai vállalkozások külső forrásbevonási lehetőségeiről szóló panelbeszélgetésen Tenke Gábor a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. termékfejlesztési igazgatója kiemelte, hogy az elmúlt egy évben nagyon dinamikus volt a vállalati hitelezés, illetve ezen belül kkv-hitelezés is. Ennek ellenére a szektor GDP-arányos hitelellátottsága elmarad az EU-ban megszokott szinthez képest, illetve a visegrádi országokhoz viszonyítva is. Az MFB mintegy 700 milliárd forintos piaci rést lát, ami főleg olyan területet fed le, amelyet a kereskedelmi bankok nem igen hiteleznek, és ahol piaci alapon nem feltétlenül megtérülő finanszírozásokról van szó.

Szeredi Gábor, a Takarékbank Hálózat Irányítási és Lakossági Értékesítés Támogatási Osztály igazgatója szerint a vállalati hitelezés további bővülésének egyik fő gátja, hogy a kkv-k 40 százaléka nem hitelképes, vagyis nincs olyan múltja, jövőképe vagy fedezete, ami a hitelezhetőségét alátámasztaná. Szerinte a vállalkozásokat olyan programokkal kell megtámogatni, amely a hitelképességüket javítja. A vállalkozások pénzügyi edukációjának szükségességével kapcsolatban azt mondta, hogy a kkv-k döntő többségének annyi a pénzügyi tevékenysége, hogy negyedévente vagy legfeljebb havonta találkoznak a könyvelővel, és így nincsenek teljesen felkészülve a hitelkérelmük bemutatására.

A pályázati tanácsadással és projektmenedzsmenttel foglalkozó Vanessia Kft. ügyvezető igazgatója, Lukács János elmondta, hogy a 2020-ig tartó időszakban folyamatosan csökkennek majd a vállalkozások számára elérhető vissza nem térítendő források, így fontos, hogy a még nyitva lévő konstrukciókat – a népszerű informatika, munkahelyi képzés, kutatás-fejlesztés és technológiafejlesztés témakörökben – mind teljesebben kihasználják a cégek. Megfontolandónak nevezte, hogy a beruházásaik tervezésekor a cégek ne csak a jelenlegi fejlesztési elképzeléseiket mérlegeljék, hanem a következő 2-3 év igényeit is vegyék figyelembe.

Egy adott vállalkozás megítélésben, vagy hitelképességének meghatározásánál az adatokon alapuló cégértékeléseknek kiemelt szerepük van – mondta Csorbai Hajnalka, az Opten Informatikai Kft stratégiai igazgatója. Modelleket lehet építeni arra, hogy az adott cég tulajdonost fog-e váltani a közeljövőben, vagy menyire fenyegeti a fizetésképtelenség. Hozzátette: a 10 éves életkort csak a hazai cégek fele éli meg, míg az újonnan létrejött vállalkozások 77 százaléka korábbi cégekhez köthető. A mostani adatokból az látszik, hogy az építőipart tömeges cégalapítás jellemzi, de ez elmondható róluk a cégtörlésekkel kapcsolatban is. A vendéglátóipar esetében jelenleg szintén magas a cégtörlési ráta, míg az energetika terén 20 százalék feletti alapítási index jellemző.

2PomaziGyPomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium iparági stratégiákért és szabályozásért felelős helyettes államtitkára szerint a kkv-król nem lehet en bloc beszélni, hiszen mintegy 500 ezer kkv működik az országban, amelynek 96 százaléka mikrovállalkozás. Nem a kkv-k egészét kell digitalizálni, hanem testre szabott beavatkozásokat kell megvalósítani.

A konferencia moderátora Kamasz Melinda volt.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.