Search
péntek 29 március 2024
  • :
  • :

20. Karácsonyi Vásár

Megnyílt a 20. Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár

Gazdag gasztronómiai kínálattal, zsűrizett kézműves és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorokkal várja 2018 november 9 és 2019 január 1 között a látogatókat a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár a főváros egyik legszebb főterén, a Vörösmarty téren.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár megnyitó ünnepségén elmondta, hogy Budapest az elmúlt években elképesztő fejlődésen és változáson ment keresztül, igaz ez a tereire, az új programjaira vagy a turisztikai trendjeire egyaránt. Majd hozzátette, a Vörösmarty téri forgatagot évek óta Európa legjobb karácsonyi vásárai között tartják számon, amely köszönhető a különleges adottságú térnek, a színvonalas programoknak és kézműves termékeknek, a gasztronómiai ínyencségeknek.

Bán Teodóra a BFTK ügyvezetője arról beszélt, hogy a 20 éve fennálló vásárt egy olyan nagyszabású téli fesztivállá kívánják fejleszteni, ahol egy hatalmas közösségi téren, a karácsonyra méltóképpen készülve, vendégül láthatják a helyieket, a magyar családokat és a turistákat egyaránt. Mint mondta, fontosnak tartja a népi és nemzeti tradíciók, a hagyományok ápolását, így az adventi kulturális és gasztronómiai rendezvény küldetése a családi vállalkozások által készített kézműves termékek, valamint a helyi termelők bemutatása a gasztronómián keresztül, mindezt hangulatos környezetben, itt Budapest szívében.

De nem csak magas minőségű termékekkel, hanem színvonalas kulturális- és gyerekprogramokkal is találkozhatnak az érdeklődők az Európa 10 legszebb vására között jegyzett Vörösmarty téri Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásáron. Az évente 800 ezer turistát vonzó esemény a külföldi vendégeknek és a városlakóknak egyaránt minőségi kikapcsolódást és szórakozást kínál.

A karácsonyt az egész keresztény világ ünnepli. A Vörösmarty téri téli fesztivál is ezt a várakozást szeretné valódi ünneppé tenni, üzenete: hagyomány, ünnep, kereszténység és a családi értékek ápolása.

A téren található óriás adventi koszorú négy gyertyáját adventi vasárnapokon 16 órakor ünnepélyes keretek között, angyali kórus kíséretében gyújtják meg. Fényfestésben is gyönyörködhetnek a vásárlátogatók, Gerbeaud Ház december 1 és 24 között minden nap sötétedéstől fénybe öltözik.

Közel 160 nívós program várja a vásár ideje alatt a látogatókat. A színpadon népzenei, jazz, crossover, alternatív, blues, soul koncertre kerül sor hétköznaponként és hétvégén egyaránt. A Hütte Budapest sztorik, hangulatos irodalmi estek és gasztronómiai bemutatók színtere lesz. A gyerekeket hétvégenként bábszínházi és zenés-táncos előadásokkal várják a színpadon.

A Karácsonyi Vásár ideje alatt minden héten egy-egy gasztronómiai témával párosítják az irodalmat, a Márton-napi liba és újbortól az ünnepi töltött káposztán át a karácsonyi tradicionális és újító halfogásokig haladnak az ételek, italok és a hozzájuk kapcsolódó irodalmi művek terén. Péntekenként “Az író karácsonya” című irodalmi beszélgetések alkalmával ismert írókkal körbe járják a karácsonyi ünnepkört. Megismerhetjük, hogyan készül az ünnepre Ugron Zsolna, Nyáry Krisztián, Péterfy Gergely vagy Závada Pál, bepillanthatunk konyhájukba egy-egy különleges, saját ünnepi receptjükön keresztül.

Szombatonként 10 – 18 óra között Szamos marcipán bemutató szórakoztatja az édességkedvelőket.

AdventMaciAz igényes turisták biztos pontja a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár. Az árusok több mint fele a Magyar Kézműves Szövetség tagja. A közel 20 mesterséget felsorakoztató vásár, kiválóan szemlélteti a hazai vendégeknek és a határon túlról érkező turistáknak a magyar kézműves mesterség sokszínűségét és minőségi színvonalát.

A Magyar Kézműves Szövetség szervezésében Nyitott műhely keretében a helyszínre telepített hagyományos kovácsműhelyben a kovácsmesterség kulissza titkaiba is beavatják a közönséget.

Megtudtuk azt is, hogy idén a mackó a Magyar Közműves Szövetség arca. Szabó Kata, a Szövetség elnöke elmondta, hogy 70 alkotójuk küldetésének érzi, hogy országunk hírnevét öregbítő, elbűvölő tárgyakat készítsenek, kínáljanak. A mackó, ez a kedves, barátságos figura, mindenki lelkét megsimogatja.

A sajtótájékoztató végén Szalay-Bobrovniczky Alexandra és Bán Teodóra átadták a Budapest Turizmusáért Díjat a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójának Gyulay Zsoltnak, a Budapest Tourism Brand építéséért (Forma 1, Nagy Futam, Red Bull Air Race, Hungaroring Classic … ).

Az esemény fővédnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.