Search
szombat 11 július 2020
  • :
  • :

Magyar bor – személyesen

„Magyar bor – Személyesen” Borszemélyesen

Bemutatták március 1-én a magyar bor új márkakoncepcióját a Borjog és Bormarketing konferencián. Az új arculat szlogenje „Magyar bor – Személyesen” lett. Ezen kívül több előadás is érintette a CyberBor, azaz megállíthatatlan digitalizáció kérdéskört.

A konferencián dr. Nagy István agrárminiszter megnyitó beszédében kiemelte, hogy a szőlő – bor ágazat fejlesztése nemcsak kulturális, hanem komoly gazdasági és társadalmi érdek is. Magyarországon jelenleg több mint 40 ezer gazdálkodó végez értékteremtő munkát. Mint mondta, a további fejlődés feltételeinek megteremtéséhez jogszabályok mellett anyagi forrásokkal is hozzájárulnak: az agrárkormányzat továbbra is jelentős összegekkel támogatja a szőlőtelepítést és a pincészetek korszerűsítését. Az elkészült Digitális Agrárstratégiában az agrártárca törekszik a szőlő- és borágazat elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszerének kialakítására, valamint az elektronikus nyilvántartás biztosítására is. Fontos célnak nevezte a 2016-ban elfogadott szőlő – bor ágazati stratégia végrehajtását, valamint a 2020 utáni új Közös Agrárpolitika (KAP) reformja során a magyar érdekek védelmét. Megjegyezte, hogy a KAP-tárgyalások során sikerrel fogták össze a szőlő- és bortermelő tagállamokat az Európai Bizottság anakronisztikus javaslatainak megakadályozására. Így továbbra is tiltott marad a borkészítés a hibrid direkt termő fajták terméséből. A közösségi márkák, a földrajzi árujelzők jó pozícionálását a bor eredetvédelmi keretszabályok megújításával és az országos bormarketing irányvonalához igazításával kívánják elősegíteni. Mindezek mellett fontos célkitűzés a bürokratikus terhek csökkentése.

Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért felelős államtitkára szerint a digitális megoldásokat a szőlő-bor ágazat szolgálatába kell állítani, mivel azok jelentősen hozzájárulhatnának a szektor értéknöveléséhez. Ezt segíti majd az ePincekönyv projekt, amelynek célja a szőlő és bor ágazat elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszerének kialakítása és az elektronikus pincekönyv-vezetési lehetőség biztosítása. Ennek keretében sor kerül az ágazat teljes adminisztrációs rendszerének áttekintésére. Ebben kiemelt partnere az Agrárminisztériumnak a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa.

Kis Miklós Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára pedig bejelentette, hogy megkezdődött a Nemzeti minőségrendszerhez történő csatlakozás támogatása című pályázat előkészítése, amely átalány jellegű promóciós támogatást biztosít majd a borászoknak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szaktárca az élelmiszeripar és a borászat számára nyitott egy 50 milliárd forint keretösszegű pályázatot, amely a mezőgazdasági termékek feldolgozására irányuló beruházások sikeres megvalósítását szolgálja. A korábban megjelent vidékfejlesztési pályázatok keretében az irányító hatóság már közel 150 milliárd forint támogatás megítéléséről döntött az agrár- és élelmiszeripari szereplők részére. A Vidékfejlesztési program új élelmiszeripari pályázatára 2019. január 2-től nyújthatók be a támogatási kérelmek.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szakmai szervezetekkel együttműködésben létrehozta a magyar bor új márkakoncepcióját. Az új arculatot a konferencián mutatta be először Gál Zsombor, az MTÜ bormarketingért felelős szakértője és Ipacs Géza arculati tervező, a márkakoncepció kidolgozója egy közös előadás keretében.

Az új logó két részből áll: az egyik egy ikon, a másik a fő üzenet. Az ikon a magyar trikolórt jeleníti meg, a szlogen pedig a „Személyesen” kifejezés lett. A kommunikációban megjelenik szlogenként a Magyar Bor = Magyar Borász, mint tartalmi üzenet. Megtudtuk, hogy a logó koncepciójának fókuszában a személyesség üzenete áll. A bor a borásznak köszönheti a karakterét és a borszerető fogyasztók jellemzően azokra az arcokra, emberekre kíváncsiak, akik a borok mögött vannak. Jólesik arra gondolni, hogy őt ismerem, az ő borát iszom. Így a kommunikációban is elsősorban a borászok jelennek majd meg – mondta el Ipacs Géza, designer.

A magyar bormárka elemeinek koordinációját az MTÜ segíti. A „Magyar bor – Személyesen” elnevezésű márkakoncepciót, üzenetrendszert Ipacs Géza alkotta meg, valamint a grafikai munkát is az általa fémjelzett Apacs Stúdió valósította meg. A Magyar Turisztikai Ügynökség az új márkakoncepciót Csapody Balázzsal, a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnökével, Gál Helgával, a Külgazdasági és Külügyminisztérium bor és gasztronómiai tanácsadójával, Gál Péterrel, az Agrárminisztérium piacszabályozási főosztályvezetőjével, Hamvas Zoltánnal, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnökével, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének társelnökével és Légli Ottóval, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnökével szakmai együttműködésben választotta ki.

Az új logóval és szlogennel kiadványokban, szóróanyagokban, merchandising termékeken, valamint népszerűsítő kisfilmekben találkozhat a nagyközönség. Emellett a nemzetközi kiállítások magyar standjai is az új márkakoncepció szerint épülnek fel, elsőként a világ legnagyobb borszakvásárán 2019. március 17-19-én, a ProWein Düsseldorf-on, ahol 39 magyar borászat mutatkozik be a látványában teljesen egyedülálló magyar standon.

A konferencián részt vettek: Légli Ottó elnök – Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, dr. Bánáti János elnök – Magyar Ügyvédi Kamara, dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár, Kis Miklós Zsolt,vidékfejlesztésért felelős államtitkár, Gál Zsombor bormarketing szakértő – Magyar Turisztikai Ügynökség, Ipacs Géza designer, dr. Brazsil Dávid főtitkár – Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, Baráth Sándor elnök – Nagy-Somlói Borvidék Hegyközsége.

Demeter Zoltán tulajdonos/borász – Demeter Zoltán Pincészet, Nyitrainé dr. Sárdy Diána Ágnes egyetemi docens, dékán – Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar Borászati Tanszék, Zadravecz Zsolt szőlész – Sepp Moser Birtok, Bakai Kristóf Péter pénzügyőr ezredes – Vámszakmai Szakfőigazgató, NAV., Caroline Gilby – Master of Wine, Borászok Barátja 2018.

1kerekasztalA Bormarketing kerekasztal témája „Az online marketing ereje” volt, amelyen résztvettek Gianni Annoni (Trattoria Pomo D’Oro), Bauer Ildikó (felvidéki Dunamente TDM), Ripka Gergely (Tokaj Guide, Tokaj Magic), Szőts Áron (Bortársaság). Moderátor Rókusfalvy Pál.

A konferencia fő szervezője: dr. Prónay Bence és Rókusfalvy Pál voltak.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.