Search
szombat 20 április 2024
  • :
  • :

A zene kaland!

A zene kaland! – Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar

2Filharmonikusok A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar A zene kaland! mottóval indítja a 2019/20-as évadát. A két együttes az új évadban a hazai és a külföldi zenei kiválóságaival hívja kalandozni a közönségét hét bérlettel, hét helyszínen – jelentette be Hamar Zsolt zeneigazgató az évadot ismertető sajtótájékoztatón Budapesten a Müpa-ban, amelyen mások mellett Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár is részt vett.

Az évad tervezésénél arra törekedtünk, hogy a kiválasztott művek, vendégművészek és helyszínek tekintetében egy minden eddiginél színesebb kínálatot tárjunk Önök elé – mondta Herboly Domonkos, főigazgató.

1FilharmonikusokMegtudtuk, hogy az „Évad együttesei” címmel kitüntetett zenekar és kórus két önálló sorozattal, a Kocsis- és a Kobajasi-bérlettel jelentkezik a Müpában. A Zeneakadémián a Ferencsik-bérlet, a Pesti Vigadóban a Lukács-bérlet várja a közönséget. Az Olasz Kultúrintézetben folytatódik a Nemzeti Énekkar Pászti-bérletsorozata, valamint a Próbatermi vendégség kamarazenekari bérlet és a fiatalokat megszólító Zenemánia-sorozat a Müpában.

A vendégművészek között lesz Sebastian Weigle, Bertrand de Billy és Carlo Montanaro karmesterek, valamint első alkalommal dirigálja a zenekart Michael Sanderling. A Majszkij-trió Beethoven C-dúr hármasversenyét, Maxim Vengerov hegedűművész Bruch és Ravel műveit adja elő, Sharon Kam klarintéművész Weber II. klarinétversenyének szólistájaként lép színpadra. A fellépők között szerepel még mások mellett Arabella Steinbacher hegedűművész, Martin Grubinger ütőhangszeres és Juliana Koch oboaművész.

3FilharRostRost Andrea (fotón) kétszer is fellép a Nemzeti Filharmonikusokkal, Eötvös Péter saját szerzeményei mellett Liszt Dante szimfóniáját is dirigálja a Müpában. Ránki Dezső Bartók III. zongoraversenyének szólistája lesz a szeptember 25-i évadnyitó hangversenyen, amelyen Komlósi Ildikó és Cser Krisztián A kékszakállú herceg vára előadásában lesz hallható.

Az Amadinda Ütőegyüttes és a zenekar Karen Kamensek vezényletével ad koncertet februárban a Zeneakadémián, az énekkar pedig a Magyar Nemzeti Múzeumban is várja majd a közönséget két alkalommal, novemberben és decemberben.

A Nemzeti Filharmonikusok Kocsis Zoltánra emlékeznek Ravel–Kocsis és Chopin műveivel, valamint Kovács Zoltán oratóriumának ősbemutatójával tisztelegnek a néhai főzeneigazgatójuk halálának évfordulóján november 6-án.

Az Úton a zene programról Herboly Domonkos főigazgató elmondta, hogy kamaraformációikkal már 2015 óta járják az országot, eddig csaknem 23 ezer diákhoz eljuttatva a zenét. A program partnere az évadban a Symphonia Alapítvány, amely mintegy 1500 halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket tanít 19 telephelyükön.

5FilharmoniaSomos Csaba, aki 2016 óta a Nemzeti Énekkar karigazgatója, a sajtótájékoztatón elmondta: sikeres évadot zárnak, idén először önálló bérlete volt a kórusnak, telt házas előadásokkal. A jövő évadra megújul az együttes és a hangzás korszerűsítésére törekszenek.

BÉRLETEK: Kobayashi bérlet, Kocsis bérlet, Ferencsik bérlet, Lukács Ervin bérlet, Pászti bérlet, Próbatermi vendégség – Kamarazenei bérlet,  Zenemánia – avagy minden, ami ZENE, Ifjúsági bérlet.

Kedvezményes bérlet – és jegyvásárlás a nagyközönség számára április 29-től lesz elérhető a www.filharmonikusok.hu weboldalon és személyesen a Nemzeti Filharmonikusok jegypénztárában a Broadway Jegyirodában, valamint a Müpa jegypénztáraiban, a Zeneakadémián, a Pesti Vigadóban.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.