Search
csütörtök 28 március 2024
  • :
  • :

Nemzeti Színház 180.

Nemzeti Színház 180. évadnyitója

A budapesti Nemzeti Színház az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját. Az évadot Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója nyitotta meg, az ünnepi köszöntőt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere mondta.

1BalogBalog Zoltán szerint attól nemzeti egy színház, ha megmutatja nekünk magyaroknak, a nemzet tagjainak, hogy kik voltunk, kik vagyunk és leginkább azt, hogy kik lehetnénk. Mindezt abban az összetettségben teszi, amilyen összetett és amilyen különböző életeket élő a magyar nemzeti közösség. Úgy mutatja meg, hogy más nemzetek tagjai felé is inspiráló, sőt provokáló is legyen.

A Nemzeti Színház mai formájában – Vidnyánszky Attila igazgatóval és a társulattal – megfelel ezeknek a kritériumoknak, hiszen bebizonyították, hogy a minőséget és a közönség nemesítését, másrészt az innovációt, a kísérletező színházi műhelyt nemcsak össze lehet egyeztetni, hanem sikerrel is lehet működtetni.

A társulat olyan előadásokat tervez, amelyekre a diákok ingyenesen bejuthatnak. Ez is méltó az ország, a nemzet színházához, annak missziójához, a nemesítéshez, hogy akik anyagilag nem engedhetik meg ezt maguknak, azok is megnézhetik az itt játszott darabokat.

A teátrum ősztől négy előadását – a János vitéz, a Csongor és Tünde, a Tóth Ilonka és a Fekete ég – A fehér felhő című produkciót – a diákok számára ingyen játssza.

A Nemzeti Színház továbbfejlesztésén gondolkoznak, melyhez több feladat összehangolására van szükség, hogy megvalósuljon. Az infrastruktúra megújítását a színészképző hely megújításával, lehetséges helyváltoztatásával szeretnék összekötni. A Nemzeti Színház megszólítja a határon túli magyarságot, színházi életet is, amely – miközben a nemzeti kultúrát, nyelvet ápolja – keresi a társakat a 21. század színházának nemzetközi világában is.

1VidnyAz évad bemutatóiról Vidnyánszky Attila igazgató beszélt, aki elmondta a Bánk bán szeptember 21-i dísz-előadása az első bemutatója az évadnak, amely a jeles évfordulók megünneplése jegyében zajlik, emellett számos programot valósítanak meg az évfordulókhoz kapcsolódva. A színház 11 bemutatót tart. Katona József műve mellett a Figaro házassága, az Úri muri, a Cseresznyéskert, az Egri csillagok, Az ügynök halála, a Házasság Palermóban, a Szent szörnyetegek, a Pogánytánc, a Woyzeck és A gömbfejűek és a csúcsfejűek című darabot tűzik műsorra.

Pest első állandó magyar színháza, a Pesti Magyar Színház 1837. augusztus 22-én nyílt meg, majd 1840-től Nemzeti Színház néven működött. Az évadnyitón Vidnyánszky Attila fiatal színészek segítségével idézett fel egy-egy pillanatot a Nemzeti Színház 180 éves történetéből. Az igazgató arról is beszélt, hogy a jelenlegi épület 15 éve áll. Ez a mi Nemzeti Színházunk, amely a nemzeti gondolatot kell, hogy szolgálja az elkövetkező évtizedekben. Négy éve dolgoznak a színházban, amelyet teljesen átalakítottak, más rendszert építettek fel. Az évad végén, mikor ötéves megbízatása lejár, ünnepség keretében zárják le az évfordulókkal kapcsolatos programsorozatot.

2-evadnyitoA Nemzeti Színház idei 11 bemutatója közül négy nagyszínpadi, hét stúdiószínpadi produkció. Az évadban Vidnyánszky Attila (Bánk bán, Úri muri, Egri csillagok) mellett rendezni fog Silviu Purcarete (Cseresznyéskert), Bozsik Yvette (Pogánytánc), Zsótér Sándor (A gömbfejűek és a csúcsfejűek), Csiszár Imre (Az ügynök halála), Kiss Csaba (Házasság Palermóban), Dér András (Szent szörnyetegek), Sardar Tagirovsky (Figaro házassága) és ifj. Vidnyánszky Attila (Woyzeck) is. 

Az ünnep megkoronázásaként  180 / 15  feliratú, tűzijátékkal feldíszített marcipán torta is begördült a színpadra.  Boldog születésnapot Nemzeti Színház! 

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.