Search
péntek 29 március 2024
  • :
  • :

37. Lidl Balaton-átúszás

37. Lidl Balaton-átúszás

Az idei 37. Lidl Balaton-átúszás részleteit sajtótájékoztató keretében mutatták be. Szántó Dávid, az esemény moderátora szerint, ha a 2019. évi résztvevők száma eléri a 9291 főt, akkor a mindenkori átúszások alatt összesen megúszott kilométerek száma elérheti az 1.000.000-t.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár azt hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a fiatalokhoz eljusson az üzenet, mi mindent nyújthat a sport az embernek. Az egészséges életmód kialakításához egy kézenfekvő eszköz a kezünkben. A Balaton-átúszással kapcsolatban pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy minden résztvevő egyben példakép is a környezete számára. Úszni jó, Magyarország pedig úszónemzet.

A Balaton-átúszás olyan esemény, amelyen élsportolók és hobbisportolók is rajthoz állhatnak, kortól függetlenül. Az eddigi legidősebb versenyző 83 éves volt.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy a magyar emberek elhízottak, bár vannak biztató jelek. Egyre több sporteseményt rendeznek országszerte és ezeken indulók száma folyamatosan nő.

Máth István a BSI versenyigazgatója elmondta, hogy kiemelten figyelnek a biztonságra. Több mint 130 vitorlás és más hajó felügyeli majd az úszófolyosót, felfrissülést és pihenési lehetőséget nyújtva az úszóknak. Ez azt jelenti, hogy az 5200 méteres távon nagyjából 40 méterenként áll majd egy hajó, vagyis a vitorlások olyan távolságra helyezkednek majd el egymástól, mint amilyen táv van egy átlagos uszodai medence két fala között. A biztonságos lebonyolítást segítik a vízirendészet hajói és kollégái. A hajók mellett 1500 fős szervezői csapat dolgozik azon, hogy felejthetetlen élménnyel térjenek haza a 5,2 kilométeres kihívást teljesítő átúszók.

Idén is arra kérik a résztvevőket, hogy Révfülöpről induljanak. Az Ötpróba-pontgyűjtőknek érdemes vonattal érkezni, hiszen a MÁV 50%-os kedvezményt biztosít a jegyárból részükre. Balatonboglári célba érés után és már reggeltől, egész nap hajók közlekednek a két part között – az úszókat és kísérőiket szállítva. A hajók igény szerinti időközökkel közlekednek, vagyis amikor megtelnek az egyik parton, elindulnak a túloldalra. Úszóknak egy út karszalaggal ingyenes, a kísérők jegyváltás mellett vehetik igénybe a járatokat.

A kezdetekhez képest jelentősen megnőtt a nők részvételi aránya az átúszáson, tavaly a teljesítők 36%-a már nő volt. Az időeredmények pedig azt jelzik, hogy 70%-a 2 -3,5 óra között teljesíti a távot. A Lidl Balaton-átúszás szabadidősport-esemény, a résztvevők számára elsősorban az élmény és az egészségért való mozgás a fontos.

Idén is ott lesz az ÚszóErőd. A Magyar Honvédség közel 300 fős “alakulata” 18. alkalommal teljesítik a távot. Soraik között aktív, tartalékos és nyugdíjas katonákkal. Elek Zoltán ezredes elmondta, hogy a jövő katonája a digitális katona, akinek nagy tömegű digitális felszerelést kell magával vinnie, ehhez komoly állóképességre van szükség, a kondíció fejlesztésének, illetve megmérésének egyik színtere a Lidl Balaton-átúszás. A részvétellel szeretnék megmutatni, hogy a Magyar Honvédség katonái felkészültek, kisportoltak, és fontos számukra a mozgás. Aki átússza a Balatont, felvételt nyerhet a honvédség kötelékeibe …

A névadó szponzor Lidl Magyarországot Tőzsér Judit vállalati kommunikációs vezető képviselte. Mint mondta, az egyik legjobb dolog ami a Lidl-lel történhetett, hogy odaállt a Balaton-átúszás mellé. A BSI-vel történő 3 éves közös munka egy nagyon eredményes együttműködés és emellett a Lidl számára az átúszás egy kedves esemény. Szorosan illeszkedik az egészségre nevelés, valamint a tudatos táplálkozásra való ösztönzés szándékához. Az áruházlánc által kínált egészséges élelmiszerek kínálata egyre nő, több olyan programot és kezdeményezést is magáénak tudhat a Lidl, amellyel játékos és edukációs módon hívják fel a családok figyelmét az egészségtudatosság fontosságára.

Az esemény Lidl által felkért nagykövete Kovács KOKO István világ- és olimpiai bajnok ökölvívó, idén már negyedik alkalommal teljesíti a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 km-es távot. Video üzenetében fontosnak tartotta elmondani, hogy szívesen áll egy olyan kihívás mellé, melynek egyik elsődleges célja az egészséges életmód előmozdítása.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.