Search
péntek 19 október 2018
  • :
  • :

Vendégségben Badacsonyban

 Vendégségben Badacsonyban 

Gyerekkorom óta imádom a Balatont, de valahogy Badacsony mindig kimaradt, így azután nagyon örültem, amikor szerkesztőségünk meghívást kapott a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesülettől, ismerjük meg Badacsony nevezetességeit. Színes és izgalmas programot állítottak össze, hogy minél többet lássunk. Hegyi Taxival vittek egyik helyről a másikra. A három nap alatt jöttünk – mentünk, sok mindent láttunk és beleszerettünk Badacsonyba, amelyet – a monda szerint – az Isten jókedvében teremtett. Hát meg is látszik rajta, olyan is! Aki szépségre vágyik – irány Badacsony!

Vonattal utaztunk Badacsonyba

9HalaszkertCsodálatos napsütésben utaztunk, bár még csak április 27-e volt. Badacsony a múltszázadot idéző nyugalmával fogadott, szinte úgy éreztem, megállt az idő. Szállásunk a Hotel & Étterem Halászkert szinte pár méterre volt az állomástól, könnyen megtaláltuk. A tájba illeszkedve, gesztenyefák lombjai közül kandikált ki, otthonos hangulatot árasztva. Belül sem volt másként, amikor szobánkat elfoglaltuk láttuk, hogy családbarát hotel, mesesarok van kiképezve a gyerekek részére az emeleten. 45 szobával rendelkezik, 11 szoba pótágyazható, a miénk is az volt.

A berendezése kényelmes és praktikus. Minden szoba LCD Tv-vel, telefonnal, hűtővel, internettel felszerelt és légkondicionált.

3HalaszWellnessMinden reggel úszással kezdtük a napot a hotel wellness-részlegében, amelyet meghitté tett a felülről kapott természetes megvilágítás. Az is tetszett, hogy egyik oldala üvegfal, így úszás közben kiláttunk az utcára. Az úszómedence víz hőmérséklete is igen kellemes volt. Természetesen a jakuzzit is kipróbáltuk, de infra-szauna és álló szolárium is volt a wellnessben.

Az éttermében bőséges svédasztalos reggelivel vérteztük fel magunkat mielőtt a programokra indultunk. Örültem, amikor mint tudatos vásárló és vegetáriánus megtudtam, hogy főleg helyi termelőktől szállítanak be, és vegyszermentes zöldségek és gyümölcsök között válogathatok.

Egyébként a Halászkert Étterem az egyik legrégebbi, a hagyományokat a mai napig őrző vendéglátó hely Badacsonyban, a hazai és a helyi specialitásokat kínálják a helyi borokhoz. Az étterem különlegessége, hogy programokat is szervez, bortúrákat a helyi borospincékhez, hajózásokat a Balatonon, kirándulásokat a Badacsony-hegyre ..

A Hotel & Étterem Halászkert érdeklődés, foglalás email:  halaszkert@t-online.hu

Borozósor

2AlapozoA MÁV Badacsonyi állomása mögött, félúton a Hotel & Étterem Halászkert között van a Borozósor. Aki Badacsonyba utazik, jövet-menet megáll itt. Fűszeres illatok terjengenek a levegőben, ami szem-szájnak ingere, minden kapható – Balatoni harcsahalászlé, pacal, csülök, pörkölt … de még vegetáriánus étel is. A mi szemünknek is gasztronómiai élmény volt, el is csábultunk és a Nagy Géza Alapozó-Falatozójába ültünk be, amit ajánlunk másoknak is! Házias ízek, családias vendéglátás, ami szó szerint is igaz, mert a Falatozóban dolgozik az egész család.

Hegyi Taxi – Felejthetetlen élmény!

Ez a nyitott terepjáró a szívem csücske lett! Nem csak azért, mert igénybevételével gyorsan feljutottunk a Kisfaludy-ház Étterembe, a Szegedy Róza-ház Irodalmi Emlékmúzeum és Bormúzeumban, vagy az Óbester Panzióba, illetve elvitt minket Badacsonylábdihegyre az Ökoturisztikai Látogatóközpontba és Badacsonytomajba az Agárkosbor túrára .. A terepjáróval élmény volt az utazás! Nagyon meleg volt, de a nyitott dzsippben ülve a levegő simogatott, miközben gyönyörködhettünk a lenyűgözően szép tájban. Aki teheti, próbálja ki – főleg a nyári kánikulában – mert a Hegyi Taxival könnyebb megismerni Badacsony nevezetességeit, borpincéit, természeti szépségeit.

A taxiállomás Badacsony központjában, a Posta mellett található, előzetes megbeszélés alapján, telefonon és emailen is rendelhető Hotelhez, Panzióhoz, borospincéhez, akár saját házhoz. Az UAZ Hunter gépjárművek egyenesen Oroszországból érkeztek, egy autóban 6 fő kényelmesen elfér.

Az árak a felejthetetlen élményhez képest, igen méltányosak: Egy út fel a hegyre: 5000.- Ft /autó

Körutazás esetén előzetes időpont egyeztetésre van szükség, az ár 8000.- Ft/autó.

További információ: Vizkelety István – hegyi taxi +36-309395-346 – Érdeklődés, rendelés email: vizkelety.dori@gmail.com

Badacsonylábdihegy – Ökoturisztikai Látogatóközpont 

A látogatóközpontban Pál Lászlóné, Vera és kolléganője Szabó Csilla fogadott minket. Megtudtuk, hogy az Ökoturisztikai Látogatóközpont  az Új Széchenyi Terv keretében, Európai Uniós támogatással létesült, amely két teremből áll. Az egyikben a Balaton, másikban pedig Badacsony múltját és jelenét, természeti szépségeit, növény és állatvilágát mutatják be. Mindkét teremben korszerű audiovizuális és számítógépes eszközök, filmek, szöveges és képi dokumentumok, valamint hagyományos tárlókban elhelyezett kiállítási tárgyak teszik kézzel foghatóvá az élményt. Minden megfogható és kipróbálható, minket is noszogattak, fogjuk meg a tárgyakat, próbáljuk ki az eszközöket.

Két lelkes vezetőnk beszélt a múlt és a jelen társadalmi környezetéről is, a régiek és a ma embereinek foglalkozásáról, a helyhez kötődő írók, költők, művészek életéről és munkásságáról. Megtudtuk a szabadidős, turisztikai, sportolási lehetőségeket is. Ha lett volna időnk, még órákig tudtak volna mesélni, de a következő programon már vártak minket.

Vízi Tanösvény

Még tesztelés alatt volt, amikor bemutatták nekünk a Nádi Szél Vízitúrát amely újdonság, a Balaton első vízitúra tanösvénye. Idén májustól látogatható. Egy halk, Elektro – Motoros csónakkal siklottunk a vízen, hogy a madarakat ne riasszuk el. Szemet gyönyörködtető volt a madárlakta nádas, amely olyan volt, mint egy hadsereg, védte lakóit. A Balaton legnagyobb egybefüggő nádasa. Hangtalanul ringatóztunk a vízen, igyekeztünk egy-két madarat lencsevégre kapni, ami sikerült is, bár igen résen voltak. A csónakból néztem a partot és rácsodálkoztam a Balaton – Felvidék szépségére. A Badacsony, Szigliget, Szent György-hegy, Gulács, Ábrahámhegy,  Tóti-hegy, háttérben a Csobánc – lenyűgöző látványt nyújtott!

Közben a vezetőnk Somogyi László elmondta, hogy a túra GPS pontokkal megjelölt 6 állomás, hossza 3 km. Az érdeklődők képzett vezetővel, a látogatóközpont kenuival és kajakjaival bejárhatják a nádast, felfedezhetik az öblöt és annak élővilágát. A QR kód tartalmazza az információkat, ami megfelelő eszközökkel leolvasható. Bérelhető távcső, GPS, egészségügyi csomag profi vízálló tasakban. Mentőmellény minden túrához jár. Előre egyeztetett időpontban túravezetés kérhető. Csoportokat is sok szeretettel várnak.

Partra érve megtudtuk, hogy a Látogatóközponttal egybe épült a Herczeg Ferenc Strand, amelyet teljesen felújítottak. A nagy melegben a vízizúra után, vagy előtte, strandolni is lehet, ahol kültéri edzőgépekkel, kölcsönözhető strandeszközökkel – kajak-kenu bérléssel várják a felnőtteket, de gyerekekre is gondolva van játszótér, ingyenes gyermekjátékok és még strandkönyvtár is.

Honlap: www.olk.badacsonylabdihegy.hu

Kisfaludy-ház Étterem és Borterasz

A Badacsony oldalában, meredek út vezet fel a Kisfaludy-ház Étterem és Borteraszhoz, de megéri felkapaszkodni, a legszebb panorámával rendelkező badacsonyi étterem. Minket a Hegyi Taxi vitt fel, így könnyedén feljutottunk, de azért a levegőt mi is kapkodtuk, amikor megláttuk az elénk táruló látványt. Bele is feledkeztünk a badacsonyi táj lélegzetelállító szépségébe!

Az éttermet Nagy Miklós üzletvezető mutatta be, amely egykor Kisfaludy Sándor présháza volt. Elmondta, hogy a híres költő feleségével, Szegedy Rózával ebben a barokk stílusú házban élt. A történelmi épület napjainkban étteremként és borteraszként funkcionál és a mai napig a “Balaton gyöngyszemének” tartják.

Az étteremben a legjobb badacsonyi borokhoz klasszikus, hazai fogásokat kínálnak. Konyhája a legjobb vidéki konyhák ízvilágát idézi, és természetesen a balatoni jelleget sem nélkülözi. Persze megtalálhatók a high dining jegyei is.

Megtudtuk, hogy a Kisfaludy-ház két alsó teraszát  is megnyitották borteraszként. Már reggeltől kínálják a legjobb badacsonyi borok mellé a falatokat. A túrázókat fröccskoktéllal várják, azokat pedig, akik borkóstolóra vágynak és több pincészet boraira is kíváncsiak, örömmel fogadják.

Az üzletvezető azt is elárulta, boldog mert ilyen környezetben dolgozhat. Ahogy szétnéztem, a személyzet is boldog lehet, mert kedves, mosolygós arcokat láttam. A felszolgálás kiváló volt, és az ebéd nagyon finom – vajpuha kacsacombot ettünk rafinált (lila)káposztás tésztával. Az ajánlott bor passzolt az ételhez, és a panorámához, amely mint egy csodálatos díszlet feszített előttünk.

Az étterem mellett fizető parkoló van. Nyitva tartás: Szombat: 11:30 – 21:00 – Vasárnap : 11:30 – 20:00

Borterasz: Hétfő – Vasárnap: 11:00 – 18:00 Csoport foglalás esetén előzetes bejelentkezés alapján a  sales@hotelbonvino.hu e-mail címen. Email: info@kisfaludyhaz.hu

Szegedy Róza-ház Irodalmi Emlékmúzeum és Bormúzeum

Ismertem Szegedy Róza és Kisfaludy Sándor szerelmi történetét – iskolában tanultuk a költő Himfy-strófáiról, illetve a Boldog szerelem versciklusról -, amely szorosan hozzá tartozik Badacsony romantikájához, de a házat nem ismertem. Meglepett, hogy egészen közel van a Kisfaludy-házhoz, szinte alatta van.

A Szegedy-házban Békássy Jánossal a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület alelnökével beszélgettünk. Elmondta, hogy a ház 1795-ben épült paraszt-barokk stílusban bazaltkőből. A méreteiben impozáns házat és a hozzá tartozó birtokot Szegedy Róza vitte a házasságba, a költő Kisfaludy Sándor feleségeként 1800-ban. Majd a szerelem történetét is összefoglalta .. Kisfaludy Sándor testőrtiszt volt, aki az 1795-ös szüreten Szegedy Ignác zalai alispán badacsonyi présházában vendégeskedett, ott ismerte meg a lányát Rózát, akibe halálosan beleszeretett. Az esetről később a híres Himfy-strófákban emlékezett meg. Mintegy öt évvel később, 1800 január 20-án összeházasodtak. Kisfaludy Sándor ettől kezdve más nőre rá sem nézett, boldog szerelemben élt feleségével. Erről a „Boldog szerelem” versciklus tanúskodik. Szerették Badacsonyt, ahol élénk társasági életet éltek.

1SzHazA három részből álló épületegyüttes főépületének lakószobáiban az egykor itt élt házaspár tárgyi környezetét, valamint Kisfaludy Sándor ételútjának és munkásságának főbb állomásait ismerhettük meg. De más kiállítások is vannak a múzeumban – badacsonyi borászat története, gróf Batthyány Gyula illusztrációi a “Kisfaludy Sándor” színműhöz, Balatoni Almanach: kortárs költők a Balatonról, vers és kézirat gyűjtemény.

A ház belesimul a tájba, és innen nézve is csodálatos a panoráma. Békássy Jánosra nézek, milyen szerencsés, majd ki is mondom – jó lehet itt élni! Lelkesen bólogat, majd mosolyogva hozzáteszi – ez a táj ősidők óta a kultúra hordozója, és ez a ház, ennek a tájnak szakrális csomópontjában áll. Egy helyen mutatható meg az építészet, a kultúra és a borkultúra legszebb értékei.

Róza ürmösbora  

Beszélgetés közben előkerül a ház specialitása is, a Szegedy Róza receptje alapján készített ürmösbor. Iszogatás közben áttekintést kapunk a badacsonyi boros gazdák kínálatáról a Szegedy-ház egykori prés-és aszaló helyiségében kialakított Ürmös Borozóban. Fűszeres ürmösbort – legalábbis az utóbbi száz-százötven évet tekintve, hazánkban csak házi használatra készítettek, ünnepi asztalra szánt csemege volt – mondja vendéglátónk. Majd hozzá teszi, a receptet őrizték, gyógyszerként is számon tartották, széles körben alkalmazták, nemcsak étvágygerjesztőnek és gyomorerősítőnek, hanem a legkülönfélébb betegségek gyógyítására is. Koccintunk, ízlelgetjük a bort, a fűszeres ürmös itatja magát ..

Beszélgetés közben természetesen szóba kerül a turizmus is. Az alelnök úrtól megtudjuk, hogy a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület vállalkozók összefogásaként jött létre és ő volt az első elnöke. Abban gondolkodtak, hogyan segítsék egymás vállalkozását, mert tudják, ahol szidják egymást, onnan a vendég elmenekül. Majd hozzáteszi, nagyon jól működik az összefogás! Ahogy hallgatom, én is azt gondolom, hogy példaértékű!

Borbarangolás az Óbester Panzióban Bakó Ambrussal és Szeremley Lászlóval …

Szombatonként a borvidék borászai bemutatják a pincék rejtekében őrzött boraikat, amelyekhez rafinált falatokat is párosítanak. Április 28-án az Óbester Panzió és Borospince volt a soron, amely a Római úton található, Badacsonyban. Ide igyekeztünk mi is borvacsorára. Gyalog mentünk   a girbe-görbe utcácskákban gyönyörködve, ahol a kis borozók, pincék sorakoztak – Badacsonyban szép számmal akad belőlük.

Az Óbester Panzió egy közel 200 éves épületben üzemel. Szőlőbirtokkal és diófákkal körülölelt teraszukról csodálatos kilátás nyílik a Balatonra. A borvacsorát azonban a boltíves pincében tartották, ahol két badacsonyi borász társaságában – Bakó Ambrus és Szeremley László – kóstolhattunk borokat. Bakó Ambrustól 4 bort  és a Szeremley Birtokról szintén 4 bort.

Miközben kóstolgattuk a borokat, megtudtunk mindent róluk, hogyan készítették, milyen szőlőfajtából … Az egyik Szeremley bor nem csak az ízlelőbimbóknak kedvezett, de csodálatos illata is volt.

Sós ”korcsolyákkal” kísértük végig a borokat, majd a menü következett. Ami nagyon tetszett, a vacsorát az Óbester tulajdonosa Illés Zoltán szolgálta fel, és ő is készítette izgalmas ízvilágból: svéd enyhén pikáns halleves volt, almasüti vaníliamártással.

Megtudtuk, hogy a panzióban van szállás lehetőség is, huszonnégy szállóvendéget tudnak elhelyezni és közel kétszer ennyi vendéget tudnak leültetni grill éttermükben és a hangulatos borpincében. A borvacsora ára: 8.900,-Ft/fő   Email: zoltan@obester.hu  Honlap: www.obester.hu

A borkedvelők 21 szombaton 16 kiváló borászat és 4 étterem – 133 féle borait ízlelhetik meg a nyár folyamán.

Érdeklődni és jelentkezni lehet: Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület – Tourinform iroda. Tel./fax: +36-87-531-013  Email: badacsonytomaj@tourinform.hu  Web: www.badacsony.com

Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület elnökével Illés Zoltánnal beszélgettünk

Illés Zoltánnal először az Óbester Panzióban találkozunk. Igazi házigazda volt, még a kötényét se vette le, amikor vacsora után a diófákkal körülölelt teraszra kiültünk vele beszélgetni. Megtudtuk, hogy Svédországban élt és amikor először eljött Badacsonyba, rögtön beleszeretett a táj szépségébe és hazatelepült. Azóta itt él családjával együtt. Vállalkozóként megvette az Óbester Panziót és pár éve megválasztották a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület elnökének is. Mint mondta, neki az a fontos, hogy bármit csinálnak, az minőség legyen! Ezen kívül, szeretné megmutatni a világnak, a magyar és a külföldi turistáknak Badacsony szépségét.

Az elnök úr szerint Badacsonyban példamutató az együttműködés, a vállalkozók tisztelik egymást. Segítőkészek az önkormányzatok és a hatóságok is. Az Egyesület célul tűzte ki Badacsonyban és környékén a magán- és közszféra partnerségén, a közös érdekeltségen alapuló turizmusfejlesztés megvalósulását, az idegenforgalom fellendítését, a térségbe érkező vendégek számának növelését, a turisztikai termékfejlesztést, a szezon meghosszabbítását, a belföldi vendégek arányának növelését. Az Egyesület a fenti célok megvalósítása érdekében partnerségi viszonyban együttműködik a desztináció önkormányzataival: Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Ábrahámhegy, Szigliget.

Az elmúlt évek legfontosabb eredményei

Taglétszám 65-ről 200 fölé emelkedett. Új, szezonhosszabbító rendezvényeket szerveztek: Borbarangolás, BORTRIATLON, Pünkösdi eljegyzés a Rózsakőnél, Márton napi vigasság. A Badacsony Bor7 rendezvény megújítása és Badacsonytomaj Város Önkormányzatával közös megszervezése. Sikeres pályázatok – az elmúlt 7 év alatt közel 70 millió Ft! Badacsonytomaj Város Önkormányzatával közösen működtetett Badacsony kártya rendszer megújítása, működtetése, az idegenforgalmi adóbevétel jelentős növelése. A Régiójáró busz elindítása (2009) és működtetése. A budapesti New York Palotában a szezonindító Badacsony New York-ban esemény megszervezése.

Sétahajózás Badacsonyból – Fonyódra – majd vissza Badacsonyba …

Az idő kedvezett a hajózásnak, szinte nyárias volt. Néztük a vizet, gyönyörködtünk a Balatonban és a túlsó part látványában. Jó volt kicsit megpihenni. A hajón büfé is volt, ehettünk – ihattunk. Az út egy óráig tartott, a kapitány és a legénység óramű pontossággal végezte munkáját.

Badacsony – Agárkosbor Túra – Árvai Gábor, túravezetővel

A harmadik, utolsó napon túrára indultunk. A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület öt éve szervez vezetett, bakancsos túrákat a Badacsony régióban. Van madarász, holdfény, kilátó, tanösvény túra.

Minket az Agárkosbor Túrára nevezett be az Egyesület, amely 3 km volt, persze hegynek felfelé. Az igazat megvallva nem készültem túrázni, kicsit aggódtam is, hogy bírja a lábam és a cipőm, de azt mondták, az Agárkosbor Badacsony különlegessége, ezt látni kell!

1AgarkosborAz Agárkosborról most hallottam először, fogalmam sem volt, mi lehet? A csoport tagjaira várva, Árvai Gábor túravezetőtől megtudtam, az orchideák fajához tartozik, és csak Badacsonyban látható, de nem mindig terem. Izgult is, hogy találjunk Agárkosbort.

Sokan voltunk kíváncsiak erre a különleges virágra, még Fonyódról is áthajóztak, hogy a túrán részt vegyenek. Elindultunk hát a hegynek felfelé, miközben túravezetőnk meg-meg állva felhívta figyelmünket a madarak hangjára. Látszott, hogy otthon van az erdőben, ismerte a lakóit. Élveztem a csendet és a madarak hangját, de azért a szememmel mint a csoport többi tagja én is az Agárkosbort kutattam. Érdekes volt számomra az is, hogy milyen sokan járnak az erdőben, több csapattal is találkoztunk útközben. Szerencsések voltunk, másfél óra járásnyira túravezetőnk megtalálta az Agárkosbort! Meglepetés volt, milyen kicsi, lila színű fürtös virág. Mindenki elégedett volt, a túra jól sikerült és a cipőm is bírta.

A túrákon a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, emailen a badacsonytomaj@tourinform.hu címen.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.