A mi Kodályunk

A mi Kodályunk – Zenés ismeretterjesztő film a mozikban

A 20. század korszakalkotó zenetudósa előtt tisztelegve, március 11-től érkezik a mozikba A mi Kodályunk című rendhagyó dokumentumfilm, amely Kodály kevéssé ismert fiatalkorát dolgozza fel két kimagaslóan tehetséges ifjú muzsikus szemszögéből, egy 1910-es szerzői estet állítva középpontba.

3Kodalyunk

Petrovics Eszter filmjének főszereplője Ránki Fülöp zongoraművész és Devich Gergely csellóművész, akik a 2019-ben újból megrendezett hangverseny során barátaik, a Kruppa Kvartett közreműködésével nemcsak megszólaltatják Kodály darabjait – köztük az I. vonósnégyest, a Kilenc zongoradarabot és a Szonáta gordonkára és zongorára – című művet –, de a koncertre való felkészülés során Kodály fiatal éveihez köthető helyszíneken barangolva izgalmas gondolatokat is megosztanak egymással és a nézőkkel a zeneszerző életéről és műveiről.

1KodalyZoltanEllátogatnak többek között Galántára és Nagyszombatra, ahol Kodály a gyermek-, majd gimnáziumi éveit töltötte, valamint a Zoborvidékre, ahová első gyűjtőútjaira ment vissza 1905-ben. A Budapestet érintő rész középpontjába Kodály egyetemi évei és a korszak legfontosabb kompozíciói kerültek, valamint az említett 1910-es szerzői est, amelynek az Erzsébet körúti Royal Szálló hangversenyterme adott otthont.

A szokatlan formanyelvű, zenei betétekkel gazdagon átszőtt alkotásban a hagyományos ismeretterjesztő filmektől eltérően minden információ a főszereplők, Ránki Fülöp és Devich Gergely párbeszédeiből derül ki.

„Azt vettem észre, hogy ezek a fiatalok, amikor épp nem forog a kamera, hihetetlen módon gondolkodnak a zenéről, és ez egészen lenyűgözött. Ebből fakadt az ötlet, hogy kellene egy olyan filmet készíteni, ami nem puszta narráció és interjú, hanem a fiatalok eszmecseréjéből informálódik a néző.” – mondta el Petrovics Eszter a rendezői koncepciót.

1KodalyPlaA filmben Kodály írásai belső monológként hangzanak el Kaszás Gergő színművész előadásában, emellett archív rádiós anyagok felhasználásával megszólalnak pályatársak és tanítványok is, többek között Ferencsik János, Vikár László, Doráti Antal, Molnár Antal és Szokolay Sándor.

Közreműködnek: Kruppa Kvártett, Benz Viktória, Bezányi Orsolya, Dr. Bolya Mátyás, Bretz Gábor, Edita Bugalova, Dr.Dalos Anna, Dr.Földényi Rita, Józsa Mónika, Kovács Dominik, Kovács Viktor, Lantos István, Masaryk Viktória, Mező László, Mézes Rudolf, Polák Margit, Zsoldos Dávid

A film az Uránia Nemzeti Filmszínházban március 11-én premier előtti vetítésen és közönségtalálkozón debütál. Majd március 12-től kezdve országszerte számos további helyszínen, többek között Kecskeméten, Kodály szülővárosában is bemutatják.

2Petrovics_eszterOktatási intézmények részére kedvezményes csoportos vetítésekre is van lehetőség, amelyekhez szervezési segítséget nyújt a filmet forgalmazó Pannonia Entertainment.

A vetítési helyszínek teljes listája a www.pannonia-entertainment.hu oldalon olvasható.

Petrovics Eszter a rendező …

A film a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával készült, a producerek: Muhi András és Ferenczy Gábor

Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.