Search
szombat 4 július 2020
  • :
  • :

20 éves

20 éves a Katolikus Pedagógiai Intézet

Hálaadó szentmisével ünnepelték a Szent István Bazilikában a 20 éves a Katolikus Pedagógiai Intézet születésnapját október 6-án. Főcelebráns Dr. Veres András győri megyéspüspök volt, az MKPK elnöke. Majd a A Nemzeti Színházban folytatódott az ünnepi megemlékezés, ahol köszöntőt mondott Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek, dr. Rétvári Bence, államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Tokár Imre P. János OFM, a Katolikus Pedagógiai Intézet vezetője.

Tokár Imre János OFM, a KaPI vezetője Boldog VI. Pál pápát idézte .. A mai embert inkább érdeklik a tanúk, mint a tanítók, és ha mégis hallgat a tanítókra, azért teszi, mert ők egyben tanúk is. VI. Pál arra mutat rá, hogy a tanúságtételnek és a tetteknek össze kell kapcsolódniuk.

1RetvariRétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondta, hogy a 2. világháború előtt az iskolák 61 százalék volt katolikus, a kommunista időszakban nyolc katolikus iskola maradt. 2010-ben a diákok 3,5 százaléka járt katolikus iskolába, 2017-re ez a mutató 9,5 százalékra nőtt. Világnézetileg semleges nevelés nincs! Számít milyen elvek szerint beszélünk, ezért is fontos az erkölcsi nevelés, amit a katolikus iskolák nyújtanak …

1ErdoDr. Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek köszöntőjében elmondta, a bibliai hagyományban a tudatlanokat tanítani az irgalmasság lelki cselekedetei közé tartozik. Ennek szellemében az első tanító rendek nem azért jöttek létre, hogy azok a katolikus nevelésről gondoskodjanak, hiszen akkor alapvetően Európában minden tanító és nevelő tevékenység keresztény szellemben zajlott. Az első tanító rendek azért jöttek létre, hogy szegény gyerekeknek biztosítsanak tanulási lehetőséget.

A hívő közösség ereje és meggyőződése az alapja az egyházi iskola hiteles működésének, ugyanakkor a jól működő és hiteles egyházi iskolák erősítik a hívő közösséget. Ez pedig a társadalom javára szolgál. Erre a feladatra, a katolikus nevelés feladatának segítésére alakult meg húsz évvel ezelőtt a Katolikus Pedagógiai Intézet … Kívánok az Intézet minden dolgozójának sok sikert és áldást.

Az eseményen részt vettek katolikus egyházi vezetők, püspökök, iskolafenntartó szerzetesrendek elöljárói, az országos köznevelés irányítás vezetői, a katolikus iskolák vezetői, pedagógusai és munkatársai az ország egész területéről.

1MusorAz évforduló tiszteletére szervezett ünnepi gálaműsorban énekelt Horváthné Szabó Anett óvodapedagógus. Fellépett a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont óvodásainak csoportja. Felkészítő pedagógus: Farkasné Egyed Zsuzsanna. Továbbá az elmúlt években kiírt pályázatok díjazottjai is színpadra léptek.

Megemlékezést hallottunk az aradi vértanukról – Kozma Andor: A karthágói harangok. Előadta: Horányi László, színművész, az Esztergomi Várszínház igazgatója.

1TrokanA Katolikus Pedagógiai Intézet 45 katolikus egyházi fenntartó és az általuk működtetett több mint 600 köznevelési intézmény, 143 óvoda, 232 általános iskola, 92 gimnázium, 29 szakközépiskola, 51 szakgimnázium, 34 alapfokú művészeti iskola és 55 kollégium munkáját segíti. Ezekben az intézményekben 12 ezer pedagógus neveli-oktatja a jövő nemzedékének egy részét, több mint 120 ezer gyermeket, fiatalt.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.