Search
kedd 27 október 2020
  • :
  • :

BorÉRT

II. BorÉRT Borturisztikai Konferencia, Kiállítás és Vásár

A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban második alkalommal rendezte meg Magyarország borturisztikai tematikus napját a BorÉRT Borturisztikai Egyesület, 2020. január 30-án – köszöntőt mondott a Múzeum főigazgatója Dr. Estók János -,  a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és a KOCCINTAS.HU a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a Balatoni Turizmus Szövetség partnerségével január 30-án. A rendezvény fővédnöke Dr. Nagy István, agrárminiszter volt.

BorertPlakatA BorÉRT az egyetlen borturisztikai rendezvény, mely lehetőséget teremt arra, hogy a turizmus e speciális területe évente, célzottan kiemelt figyelmet kapjon. A konferencián szakemberek találkoznak és információt cserélnek az aktuális kérdésekről. Idén a BorÉRT kiemelt vendége a Balaton Régió volt.

A rendezvényre pincészeteket, turisztikai szakembereket, oktatási intézményeket, önkormányzatokat, szállásadókat és nem utolsó sorban a magyar borok kedvelőit hívták.

A jelenlévők első kézből kaptak információkat a 2020-ban megnyíló borpromóciós pályázati lehetőségekről! A konferencia témái között jelentős hangsúlyt kaptak a Balaton fejlesztését, marketing- és borászati lehetőségeit bemutató előadások.

A Konferencia megnyitó előadását az Agrárminisztérium államtitkára Dr. Feldman Zsolt, és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke Légli Ottó tartotta.

A 2020-ban megnyíló Bormarketing támogatási lehetőségekről előadást tartottak:

Promóciós pályázati lehetőségek – Dr. Györe Dániel, Agrárminisztérium. Minőségrendszerekhez kapcsolódó tájékoztatási és promóciós tevékenység

Nagy Attila, főosztályvezető, Agrárminisztérium. A Vidékfejlesztési Program aktualitásai és lehetőségek a borturizmus területén.

Mocsi Ádám, MNVH Komárom-Esztergom megyei területi felelős. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szerepe a közösségi borpromóciós tevékenységben

Légli Ottó, elnök. Egységes kommunikáció és borturizmus

Szabó Áron, igazgató, Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Előadások hangzottak el a turizmus fejlesztéséről – Egész évben Balaton  – címmel

A Balatoni Szövetség szerepe és tevékenysége a Balaton turizmusának fejlesztésében – Fabacsovicsné Kovács Krisztina, titkár.

A Balaton Turizmus Szövetség szerepe a Balaton turizmusának fejlesztésében – Hoffmann Henrik elnök.

A Balaton Borrégió borturisztikai adottságai – Dobosi Győző, elnök, Balaton Borrégió Borrégiós Tanácsa.

A Balatoni Körről, a régió borainak sikeres megjelenítéséről Lapossa Bence, elnök, Balatoni Kör tartott előadást.

A Rizling Generációról és a régióban zajló generációváltás hatásairól. Gyukli Krisztián, elnök, Rizling Generáció.

A Pannon Egyetem szerepéről a Balaton Régió turizmusának fejlesztésében – Dr. Madarász Eszter tanszékvezető beszélt …

És Dr. Sulyok Márta Judit Pannon Egyetem tartott előadást.

A szakmai konferencia kísérő rendezvényeként kiállítás várta a látogatókat, ahol meg lehetett kóstolni a pincészetek borait, sőt még vásárolni is lehetett.

KIÁLLÍTÓK:

2BorertPlakat

Aldebrő Önkormányzat, Belward Pincészet, Bibok Pincészet Kft, BIOCENTRUM Palik Pincészet, Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet, Csentei Szőlőtermelők Egyesülete, Dobosi Pincészet és Vendégház, Dubicz Borászat és Szőlőbirtok, Erdőbénye Község Önkormányzata, Galambos Pincészet és Vendégház, Garamvári Szőlőbirtok,

6Koch

Koch Borászat, VinArt Pincészet, Koltai Pince, Konyári Pince, Légli Szőlőbirtok, Pántlika Pincészet, Pócz Pincészet,

4Paulus

Paulus Molnár Borház Kft,  Hujber Pince, Thummerer Pince, IKON Borászat, Kányaváry Borbirtok,  Várszegi Pincészet, Veszprémi Pincészet, Villány-Siklósi Borút Egyesület, Rádbízom Szőlőlekvár, Rádpuszta Szőlőbirtok, Simonfay Borkúria, Szabó Bormanufaktúra, Szabó Pincészet – Horvátország, Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft.

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.