Search
vasárnap 21 július 2019
  • :
  • :

Az Év Természetfotósa 2018

Lenergy – Az Év Természetfotósa 2018

Magyarország és Közép-Európa legrangosabb természetfotós pályázatát immár 26. alkalommal írta ki a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége. A Lenergy – Az Év Természetfotósa 2018, a korábbi megmérettetésekhez hasonlóan, ezúttal is izgalmas versengést hozott.

1TermfotoA díjakat november 6-án adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol egyúttal megnyitották a pályázat legjobb képeiből rendezett kiállítást, és bemutatták a döntőbe jutott fotókból összeállított, Az év természetfotói – Magyarország 2018 című kötetet, amelyet az idén is két nyelven, magyarul és angolul jelentetett meg az Alexandra Könyvkiadó.

A hazai legmagasabb természetfotós elismerést idén Potyó Imre nyerte el, aki így először lett Az Év Természetfotósa.

A pályázat fődíját, egy Olympus OM-D E-M1MKII kamerát és a hozzá tartozó profi 4/3oo mm teleobjektívet az Olympus Czech Group S.R.O. Magyarországi Kereskedelmi Képviselete ajánlotta fel.1PotyoImrejo

A zsűri Az Év Természetfotója kitüntető címet Nagy Bertold: Délutáni pihenő című macskabagolyról készült alkotásának adományozta.

Az év természetfotójának készítőjét idén a 220 Volt webáruház különdíjban részesítette. A nyeremény egy tetszőlegesen összeállított és szabadon változtatható fotós felszerelés egy évig történő használata, összesen 1 millió 220 ezer forint értékben.

Az idei pá1Delutanipihanolyázat egyik új támogatója a Nemzeti Közművek Áramszolgáltató Zrt., amely a Kezünkben a Föld kategóriát támogatta.

A pályázat utolsó fordulójába jutott 125 fotográfia megtekinthető 2018. november 8. és 2019. január 21. között a Magyar Természettudományi Múzeumban. A képeken QR kódok vannak, ezek használatával nemcsak a fotósokról és a képkészítés körülményeiről tudhatnak meg többet, hanem a social média térben ezeket a fotókat megoszthatják és véleményt mondhatnak róluk.

A díjátadót Fáth Péter a naturArt elnöke nyitotta meg és vezette végig, ahogy azt az eddigi évek során megszokhattuk. Idén 4063 pályamű érkezett be 294 fotóstól. A zsűrizés 4 fordulóban zajlott, az első kivételével mind nyilvánosan, hogy ezzel is kizárják a részrehajlást. 14 kategóriában díjazták az első három helyezettet és számos különdíjat is kiosztottak.

1FenyarA pályázat céljai között a felnövekvő természetfotós generáció ösztönzése is szerepel, és külön kategóriában győztest is hirdetnek, idén „Az Év Ifjú Természetfotósa” címet Füssi-Nagy Regő kapta.

A 17 éves fiú már évek óta komolyan foglalkozik a fotózással, főként Sárospatak melletti tanyájuk környékén, a Bodrogközben járja a természetet, de a Zempléni-hegységben is szeret túrázni.

Az ifjúsági kategória másik nyertese az a Koncz-Bisztricz Tamás, akinek munkáit már évek óta figyelemmel kísérik a Varázslatos Magyarország fotópályázaton. Itt most három képével is bejutott kategóriájának döntős képei közé, a Szem című képe második helyezést ért el.

A jó természetfotóhoz a technikai felszereltség és tudás mellé elengedhetetlen a fotós egyéni látásmódja, esztétikai érzéke, kreatív ötletei, tehetsége. Erről is ír Kalotás Zsolt, a pályázat zsűrijének elnöke az idén kiadott Az év természetfotói – Magyarország 2018 fotóalbumának bevezetőjében.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.