Oliver Hilmes: A fekete özvegy. Alma Mahler-Werfel élete
Corvina Kiadó – Rózsavölgyi és Társa
Európa 20. századi kultúrtörténetének kevés ellentmondásosabb alakja van, mint Alma Mahler-Werfel (1879-1964). Jelentős művészek hosszú sorának volt szerelme és múzsája: festők, írók, építészek, zeneszerzők keresték a kegyeit. A korszak három kimagasló szellemének volt a felesége: elsőként a zeneszerző Gustav Mahlernek, majd a Bauhaust megalapító Walter Gropiusnak, s végül a világhírű írónak, Franz Werfelnek. Az érte rajongó férfiak csodálták, ahogy saját művészi ambícióit feláldozta éppen aktuális társának karrierje érdekében, míg mások őszinte gyűlölettel viseltettek iránta: vakbuzgó és elvtelen törtetőnek tartották.
Hogy valójában ki is volt Alma? Bár magyarul is hozzáférhető önéletrajzából – melyben Alma a tények jó részét tudatosan elferdíti – sok minden kiolvasható, a történész Oliver Hilmes munkája az első, amely a maga összetettségében állítja elénk e nem mindennapi személyiséget. Hilmes eddig publikálatlan forrásokra és hatalmas kutatómunkára építve vázolja fel Alma páratlan életútját, s egyúttal a 20. század első felének európai kultúrtörténetéről, illetve az antiszemitizmus rohamos térnyeréséről is gazdag leírást nyújt. Hilmes elbeszélése a náci hatalomátvételt követő száműzetés éveit is tárgyalja, a kor emigráns társadalmának működési mechanizmusaiba is bepillantást engedve.
A könyv a legkülönbözőbb művészeti ágak iránt érdeklődő olvasók számára segíthet a régi századelő szellemi világának megismerésében, miközben a nagypolitika alakulását is képes új fénytörésben, alulnézetből bemutatni.
A szerző az újságírók eleganciájával forgatja a tollát, és gyakran merít a korszak anekdotáiból is.
Alma Mahler-Werfel (született: Schindler) élete egészében egy hihetetlen történet, melyet már ő maga is megírt a sajátos szempontjai szerint, s amely 1964-ben bekövetkezett halála óta eltelt időben is több könyvet ihletett. Pedig ez a furcsa nő nem tett le semmiféle maradandó alkotást az európai kultúra asztalára, vagy, ha mégis, akkor maga az élete volt az alkotás.
Ha csak azt vesszük, hogy kiknek (Mahler, Gropius, Werfel) volt a felesége, már önmagában is érdekes, de ennél sokkal hosszabb és színesebb ennek a rendhagyó asszonynak a története. Hiszen az első csókjait Gustav Klimttől kapta, s Gropiussal megcsalt férje, Gustav Mahler halála után Oscar Kokoschkával boldogították-kínozták egymás… mielőtt Alma feleségül ment volna Gropiushoz.
A most megjelent kötet azért jelentős és fontos, mert Oliver Hilmes – meglepő módon az asszony életének kutatói közül elsőként – vette a fáradtságot, és túllépve a csodás múzsát bemutató önéletrajzon és az abból táplálkozó életrajzokon az eredeti források feltárását sem mulasztotta el.
Egyrészt a nő eredeti, kendőzetlenül őszinte, tényleg önmaga számára írott naplóinak egy része létezik, kutatók számára elérhető. Másrészt levelezésének jelentős része fennmaradt, s arról, hogy mi az, amit az asszony maga megsemmisített, elég pontos képet rajzolhatunk bizonyos leltári listák és fennmaradt válaszok segítségével. Harmadrészt folyamatosan olyan emberekkel kokettált, akiknek életműve figyelmet érdemelt és figyelmet kapott, s bizony a róluk szóló lapok legalább annyira árulkodók, mint a barátok, a rajongók és az ellenfelek visszaemlékezései.
Ebben a könyvben Alma Mahler-Werfel a főszereplő, és a XX. század legnagyobb művészei csak statiszták.
Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.
